Azt mondják, az első a legemlékezetesebb, és ez az állítás igaz lehet a Persona alkotásokra is. Jómagam az ötödik epizóddal ismertem meg a szériát, majd bővítettem tudásom a korábbi játékok megismerésével. Zseniális programok, főként a harmadik résztől tetszett a fiatalos lendületük, de az ötödik volt az, amelyet örökre a szívembe zártam. Vagy, hogy stílusosan fogalmazzak, a Phantom Thieves az én szívemet is elrabolta, ezért örökre hálás leszek.
A Persona 5 Tactica hasonlóan spin-off/folytatásszerűség, mint a Strikers volt. A Persona 5 szeretett figurái szerepelnek ebben is, viszont a játékmenete merőben más, mint az alapműben. A története most is komoly, a figurák megjelenítése a Persona Q sorozat chibi hőseire hajaz.
A Persona 5 főhősét, aki a Joker álnevet használja a Metaverzumba átlépve, a játékban nem nevezték el (ahogy egyik epizódban sem). Mi magunk adhatunk nevet a 16 éves fiatalembernek, így jobban azonosulhatunk vele. Érdekesség, hogy mégis van „kánon” neve a mangából, amit az anime-feldolgozásra le is cseréltek. Eredetileg Akira Kurusu volt, ebből lett Ren Amamiya. Az utóbbi nevet használták gyakrabban, már a táncos spin-offban is így hívták Jokert.
Történetünk a Leblanc kávézóból indul, ami a P5-ben Joker és bandájának búvóhelyeként is szolgált. Hőseink egy titokzatos ajtóra lelnek, amely a Metaverzum eddig nem látott szegleteibe kalauzolja el őket. Ezekben a „palotákban” a fő játékhoz hasonlóan egy-egy diktátor uralkodik az embereken. A csavar most abban található, hogy forradalmárok kis seregei ellenállnak az esélytelenek nyugalmával e világokban. Az első ilyen harcos, akibe belebotlanak, Erina lesz. A csapat szövetségre lép a lánnyal, majd módszeresen elkezdik felszabadítani a megbolondult zsarnok menyasszony uralma alól a polgárokat.
A korábbi körökre osztott harc annyiban változik, hogy stratégiába megyünk át. Minden körben tetszőlegesen haladhatunk a csapatunkba választott 3 figuránkkal (ameddig a takarójuk ér – ez a takaró pedig szereplőnként eltér), illetve végrehajthatunk egy cselekvést. Ezt lehet egy fizikai támadás, ha közvetlen közelébe érünk az ellenséges árnyaknak, messzebbről lőfegyverekkel sebezhetjük őket, de akár egyedi képességeket és persona varázslatokat is végrehajthatunk. Eltérően a Persona 5-től, itt az összegyűjtögetett persona lényeket nem csak Jokerhez rendelhetjük hozzá, hanem bárkihez a bandából. Így nem leszünk behatárolva egy-egy elementális képesség alá, nagy szabadságot kapunk ezek variálásával.
A Persona 5 tekinthető a franchise „Final Fantasy VII részének”, abban a tekintetben, hogy a kiadó ebből sajtolta ki a legtöbbet, a széria legkedveltebb darabjává vált. A mostani szoftver mellett készült belőle spin-off folytatás (Strikers), kibővített verzió (Royal) táncikálós ritmusjáték (Dancing in Starlight), hordozható eszközre dungeon crawler chibikarakteres cukiság (Q2: New Cinema Labyrinth), valamint vendégszereplőként is megállta a helyét a Super Smash Bros. Ultimate-ben Joker személye. Nem beszélve a mangáról, az anime-adaptációról, valamint megannyi koncertről, a Persona 5 évek óta csak terjeszkedik a rajongók nagy örömére.
Visszatér a játékmenetbe egy csomó minden, ilyen például a földön fekvő szerencsétlen ellenség csapatos lerohanására szolgáló All-Out Attack, amit trükkösen hajthatunk végre, ha a figuráinkkal háromszögelve közrefogjuk a tagot. A zseniális One More intézménye is tiszteletét teszi, ami egy plusz cselekvéssel jutalmaz, ha egy olyan ellenlábast sebzünk meg, aki nem fedezék mögött kuporog. A Batont itt arra használták az eredetivel ellentétben, hogy eszméletlen társaink helyére mások ugorjanak be (harconként adott számú lehetőség van a cserékre). Újdonság viszont, hogy ha magaslatról lökünk le valakit, és társunk környékére érkezik, akkor egy támogató csapást hajthat végre.
Nagy hangsúlyt fektettek a fedezékharcokra. Egyes tereptárgyak/falak teljes védelmet adnak, mások részlegeset. Fedezékben fejezve be a körünket visszatöltődik valamennyi varázserőnk, ami felettébb hasznos lesz. A főbb küldetések mellett kisebb missziókat is végrehajthatunk, így kapjuk a legtöbb képességpontot. Emellett minden főküldi három kritériummal bír, ezeket teljesítve további pontok várnak ránk.
A pontokat eloszthatjuk a képességfán, kedvünk szerint visszavehetjük korábbiakról, hogy újabbakkal kísérletezhessünk. Vásárolhatunk erősebb lőfegyvereket a boltból, a Bársony szobában pedig a persona lényeket fuzionálhatjuk erősebb monstrumokká. Egyszóval az egész élmény igazán „perszonás”, egyedül a szociális dolgok és tevékenységek hiányoznak, a csavargás iskola után.
A Persona 5 Royalt, ami a játék definitív kiadása volt, egyszerűen semmibe veszik az újabb Persona 5 programok. Mintha meg sem történt volna az egész, a Strikers és a Tactica története is az eredeti P5 brigád körül bonyolódik, a Royal által behozott „extra” hősnőről még csak említést sem tesznek. Ez jobban zavarhatja a bővített stuff nyüstölőit, mint azokat, akik csak a vanília verzióval játszottak.
Szerencsére most is a szeretett szinkronokat hallhatjuk, mint a Persona 5-ben (választható japán és angol hang is). A zenék remekül szólnak – nem mindegyik lesz akkora sláger, mint az eredetiben, de most is megállják a helyüket, lendületesek. Az első királyság teljesítése 6-8 órát vesz igénybe, a sztoriban négy tematikájukban eltérő világba nyerhetünk betekintést. Célunk a diktátorok legyőzése lesz, amihez taktikusnak kell lennünk. A program könnyen megtanulható, valódi erejét pedig pár óra után mutatja meg, amikorra már kinyílik annyira a harcrendszere, hogy változatosan próbálkozhassunk egy-egy küldetés megoldásával (újrajátszhatóak a pályák).
A Persona 5 Tacticát a Persona 5 kedvelőinek feltétlen tudom ajánlani, illetve ha nem taszítja az embert a chibi ábrázolás, akkor a könnyed stratégiai RPG-k szerelmesei is tehetnek vele egy próbát.
