A Super Evil Megacorp alkotása korábban mobilplatformokra, Nintendo Switch és Windows rendszerekre jelent meg, és értő közönségre talált. A műfajtól szokatlan módon ezt akár négyen is lehet nyomni, igaz, a nehézség is skálázódik. Az IDW képregényeiben újraértelmezett mutáns tekik adták az inspirációt, szóval most nem a ’90-es évek rajzfilmes ábrázolása az alap, hanem egy picit komorabb felütésű sztori és megjelenítés dominál. A fizikai nyári megjelenés előtt először a digitális piactérről szólíthatjuk magunkhoz a pizzaevők vesszőfutását.
Történetünk középpontjában kedvenc mutáns kétéltű nindzsáink mesterének elrablása áll. Szecskát elvonszolja a Fürgeláb klán Zuzó parancsára, de egy rejtélyes portálon keresztül képes asztrális formában üzenetet küldeni a tanítványoknak. Így Leo, Rafi, Miki és Doni elindulnak megkeresni egy látszólag soha véget nem érő küldetés keretein belül a vén rágcsálót. A programról látszik, hogy honnan indult, így a képi világára lehet a legnagyobb panaszunk, feltéve, ha fennakadunk ezen. Az összkép jó, a képeken sokkal csúnyábbnak tűnhet, mint valódi mozgásban. Színes, sok figurát mozgat meg, és egy csomó minden történhet a képernyőn. Ha többen játszunk, előfordulhat, hogy összekeverjük a szereplőket (főleg a lilát és a kéket). Az összkép így rendben van, úgy is a játékmeneten lesz a hangsúly.
A Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate tanulóideje elég hosszú, jómagam a rougelike videojátékok rajongója vagyok, így ezt a stuffot elsőre 9 óra alatt sikerült „végigvinni”. Csupán négy pályából áll a kampány, amibe bekerült egy opcionális vágányként a második végére a korábbi Junkyard DLC, és természetesen Casey Jones karaktere is játszható, mint ötödik hős. Egy órán belül le lehet gyűrni a programot, ha tudjuk, mi mire való, hogyan érdemes küzdeni. Minden menet egy új lehetőség, amelynek a végén, vagy ha elhalálozunk, csak bizonyos valuták maradnak a zsebünkben, amikből egy picit erősebb, ügyesebb változatunkat készíthetjük el. Például húzhatjuk a maximális életerőnket, a sebzést és még két tucat más dolgot tornászhatunk magasabb szintre, vagy faraghatunk előnyt képességekből.
Nagyon egyszerű a játék kezelése, csupán négy gombot használ, ezek pedig láthatók is a képernyőn. A háromféle támadás és a kitérő dash manőveren kívül másra nem is lesz szükségünk. A dash visszatöltődik magától pár másodperc múlva, az alaptámadás pedig ingyen használható. A másik két cuccunk a bevitt találatok után lesz újra bevethető, ez is tisztán látszik majd százalékosan. Ez a spéci és eszköztámadás teknőcönként eltér, ahogy a fegyvereik és a játék csak inspirációként nevezett tudásuk. Mindegyik érdekes és máshogy jó, például Rafi nagy valószínűséggel kritikus csapásokat visz be, Miki nagyobb területre sebez stb. Viszont a további képességeket random fogja a gép sorsolni. Minden kitakarított terem után felkínál egy elementális erőt, vagy egy meglévőt lehet magasabb szintre húzni. Választhatunk az áramos, vizes, tüzes, trutymós, asztrális (fény és sötétség vegyesen) vagy nindzsa jártasságok közül. Előfordulhat, hogy csak valutákat kínál fel a progi, esetleg 4 szobán keresztül érvénybe lépő boostokat. A főbb (vagy alap-) képességek az említett négy gombra lesznek érvényesek, így háromféle támadás és a védekezésre szolgáló kitérő mozdulatunk is kap extra sebzést, sőt, talán a legjobbakat a dash-ből nyerhetjük ki.
A négy pálya hasonlóan épül fel, sorba küzdünk a termekben, majd jutalmat választunk (a skillek csak az adott játékra maradnak velünk) és megyünk a következőbe vagy a boltba. Itt fel tudunk frissülni, életet vásárolhatunk vagy még több skillt – általában a főellenségek előtt van ilyen shopping lehetőség. Minden szint rendelkezik egy kisebb vezérrel is, így feladja a program a leckét, miközben végigverekedjük magunkat a játékon. Az ellenséges fürgelábakon túl mutáns óriáspatkányok, punk békák és robotok próbálnak eltenni láb alól bennünket. Eleinte sikerülni is fog nekik, mire kiismerjük az összes trükköt, megtaláljuk a stílusunkhoz illő képességeket. Az ellenlábasok változatosak, a frakciók még harcolnak is egymással, néha pedig kisebb robot támogatókat kapunk egy-egy szobához.
Ha a képi világ nem erős, cserébe a zenék marha jók, igen hangulatos dalok születtek a játékhoz. A szinkron is remek, ahogy a betétdal is, ezen a téren nem panaszkodhatunk. A rougelike mivolta miatt sokszor újrajátszható, magával húz a könnyed játékmenet, amely kihívással párosul. Lehet offline és online is négyen játszani, mindkettő mód jól működik, de az online lehetne picit részletesebb. A privát szobánkat tudjuk bármikor feloldani publikussá (előtte csak a kód birtokosai csatlakozhatnak), a gyorskeresésénél pedig egy ilyenbe tudunk belépni, vagy mások hozzánk. Ez addig jól hangzik, hogy ha akkor kezdtük a kalandot, de semmi szűrő nincs, így a játékosok akár egy előrehaladott menetbe is belecsöppenhetnek. Hatalmas negatívum lesz nekik, mert addigra kimaradtak egy csomó fejlesztésből, életerőnövekedésből, passzív erősítőkből. Nem látni, ki fia borjához lépünk be, hol tart a játék, ezt a 2D-s bunyós Tini Ninja sokkal jobban kezelte. Persze meg lehet várni, hogy csatlakozzanak hozzánk az elején, és szerencsére sokan pörgetik a játékot, nem egyszer nyomtam négy fővel.
Sikerélményt eddig csak egyedül értem el, de azt többször is. Az első megnyerés után indul a valódi móka, ahol megjelennek a termek végén a kihívás portálkapuk, ezek rémálommá képesek varázsolni az adott menetet. Még a főgórék esetében is felkínálják a nehéz opciót, ha az alap és a random variáns szívatások nem lettek volna elegek már így is. A legnehezebb kupákat nem lesz egyszerű elhozni, annyi szent. A jövőben érkező fizetős kiegészítőig is lesz benne tartalom, feltéve, ha kitartók vagyunk, mert nem adja könnyen magát.
A Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate-et bátran ajánlom a rougelike műfaj kedvelőinek, a casual teknőcrajongók azonban inkább óvatosan közelítsenek felé.
