Idén igazán megbecsülve érezhetik magukat a tenisz szerelmesei, ugyanis hosszú évek hiátusa után idén nem is egy, de mindjárt két játékot is kaptak. A 2K Sports gondozásában jelent meg a Hangar 13-nél készült TopSpin 2K25, amely 2011 után hozta vissza az egykor elég népszerű szériát. Más kérdés, hogy a rajongók nem voltak tőle teljesen elragadtatva. Van viszont egy másik játék, a Nacon és a Big Ant Studios projektje, amely idén januárban először early accessben jelent meg. Ez a Tiebreak: Official Game of the ATP and WTA, amelynek ennél hosszabb címet nem is találhattak volna. A játék néhány héttel ezelőtt lépett ki a korai hozzáférésből, így most már egymás mellé lehet tenni a két versenyzőt – lássuk, melyiküké lesz a meccslabda!
Van egy olyan érzésem, hogy azért a TopSpin és a Tiebreak játékok között nem fog olyan sok évesre nyúló rivalizálás kialakulni, mint anno a FIFA és a PES között (milyen fura, hogy e formában ma már egyik sem létezik...). Nagyobb esélyt látok rá, hogy a TopSpin, mint a legtöbb 2K Sports franchise kapni fog minden évben folytatást, ugyanakkor ezt a potenciált már nem igazán érzem a Tiebreak esetében. Pedig miután mindkét játékkal elég sok időt töltöttem az utóbbi hetekben (a TopSpin esetében hónapokról is beszélhetünk), kialakult bennem egy tipikus PES–FIFA érzés. Csak itt a Tiebreak a szimulátor, a TopSpin pedig az árkádabb, de kidolgozottabb játék.
A Tiebreak esetében nem kicsit éreztem magam esetlennek az első mérkőzéseken, ami elsősorban az irányításnak és annak köszönhető, hogy az gyökeresen eltér a TopSpintől. Márpedig nekem utóbbi megoldásai rögzültek az izommemóriámban, ezekkel pedig fabatkát sem értem ebben a játékban. A sportoló irányítása sokkal kötetlenebb volt a Tiebreakben, lényegében nem nagyon volt hozzá asszisztencia a játék részéről, így sokkal nehezebb volt oda manővereznem emberemet, ahová épp a labda érkezett. A napokban azonban érkezett egy új frissítés, amely után a játék felkínálta, hogy több asszisztenciaszint közül válasszak. Maradhattam volna az eredeti koncepciónál, illetve volt két különböző mértékű asszisztencia az MI részéről, amelyek közül én a köztes megoldást választottam, miszerint a karakter mozgatásában kapok segítséget, de csak minimálisat. Ettől kezdve már valóban sokkal könnyebb lett a dolgom.
Maga a játékmenet sok meglepetést nem tartogat, hiszen lényegében teniszeznünk kell. Az irányítást viszont érezhetően összetettebbre tervezték, mint a konkurenciánál. Itt nem csak a kontroller négy akciógombját használhatjuk a különböző ütésfajtákhoz. Van lehetőségünk az ütőt a labda érkezési oldala felé fordítanunk és kvázi rákészülnünk az ütésre. Éppen ezért, ha nem a jó irányba készülünk rá, hiába állunk jó helyen, nem fogjuk visszaütni a labdát. Szintén fontos szerepe van az ütésünk erejének is, mert ha nem adunk bele elég kakaót, akkor a labda legfeljebb a hálóig jut vagy még addig sem. Ha viszont izomból megküldjük az ütést, akkor kilőhetjük valamelyik labdaszedő szemét...
Az sem mindegy, hogy milyen formában és irányban ütjük vissza a labdát, mert például nem minden érkező labdát lehet nyesve visszaküldeni. Illetve lehet, de az tuti, a hálóban köt ki. Egyébként alacsonyabb nehézség fokon az MI bosszantóan sok ki nem kényszerített hibát vét, így ha valaki élvezetesebb meccsekre vágyik, annak jobb magasabb fokozatra kapcsolnia.
A játék grafikájára panasz aligha érkezhet. A sportolókat nagyon igényesen lemodellezték, de a stadionok is nagyon rendben vannak. Akadnak persze kisebb-nagyobb grafikai bugok is, egymásba csúszó textúrák és hasonlók, de szerencsére nem túl gyakran. Cserébe viszont a körítés, az apró finomságok terén a játék érzésre elmarad a TopSpintől. Ilyen például, amikor a labdaszedő felé száguld a kis sárga golyó, azok a TopSpinben legalább elhajolnak előle (bár a labda után sem ott, sem itt nem szalad soha senki, nem is értem, miért...), itt viszont simán telibe veri a mozdulatlan testüket, míg a fejük irreális rángásokkal követi az ide-oda pattogó labdát. A teniszezők mozgása is valahogy sutább, mint a TopSpinben, az animációk messze nem annyira folyamatosak.
Hangok terén felemásan teljesít a játék. A meccseknek remek hangulata van, ahogy a közönség együtt él a játékkal, a bíró pedig folyamatosan csendre inti őket. Viszont az ütések hangja tompa, illetve többször előfordult, hogy egyszerűen elnémult. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy vannak a karrier módban átvezető videók, ahol beszélnek a szereplők, kivéve persze saját magunkat, hiszen mint oly sok más játékban, hősünk itt is néma. A zenék olyanok, amilyenek, nagyjából egy lift muzsikájának felelnek meg.
Tartalom tekintetében nincs ok a panaszra, hiszen rengeteg valódi teniszező szerepel benne mind a férfiak, mind a nők ágán, beleértve aktuális sztárokat és néhány korábbi játékost. Játszhatunk egyszerű kihívásos mérkőzéseket, indíthatunk saját karriert, illetve tornákon is indulhatunk valódi teniszezőkkel.
Nem igazán lehet egyértelmű győztest hirdetni a TopSpin 2K25 és a Tiebreak között. Tényleg olyan ez, mint az egykori FIFA–PES párharc: mindenki mást preferál, és meg tudja magyarázni, hogy számára az adott játék miért vagy miben jobb a másiknál. És persze fordítva. Itt is mindkét játéknak megvannak a maga erősségei és gyengéi, de a maguk módján mindkettő érdekesen és szórakoztató módon tálalja a teniszt a képernyőkön. Egyik sem hibátlan, mindkettőnek volna még hová fejlődnie, javulnia. De annyira nem volt az elmúlt években értékelhető teniszjáték, hogy még a hibáikkal együtt is abszolút érdemes lehet egyikre vagy másikra befizetnie a téma iránt érdeklődőknek. Én most azt mondanám, hogy aki picit szimulátorosabb élményre vágyik, annak a Tiebreak lehet a befutó, aki viszont az egyszerűbb, de mellé helyenként picit összeszedettebbnek tűnő játékot keresi, az nézze meg inkább a TopSpint.
