Úgy nagyjából 2015-16. óta sokszor hasonlítok mindent a prominens The Witcher 3> Wild Hunthoz. Ez volt az a szerepjáték, amelynek a kiegészítői is köröket vertek általában más alkotásokra (értsd: az utolsó mellékküldetése jobban volt megírva, mint egy-egy videojáték története). Egyszerűen megkerülhetetlen volt sokáig Geralt kalandja. Narratíváját tekintve megugorhatatlan mérföldkőként trónolt, álmomban sem képzeltem, hogy PlayStationön találkozhatom még hasonlóval. Aztán egyszer csak megjelent a Baldur’s Gate harmadik epizódja PC-re, ami a nagyszerű korábbi részeihez képest is felülteljesített. Nem kellett sokat várni, hogy PlayStation 5-re is magunkhoz szólítsuk a játékot, aminek nagyon sokan fognak örülni.
Meglepően piszok jól fut a program konzolon, a PC-s ultra beállításnak felel meg, ha a képi világát nézzük. Belassulás akkor érhető tetten, ha megidézünk egy lényt, amúgy flottul fut. Javítások is rendszeresen érkeznek, hiszen egy ekkora kaliberű alkotásnál mindig van mit finomhangolni. A legnagyobb félelmem a kezelés miatt volt, de végül alaptalannak bizonyult. Nyilván egérrel egyszerűbb mókolni, de a kontrollerrel sem okozott gondot a tárcsákkal vagy az eszköztárban molyolni. Egy picit szokni kellett, de jól működik.
A történetben 120 évvel járunk a második rész után, így teljesen jó bekapcsolódási pont lehet bárkinek. Hősünket – akit mi magunk kreálunk egy nagyon részletes menüben – egy parazitával fertőzik meg a mind flayer nevű lények. Áldozataik később magukhoz hasonló csápos borzalmakká válnak, de úgy látszik, jómagunk elkerüljük ezt, továbbá különleges képességeket is kapunk. Kapcsolódni tudunk mások elméjéhez, majd pedig sorstársakat gyűjtünk ügyünkhöz, hogy gyógyírt találjunk a bennünk lakozó rémség eltávolítására. Ehhez nem mindennapi utazótársak csapódnak hozzánk, akikkel szoros kapcsolatot alakíthatunk ki. Minden szereplőnek van valamilyen komoly stiklije, így rajtunk áll majd, hogy megoldást találjunk ügyes-bajos dolgaikra. Annyira szerethetőkre alkották meg a figurákat, hogy nem nehéz beleélni magunkat a helyzetükbe, a szerepjáték vonal maximális erővel dübörög.
Baldur’s Gate városáról a sztori kétharmad részében sokat fogunk hallani, de megtekinteni csak sok-sok játékóra után tudjuk majd. Addig a vadonban kirándulnunk, illetve a föld alatt egy átkozott vidéken próbálunk túlélni az árnyak között. A helyszínek varázslatosak, a tájak költőien meseszépek. A stuff második harmada pedig zseniálisan nyomasztó, ahogy egyre beljebb kerülünk a gyilkos árnyakkal szegélyezett helyszíneken. Erre rátesz még egy lapáttal az egyik belső terület, amely kihívások sorozatát rejti magában.
Mindent megaerős ragasztóként összetart a narratíva, feleslegesen sehova sem fogunk betévedni, felfedezni való és megoldásra váró rejtély tucatszám akad. A több főküldetés mellett sok mellék- és szereplőközpontú is helyet kapott. Utóbbiak szépen egymásra épülve bontják ki a társaink problémáit. Komoly szerelmi kötelékek is kialakulhatnak, de arra vigyázzunk, hogy a monogámiát részesítik előnyben.
Rengeteg kaszt közül választhatunk, majd igazából specializálódhatunk különféle irányokba. Például kezdésnek rangert választottam, aki 3 irányba mehetett el: hunter, beast master, gloom stalker. Nincsenek rossz döntések, mindegyik mesterségnek megvannak a maguk pozitívumai. Az állatok szeretete miatt nálam egyértelmű volt a beast master subclass, így egy combos fenevadat mindig magam mellé idéztem. Lehetőség van multiclassra is, így a szintlépéseknél átléphetünk máshová, ha például varázsolni szeretnénk később. Akár teljesen újraoszthatunk mindent egy kevés aranyért cserébe, így próbálkozhatunk mással is a megszokottól.
A hozzánk csapódó társakat is mi fogjuk specializálni, de őket is bármikor módosíthatjuk. Négytagú csapatunkba nem fér bele mindenki, a pihenő emberek táborunkban lesznek elérhetők. Életerőnket és némi varázserőpontot pihenéssel is visszaállíthatunk (2 rövid pihenő engedélyezett), de fullosan csak a tábori alvással tudjuk visszanyerni az értékes pontokat. Ilyenkor szóba elegyedhetünk mindenkivel, és a romantikus jelenetek is az éj leple alatt történnek. Amikor már sokan vagyunk, kész dilemma, hogy kiket vigyünk magunkkal. Részben feloldódik a dolog, ha az aktuális küldetéseket is szem előtt tartjuk, így könnyebb szelektálni. Szerencsére a tapasztalati pontokat megkapják az inaktív tagok is. Életet tölteni varázslatokkal tudunk még és bájitalokkal.
Játszhatunk teljes egészében turn-based módban, ez akkor jó, ha valami sunyi dologra készülünk vagy lopakodunk. Én a valós idejű csatangolást részesítettem előnyben, viszont a körökre osztott mód a harcoknál állandó, fix sorrendben következnek a résztvevők. Sok mindent nem rág a szánkba a program, így megfeledkezhetünk olyan varázslatokról is, amiket bekapcsolhatunk a csörte előtt. Ezek akár a következő nagy pihenésig érvényben is maradnak. Egy csomó mágia koncentrációt igényel, ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy amíg nem zökkentenek ki belőle (mondjuk megsebeznek), addig érvényben marad. Viszont egy másik hasonló varázslat felülírja az előzőt.
Figyelnünk kell a környezetünkre is, mert egy csomó minden lelassíthatja a mozgásunkat, vagy meg is sérülhetünk, ha rossz helyre lépünk. A találati esélyek is nőnek-csökkennek, ha figyelembe vesszük a magasságot, a domborzati viszonyokat. Nagyon magasról dobva egy tárgyat mocsok jó extra sebzést nyerhetünk, de improvizálhatunk is: a közelben lévő tárgyakat, vagy akár az ellenséget megragadva bármi fegyverként használható (az erőnktől függ). Egy csomó cselekedet bónusz, így érdemes tisztába lenni vele, mit hogyan használhatunk. Például meglökni az ellenlábast vagy a társakat mindig ingyen van, így előnyökhöz juthatunk. A mozgás korlátozott, így érdemes lehet ugrani előbb, ha a maximális haladást szeretnénk nyerni az adott körünkből.
Rengetek első szintű varázslat áll rendelkezésünkre már a kaland elején, amelyeket ha okosan használunk, szépen fogunk tudni haladni. Nagyon sokszor fogunk túlerő ellen küzdeni, de van kiút, minden a leleményességen múlik csupán, és ettől lesz igazán zseniális ez a játék. Nem egyszer fordult elő velem, hogy megnyerhetetlennek tűnő helyzetekbe kerültem (néha a saját hibámból), de épp ezek voltak a program legélvezetesebb részei.
Az egész játék kockadobásokra épül, amit nem minden esetben mi végzünk. Egy támadás vagy védekezés sikeressége a D&D szabályrendszerének megfelelően előny- vagy hátránydobásokkal válik izgalmasabbá. Azt is ezek döntik el, ha például lopakodunk, és észrevesznek-e, vagy egy csapdát vagy tárgyakat észlelünk-e a környezetünkben. Attribútumainkhoz is kapcsolódik dobás, így az ügyességünk, erőnk, intelligenciánk stb. is próbára lesz téve nem egyszer. Bónuszsebzéseinket is a kockák jelképezik majd, de a gyakorlatban a párbeszédeknél lesz beleszólásunk a rendszerbe.
Sokszor kell döntéseket hoznunk egy-egy helyzetben, így eldönthetjük, hogyan oldjuk meg az adott szitut. Választhatjuk a meggyőzést, árulást, de szimplán infót is szipolyozhatunk a partnerből, vagy Sherlock Holmesként megfigyelhetünk részleteket. Ezeket szintén próbákkal tehetjük meg, egy adott értéket kell megdobunk 1-1 kockával, de ilyenkor látjuk is végre azt.
Kiegészítő előnyökhöz jutunk például társaink vagy egy gyógyital/varázslat által. A sikeres dobásokkal akár harcokat is megúszhatunk, nagyon vicces szituációkba keveredhetünk, de meg is pecsételhetünk akár egy fontosabb szereplő sorsát. Csapattársainkat harc közben felhúzhatjuk, ha eszméletüket vesztik, de addig is minden körben dobniuk kell az életben maradáshoz. Akkor sincs nagy baj, ha egyikük elvérezne, mert tekercsekkel még feltámaszthatók, de a táborban is vissza tudjuk őket hozni némi arany leszurkolásáért. Az egyik társunk halálával egy komédiába illő jelenetet is előcsalhatunk.
Utunk során hozzánk csapódhatnak újabb karakterek, akikre ha nem vigyázunk, örökre eltávozhatnak, mire ténylegesen a kompániánk részévé válnak. Nem egyszerű a dolog, közepes nehézségén játszva már nagyon oda kellett figyelnem erre. Mentést bármikor eszközölhetünk, így „csalhatunk” is bizonyos esetekben, ha képesek vagyunk kivárni a 2023-ban igen is hosszúnak számító töltési időket. Ez PS5-ön akár egy perc is lehet helyzettől függően, ami a játék PC-s testvérénél is hosszabb.
Lebilincselő zenék kerültek a programba, már a főmenüben is öröm hallgatni minden egyes indításnál. Szép munkát végeztek a szinkronszínészek is, az egyik figura például annyira beleélte magát a szerepbe, hogy rászóltak a felvételek közben. Nincs gagyizás, jó hallgatni őket, és a karakterünk észrevételeit, valamint a történéseket narráló hang is szuper. És nem kevés szöveg került bele a játékba. Rengeteget lehet beszélgetni a társainkkal, de szinte minden karakter kapott akár csak egy mondatot is, és megszólítható bármikor a terepen. És akad bőven a világban figura, mivel rengeteg frakció és tábor látogatható meg. Ha nem ellenséges a szándékunk, akkor még a goblinok vagy az ogrék is szóba állnak velünk.
Az emlegetett 100-200 órás játékidő nem vicc, ha nem felületesen mászkálunk és szépen felderítjük a világot, igencsak reálissá válnak a számok. A fejlődés érdekében meg is éri nézelődni, mert egy-egy szintlépés brutálisan meglátszik majd. Érdemes lesz begyűjteni azokat az extra tapasztalati pontokat.
Aki a Baldur’s Gate 3 mellett dönt, pár hónapig biztosan minőségi szórakozásban lesz része. Azt már le sem írom, hogy a döntések és a kísérletezgetés miatt simán benne van a pakliban egy második végigjátszás...
