Kicsit igazából úgy érzem, mintha neked fizetnének érte, hogy direkt vakon védd, de azért még egyszer válaszolok.
Gameplay:
- végletekig egyszerűsített inventory management, csak gyűlik a cucc, neked figyelni se kell rá, emiatt aztán paradox módon túlbonyolított is lesz, miután játék felénél úgy televagy számodra használhatatlan szemét itemekkel, hogy alig találod meg azt az egy armort, ami kéne (ezt a sok szart pedig el se adhatod, companion sem használhatja)
- tessék-lássék resource és upgrade rendszer
- warrior/rogue/mage kasztoknak semmi érdemi értelme, csak primer-detonation szerepük van
- társak a sorozat során most először irányíthatatlanok, emellett halhatatlanok is, a sebzésük pedig semmit se ér, ha nem kombózásra használod őket manuálisan
- minden küldetés, minden nagy pillanat elkapkodott, elnagyolt, képtelenség átérezni bárminek is a súlyát, mert azonnal le kell zárni mindent egy "együtt menni fog" közhellyel
- Rook személyisége az eddigi főhősök közül a legkötöttebb, legkevésbé formálható, a csapattal kiépíthető kapcsolatokat pedig kb. lehetetlenség rivalizálás fele terelni
- Hiába ez a hatalmas hányingerkeltően pozitív összetartás a csapatban, épp ma döbbentem rá, hogy igazán meg se lehet ismerni a karaktereket, pedig millió beszélgetésen túl vagyok velük - egyszerűen semmi mélysége annak, amiről beszélnek (vagy csak kurva unalmas volt)
Politikai agenda: Játszd végig Taash küldetéseit, kizárólag erről szól az amúgy is pocsékul megírt karaktere. Semmi keresnivalója a "non-binary" kifejezésnek ebben a fantasy világban, sem pedig a MŰTÉTI hegeknek. Nem, nem a téma miatt, hanem amiatt, ami miatt az első Hobbit filmből abszolút kizökkentett, amikor Bilbó megjegyezte, hogy allergiás. Ezzel ellentétben pl. DAI esetében meg tudták értelmesen oldani, hogy Dorian szexuális beállítottsága valóban játsszon szerepet a karaktere megírásakor. Itt nincs karakter, itt felhúztak valami összehányt vázat arra, hogy "non-binary".
"Ugyanaz a DA világ" - igen? Akkor kérlek, meséld el, hol van Hawke? Ki a divine, és miért nem küldi segítségül a templar rendet? Vagy a mágusokat? Egyáltalán szabadok a mágusok, vagy helyreállt a circle? Egyáltalán létezik még a templar rend? Ki Ferelden uralkodója? Vélhetően ugyebár lenne hozzáfűznivalója a jelenlegi történésekhez, hiszen egy blight alatt választották meg. Száműzve lett a Warden rend Orlais-ből? Ha igen, akkor jelenleg nem kéne ott iszonyatos problémák legyenek?
Mindegy, hagyjuk is.
A Dragon Age-sorozat első része még 2009-ben jelent meg. A kiválóan sikerült Origins hűen ápolta a kanadai BioWare stúdió patinás RPG-örökségét, és mindenkiből egyöntetű lelkesedést váltott ki. Aztán a Dragon Age II és a Dragon Age: Inquisition már nem voltak olyan hibátlan mesterművek, de még bőven pozitív fogadtatásban részesültek, tovább növelve a sorozat hírnevét. Aztán következett egy tízéves szünet, amely alatt számtalan nehézséggel küzdöttek meg a BioWare fejlesztői a folytatás elkészítése alatt, több komoly változtatáson, újratervezésen ment keresztül az eredetileg Dragon Age: Dreadwolfnak keresztelt folytatás, amely végül The Veilguard alcímmel jelent meg.
És sajnos rá is nyomta a bélyegét a végre elkészült produktumra ez a hányattatott fejlesztés, és a Dragon Age: The Veilguard egy identitását kereső, a korábbi részektől sok elemében eléggé elrugaszkodó folytatás lett. Érdemes már az elején leszögezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy ez egy játszhatatlanul rossz program, ugyanis több elemében igenis fel tud mutatni jó megoldásokat, csak a Dragon Age-sorozat régóta várt folytatásaként múlja alul az elvárásokat.
A történet a korábbról jól ismert elf istenség, Solas (más nevén Dread Wolf) megállításával kezdődik, aztán egy sokkal nagyobb fenyegetéssel kell megküzdenie a több érdekes tagból frissen összeálló kis csapatunknak. Több ismerős karakter fel fog tűnni a sztori során a már a játék elején felbukkanó Solason és Varricon kívül, de nem lesznek meghatározó részei a történetnek, ahogy sajnos a korábbi epizódokban meghozott döntéseink hatásai sem jelennek meg a The Veilguardban. A Rook névvel ellátott főhősünkre hárul a világmegmentés feladata, és a kibontakozó történet ugyan több helyen kissé zavaros, alapvetően nem ezzel van a legnagyobb baj, hanem a dialógusokkal.
Annak idején a BioWare szerepjátékainak fő erősségei voltak a kiválóan megírt párbeszédek, így most eléggé érthetetlen, hogyan sikerült ilyen alacsony színvonalú munkát összehozniuk ezen a téren. A történet egyes részein amúgy teljesen rendben vannak a szövegek, de több esetben olyan szekunder szégyenérzetet okozó, kínosan esetlen beszélgetések zajlanak le, amire nincs mentség. Mindemellett kissé butának is nézik a játékost, annyiszor el vannak ismételve a dolgok. Ha ezen a komoly negatívumon túl tudunk lendülni, akkor a játék többi hibája már könnyebben elnézhető. Vannak tényleg jól megalkotott csapattársak izgalmas küldetésekkel, és előfordul több olyan fordulópont a történetben, ahol a döntésünk jól látható következményekkel jár.
A harc megvalósítása most már teljesen átalakult akció-RPG irányba, ami elsőre furcsa lesz, de egész élvezetessé válik, amint ráérzünk. Fontosak a kitérések, hárítások, jól időzített csapások és a kombóban elsüthető támadások, amelyek által pörgős, izgalmas összecsapásokban lesz részünk. Nyilván ez nagyon távol van a körökre osztott, taktikus játékmenettől, de működőképes a rendszer, még ha később kissé repetitívvé is válik.
A karakterfejlesztéshez kapunk egy szép nagy képességfát, amellyel a három alap karakterosztályunkat (harcos, mágus, zsivány) tovább specializálhatjuk. Sajnos csak három skill lehet egyszerre aktív, de a csaták között bármikor újraoszthatjuk őket, ahogy a képességfánkat is újraalkothatjuk. Némileg korlátozottabb formában csapattársainkat is fejleszthetjük, és a harcok közben parancsokat adhatunk nekik.
Felszerelésekből rengeteget találunk a játék során, folyamatosan hullik az újabb fegyver, páncél, gyűrű és egyéb tárgy. Fejleszteni is tudjuk őket, akárcsak a különböző frakcióknál fellelhető boltokat is a jobb portékák elérése érdekében. Kissé már túlzott mértékű is a rengeteg áru, amit találunk a játék során.
A pályatervezés jól sikerült, emlékezetes helyszíneken vezet majd utunk a kalandjaink során. Arlathan erdői, Treviso Velencére emlékeztető városképe, Minrathous zsúfolt utcái vagy a Crossroads szerteágazó útvonalai mind kiválóan lettek megalkotva. Több érdekes mellékküldetést lelhetünk fel bennük, és a játék során többször fogunk találkozni egyszerűbb logikai feladványokkal is.
Grafikai téren szokni kell az új művészeti irányt, amely a színes, kissé stilizált világával nagyon eltér az eddigiektől, de minőségi, karakteres a megvalósítása. A szép, markáns látványvilág stabilan is fut, nincs gond az optimalizációval. Az animációk, effektek is kellően látványosak, bár néha a csaták hevében zavaró is tud lenni a színes effektkavalkád. A hangok a legtöbb esetben jól passzolnak a karakterekhez, és a zene is kellően emlékezetesre sikerült.
A The Veilguard egy nehezen értékelhető alkotás lett, amelyet több aspektusból lehet vizsgálni. Ha a Dragon Age-sorozat hű rajongóinak szempontjából nézzük, akkor a nagy elvárásokhoz képest sokaknak keserű csalódás lesz a végeredmény. Ha azonban egy teljesen új, szép színes megjelenítésű, áramvonalas akció-kaland-szerepjátéknak fogjuk fel, úgy igenis megállja a helyét az alkotás, a bűn rossz párbeszédei ellenére jól el lehet vele játszani, és több helyen elmerülni az akciódús harcaiban. A kérdés az, hogy ez elég-e, amikor van egy harcra kihegyezett modern God of War, valamint egy megérdemelten sikeres, valódi szerepjáték Baldur's Gate III. Lehet, hogy a BioWare jobban járt volna, ha egy mellékágként jelenteti meg a programot, mert akkor valószínűleg kevesebb indulatot és csalódottságot okozott volna a játékosok körében. Így a legoptimistább megállapítással is az mondható el a The Veilguardról, hogy egy nagyon megosztó folytatás lett.
A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.
