Mókás belegondolni, hogy a történelem milyen különféle frontokon tudja megismételni önmagát. A számítástechnika hőskorában magától értetődő volt a billentyűzetek mechanikus működése, később azonban, amikor a költséghatékonyság lett a fő szempont, a kattogó, jelentősen strapabíróbb megoldások a háttérbe szorultak. Ahogy nem Elon Musk találta fel a villanyautót, úgy a mechanikus „gamer” billentyűzetek sem a feláras márkák sajátja, azok térnyerésekor mégis úgy érezhettük, a fizikai kapcsolós kialakítások egy olyan luxust kínálnak, amire nem feltétlenül van szükségünk, főleg nem a hozzájuk párosuló árcédulákkal. Ennek azonban már 15-20 éve, a piac pedig egyre olcsóbb és olcsóbb lett, olyannyira, hogy a most teszten nálunk járt billentyűzet még engem is zavarba tudott hozni, pedig megfordult már jónéhány eszköz a kezeim alatt.
A Rampage már elsőre egy izgalmas csomagot ígér a KB-R135 Parvusszal. 60%-os kialakítás, „puding” billentyűsapkák, RGB háttérvilágítás, dedikált driverrel vezérelhető funkciók, cserélhető USB-C-s kábel és még sok egyéb specifikáció, amelyek abszolút egy minimum erős középkategóriás, mechanikus billentyűzet hatását keltik. Na persze nem a csomagolás. A Rampage – teszem hozzá, abszolút okosan – úgy döntött, nem a külcsín a fontos, így egy egyszerű dobozban rejtőzik a Parvus. Na persze a biztonságra így is sokat áldoztak, a billentyűzet alaposan ki van párnázva, hogy biztosan semmi baja ne legyen, amíg megérkezik az asztalunkra. A csomag nem rejt sok meglepetést, a billentyűzet előre összeszerelt, mellette mindössze egy színben passzoló USB-C–USB-A-kábel található. Na persze igazából nincs is másra szükségünk.
A Rampage Parvus minden alkalommal, amikor elindítjuk a gépet (vagy bedugjuk egy eszközbe) egy látványos effekttel adja tudtunkra, hogy készen áll az indulásra. A látványos, másnál sűrűn extrának számító puding sapkák alatt Huano piros kapcsolók dolgoznak, amelyek ebben az esetben, legalábbis első hallásra tökéletes választásnak tűnnek. A különösen pici kialakítás az FPS-játékosoknak kedvez igazán, akiknek kevés gombra, és annál több helyre van szükségük az egérnek.
Jó lenne a cikk végére tartogatni a Rampage Parvus árát, de ahhoz, hogy kontextusba legyen helyezve a teszt, muszáj tisztáznunk, hogy egy 15-18 ezres billentyűzetről beszélünk, ennek fényében értendő minden dicséret és kritika.
A billentyűzet meglepő módon már akkor lenyűgözött, amikor még el sem indítottam semmilyen játékot. Az apró kialakításának köszönhetően remekül elhelyezkedhetünk rajta és felette a kezeinkkel, az állása pedig meglepő módon még úgy is kiváló, hogy az alján nincs lehetőségünk dőlést állítani. A kapcsolók, ahhoz képest, hogy célzottan a gamereknek készült, fantasztikus gépelési élményt adnak. Korábban egy SteelSeries Apex 7-es, piros kapcsolós billentyűzetet használtam, amit minden bizonnyal önhibámból is, de egy év alatt sem sikerült megszokni, amivel szemben a Rampage Parvus körülbelül 1 hét alatt tökéltes szinergiába került a kezemmel.
A pozitívumok pedig szó szerint egymást érik (sőt, el sem válnak egymástól) a külsővel kapcsolatban. A Rampage egy remek dizájnt rakott össze, így a billentyűzet komplett külső kerete egy anyagból készült. Nem recseg, nem ropog, nem hajlik meg komolyabb feszegetéstől sem, tehát tényleg nem sérülékeny. A stabilitásért és a jó építési minőségért cserébe megbocsátható a nem túl pofás Rampage logó a jobb alsó sarokban.
A kapcsolók első osztályúak, mindaddig, amíg játszani nem kezdünk. Véletlenül sem szeretném azt az üzenetet küldeni, hogy a Rampage Parvus nem jó játékra, viszont gépelésre egyértelműen ideálisabb. A billentyűzet nagyjából egy időben érkezett a CS2-meghívómmal, így adta magát a tesztkörnyezet. Sajnos itt kijött néhány hiányosság. Egyrészt a billentyűzetsapkák furcsa mód instabilnak érződnek a kapcsolókon, másrészt pedig a Huano Red switchek érzékelési pontjai sem tűnnek teljesen konzisztensnek. Utóbbiban szinte teljesen biztos vagyok, pontos mérések nélkül azonban ilyet nem jelentenék ki. Ez persze egy MOBA-játékban sokkal kevésbé probléma, ahol nem annyira fontos a másodpercek tört része alatt bevitt mozdulat legpontosabb leképezése, de azért jó tudni erről. A hangja cserébe kellemes, még az instabilitással együtt is kellemes, a piros kapcsolók között egyértelműen a csendesebbek közé sorolható.
A kapcsolókon túl a driver is hagy kívánni valót maga után. A kezelőfelület baltával készült, a dizájn pedig a 2000-es évek elején ragadt. Az egész olyan, mintha egy lelkes középiskolás készítette volna, cserébe viszont nem is olyan erőforrásigényes, mint a SteelSeries vagy a Razer dedikált szoftvere.
Összességében a Rampage KB-R135 Parvus egy meglepően jó billentyűzet, amelynek anyaghasználata és vizuális megoldásai meghazudtolják az eszköz árát, további specifikációi pedig szintén kiemelik abból az árkategóriából, ahol elérhető.
