26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Marvel's Midnight Suns szezonbérlet teszt – Vámpírok és menő új karakterek érkeztek az apátságba

A horroré a főszerep a 4 részletben megjelent kiegészítőben.

Írta: Onimushaman

Egy elég tartalmas szoftver volt a Marvel's Midnight Suns, ami további elemekkel bővült az év első felében. Mostanra a season pass minden része elérhető lett, ami megannyi újdonsággal csábít vissza a körökre osztott szuperhősködésbe. Ennek a tartalmát mutatom be most, miután újfent napokon keresztül nyüstöltem a Midnight Sunst.

Marvel's Midnight Suns szezonbérlet teszt – Vámpírok és menő új karakterek érkeztek az apátságba

Minden hős kapott prémium, a játékon belül legendásnak számító ruhakölteményeket. Két tucat skin egyből választható, a négy új karakternek pedig további egy oldható fel pluszban az egyedi kihívásuk teljesítése után. A maskarák között található több egész érdekes is, amely a figurákhoz kapcsolódó egy-egy korszakukra volt jellemző (Ororo punk hacukája vagy Eddie, mint Antivenom), avagy egy eseményre fókuszál (Magic Phoenix Five jelmeze az Avengers vs X-menből).

A DLC egyik legfontosabb hozadéka a négy játszható „hős”. Az alapjátékban is használhatók lesznek, illetve a fő történetbe is vihetők, ha van szabad hely a csapatban. A sztoriba nem lettek beleírva külön, de a főbb történésekre reflektálnak, és adott szituációk után egyedi dialógusokat is kaptak. De legtöbbször a hátsó sorba helyezték őket. Aggodalomra azonban nincs ok, mert egy teljesen új és egymással összefüggő sztorit kaptak, ami egy végső küldetésben csúcsosodik ki. Ebben az eseményben New Yorkot vámpírok özönlik el, ahova Penge önmagában kevés lesz. Olyan Marvel arcoktól érkezik a segítség, amire álmában se gondolna a fényben járó vámpírvadász. Így tiszteletbeli tagokká avanzsálva a frissen érkezőket, együtt képesek lehetnek megállítani a szövetségre lépett Vörös Koponya lányát és Drakulát, de ehhez rengeteg vérszopón kell átverekedniük magukat misztikus kalandorainknak.

Marvel's Midnight Suns szezonbérlet teszt – Vámpírok és menő új karakterek érkeztek az apátságba

A kiegészítő játszható belépői

Deadpool, avagy a zsémbes zsoldos. A nagypofájú vicces figura nem hazudtolja meg önmagát, és úgymond deadpoolosan viselkedik végig. Még egy kajáskocsit is leparkol az apátsághoz közel, illetve sokszor áttöri a negyedik falat (Deadpool tudatában van, hogy ő egy képregényfigura).

Nem finomkodik a harcok közben, katanájával szabdal és pisztolyait durrogtatja, vagy egy őrült mutatvánnyal ugrik az ellenségre. Képességeit felerősíti, fűszerezi az En Fuego különleges mérő, amelynek növelésével a csapásai is erősödnek. Élvezetes vele játszani és hallgatni a baromságait, amit folyamatosan nyomat a dumagép. A regenerációs képessége is hasznos, mozdulatai poénosak és menők.

Marvel's Midnight Suns szezonbérlet teszt – Vámpírok és menő új karakterek érkeztek az apátságba

Morbius, avagy az élő vámpír (van pulzusa) a Pókember 100. számában tűnt fel elsőként, mint ellenség, de már egy jó ideje antihősként járja az utakat (mint Venom). A görög doktor hasznos tagja lesz a csapatnak, a bázison még egy laboratóriumot is felhúzhatunk neki. Itt pénzmagért cserébe módosíthatjuk embereink harci statisztikáit, amire eddig nem volt lehetőség.

A „jó doktor” vámpírként harcol az ügyért, így karmaival szabdal, megbabonázza a szemben állókat és egymásnak uszítja azokat, köddé válik igény esetén, vagy ha úgy akarjuk, engedhetünk a vérszomjának is (ez esetben extra védelmet nyer). Pengéhez hasonlóan rá kell mennünk a vérzés okozására, ha megfelelően akarjuk használni Morbiust.

Marvel's Midnight Suns szezonbérlet teszt – Vámpírok és menő új karakterek érkeztek az apátságba

Venom klasszikus Pókember-ellenfélből hamar kinőtte magát és vált halálos védelmezővé. Eltorzult igazságérzete segíti a bajba jutottakat, de ugyanakkor kiszívja az agyvelőt a rosszfiúkból. A hálófejűvel nem egyszer állt már össze, így most is alkalmazkodni tud a kialakult helyzethez. Összes képessége a szimbiótájára épül, így az általa nyert rendkívüli erejét használja a harcmezőn. Életet lop, tüskéket lő magából ki, hálóként használja az idegent és úgy hajigálja az áldozatait. Erejének mértékét az extrém éhségéből nyeri, amit kordába tartva erősíthető minden csapása. Ha ez csökken, akkor jelentősen kevesebbet sebez.

Venom a nehezebben játszható karakterek közé tartozik, a jobb képességei túl sokba kerülnek, de megfelelő csapatban színesíti a mezőnyt. Nagy közönségkedvenc, ami inkább elviszi a hátán a figurát. A suttogó háló nevű fejlesztés után a küldetéseken lehet módosítani egy kevés fizetőeszközért (vezetőcsere lehetőség, csökkentett nehézség stb.).

Marvel's Midnight Suns szezonbérlet teszt – Vámpírok és menő új karakterek érkeztek az apátságba

Storm az X-Men mutáns csapatból érkezett, az afrikai szépség képes uralni az időjárást. Ő az utolsó kirakósdarabkája a DLC-nek. Kiegyensúlyozott játékos, egy vagy több ellenfélre is képes csapást mérni, ami sokszor el is kábítja egy körre az ellenséget. Kellő türelemmel éri el képességei maximumát (a nem használt támadásai minden körben egyre erősödnek, vagy több célpontot képesek elérni). Nagyon jó támogató hős, s mellesleg a legjobb szerkói is neki vannak. A vámpíros történetben talán az ő szereplését éreztem kirívónak, de magának a karakternek nagyon örültem.

Mind a négy hős újabb fejlesztési lehetőségeket hoz magával, egy részükről már írtam a szereplők bemutatásánál. Hasznos segítségek ezek, tovább növelik a tartalmat és az élményt. Az élőhalott egységek remekül működnek, taktikusan kell fellépni ellenük. A 12 sztoriküldetés teljesítése után egy lezáró misszió válik majd elérhetővé.

Marvel's Midnight Suns szezonbérlet teszt – Vámpírok és menő új karakterek érkeztek az apátságba

A figurák remekül vegyülnek a bázison, mintha végig ott lett volna a helyük, hozzászólnak a dolgokhoz, lehet velük is barátkozni, tevekénységeket folytatni. A szinkronjuk is jó, a megírt dialógusaik pedig az alapjáték figuráihoz hasonlóan igényes. A szezonbérlet megéri az árát, főleg, ha visszavágyik az ember ebbe a remek játékba.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Az új karakterek jól sikerültek, megállják helyüket a régiek mellett
  • Üde színfolt a vámpíros történetszál
  • Az extra fejlesztések tovább növelik a játékélményt
Negatívumok
  • Nincs hír további tartalmakról

További képek

  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns
  • Marvel’s Midnight Suns

Marvel’s Midnight Suns

Platform:

Fejlesztő: Firaxis Games

Kiadó: 2K Games

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2022. december 2. PC, PS5, XSX
2023. május 11. PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!