Nocsak, máris itt a folytatás? Két éve kisautóztam egy jót az első Hot Wheels Unleashed résszel, erre most az ölembe (és a PlayStation 5-öm tárhelyére) pottyant az új rész, amely gyakorlatilag pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol abbahagytuk – ennek minden előnyével és hátrányával.
Persze nem akarok rosszmájú lenni, de az tény, hogy játék közben igen erősen olyan érzésem volt, hogy tulajdonképpen abba se hagytam az első részt. Ugyan több mint 130 járgány közül választhatunk már az alap kiadás esetén is, de ezek szemmel látható porciója megvolt már két évvel ezelőtt is. Ez mondjuk bajnak épp nem baj, de azért ekkora mértékű tartalmi újrahasznosítás sokszor nem veszi ki jól magát...
Viszont történtek itt jelentősebb változások, így sima ismétlésnek-bővítésnek egyáltalán nem mondható a Hot Wheels Unleashed 2. Először is: bejöttek az eddigi járgányok mellé a motorok és az ATV-k is. Másodszor: végre kategorizálva lettek, azaz minden tütükének megvan a maga specialitása: a drifterek irányíthatósága példás, a rocketek nagyon gyorsan tudnak egyenesen menni, a heavy dutykat az akadályok nem hatják meg, az off-roadereket meg az, ha letérünk az épített műanyag pályáról – a balanced tulajdonképpen a kivétel, hiszen mindenre jó egy kicsit, de semmiben sem kiemelkedő.
A versenyekért kapott jutalompénzből tudunk új mütyűröket venni, de egyszerre kb. fél tucatból lehet csak válogatni – viszont némi pénzmagért cserébe mindig kérhetünk újabb kínálatot. Az egyes modellek ritkasága is eltérő, így ha valamire nagyon hajtunk, ez az újrakérés hasznos lehet – de az is simán benne van a pakliban, hogy a gatyánk is rámegy, mire felajánlja vásárlásra az áhított kisautót.
Végül harmadszor: járgányaink fejleszthetőek lettek, így bár gyökeresen nem tudjuk a karakterisztikájukat megváltoztatni, de egész jól a saját vezetési stílusunkhoz igazíthatjuk őket – persze egy drift autóból nem lesz rocket így sem.
5+1 környezetben épült pályák várják, hogy csapassunk rajtuk (a +1 a pályaszerkeztő kvázi laborja), és játékmódokból sincs hiány, bár mindegyiket láthattuk már valahol. Önmagában ezzel nincs is baj, de a roncsderbi és a „fogócska” miért csak online játszható? A(z amúgy korrektül teljesítő) mesterséges intelligencia csak versenyezni tud?
Ahogy az autótípusoknál már említettem, nem egy esetben le fogunk térni a kiépített pályáról és terepezni is kell egy kicsit – a tütükék meg ennek megfelelően kicsit másként viselkednek a szokatlan(?) közegben. Újdonság, hogy immáron tudunk ugrani is (és van dupla ugrás is) – némi nitrót emiatt érdemes tartalékolni, nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket. És ha már itt tartunk: jobbra-balra lökdösődni is lehet, bár szerintem ez nem ad olyan sokat a taktikai arzenálunkhoz.
Mondtam már, hogy történet is van? Bizony, a szóló játék versenyről versenyre vándorlását néha animált képregény stílusú átvezetők színesítik... Nem számítottam Baldur’s Gate III/Cyberpunk 2077 szintű sztorira, de amit kaptam, arra se... :D Értem én, hogy valahogy meg kell indokolni, miért is kell cápák, polipok meg egyéb rusnyaságok ellen autókkal „küzdeni”, de ez így, ebben a formában kissé blőd lett. Az elején még fordítottam a 8 éves lányomnak, de láthatóan nem jött be neki. Értem én, nehéz az alapanyag köré valami értelmes és szórakoztató keretet rittyenteni – ugyanakkor nem vagyok róla meggyőződve, hogy ne lehetett volna ennél jobbat összerakni. De legalább van, és ez is valami!
A sebességgel nincs gond, PlayStation 5-ön a stabil 60 fps adott – és ha aktiváljuk az AMD FSR-t, akkor szemre a 120 is megvan minimális kompromisszummal (és ez is csak a cikkhez készült képek válogatásakor tűnt fel). Azt viszont nem mondanám, hogy előrelépés történt, lényegében ugyanazt a grafikai színvonalat élvezhetjük most is, mint a múltkor – és ez ugyanígy vonatkozik a hangokra is. Az meg minősítsen engem, hogy csak most tűnt fel, hogy a műanyag kerekű kisautók gumicsikorgással driftelnek... :D
Ahogy az első részt, úgy ezt is pofás játéknak tartom, bár az újdonságok, változások mennyisége és minősége miatt nem vagyok benne teljesen biztos, hogy klasszikus értelemben vett második rész lenne a Hot Wheels Unleashed 2: Turbocharged – 1.5, esetleg szám nélkül, csak az alcímmel talán jobban mutatná, mire számítsunk. Jópofa játék ez továbbra is, és bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki nem csak a parkettán/szőnyegen tologatna két- és négykerekű mütyürkéket.