A Cobra egy menő mangasorozat volt, amely 1978-tól 1984-ig futott. Több mozgóképes feldolgozás mellett néhány elhanyagolható videojáték-átirat is született belőle, de a valódi, hithűnek beharangozott adaptációra nagyjából mostanáig kellett várni. Hogy ez nekünk jó-e vagy sem, az a kritikából kiderül.
Nem sajnálták felhasználni a játékban Yoko Maeno fülbemászó melódiáját, amely az eredeti anime betétdala is volt – többször is felcsendül a mű, már rögtön a főmenüben is élvezhetjük azt. Számomra már ez megalapozta a hangulatot, rögtön az érában éreztem magam. Cobra, az űrkalóz bőrébe bújva játszhatjuk le a tutorialt, majd egy csavarnak köszönhetően egy másik csávó, a szőke, szivarozó kalóz bőrébe bújva válhatunk mi is a legendás hőssé.
Egyik kezünk titkos fegyvert rejt, a legendás psychogunt, amelytől szinte legyőzhetetlenekké válhatunk a galaxisban. Ugyanakkor saját életünk háttérbe szorul, mert rendre megmentésre szorulókon segítünk (főként hölgyeken). Több vezérmajom is az ikonikus fegyverre pályázik, amit szívesen lemásolna, sokszorosítana a hullánk hátrahagyása után. Így bájos (hangú) robotsegítőnkkel, és űrhajónkkal, a Turtle-lel folyton úton leszünk ebben a kalózkodásban.
A játékmenetet tekintve alapvetően egy ügyességi platformerrészekkel tarkított lövöldözős akciójátékhoz van szerencsénk. A legtöbbször oldalnézetben vezérelhetjük hőseinket (lehetőség van kooperatív kalandra is), a Megaman és a Contra egyvelegeként ritkíthatjuk a konkurenciát, csak komótosabban. A szériából feltűnik több neves rosszarcú is, akikről ordít a ’80-as évek. A képi világ elfogadható, inkább az anime átvezetőkre és a beszélgetőpanelekre gyúrtak rá, a többi olyan funkcionális, de nem áll messze attól a putri sci-fitől, ami ezekre a régi cuccokra jellemző volt. A városok és belső gyárak mellett mindenféle bolygó helyet kapott az anime első évadát feldolgozó sztoriban. A küldetések elméletileg rövidek, de az ügyetlenkedésünk miatt akár fél órára is rúghat egy-egy pálya teljesítése, aztán kamillázunk, hogy a szintidő, amit majd az S rangért kér a program, az 5-10 perc magasságában mozog.
Persze az elején nem rendelkezünk minden fontos tárggyal, így nem lehet spórolni az idővel. Kapkodni sincs értelme a csapdák miatt, és hősünk sincs feltápolva még. A pályákon elrejtett cuccokat gyűjtögetve lassan nő majd a maximális életünk, többször vethetjük be a psychogun lassítva vezérelt lövését, illetve ennek tűzerejét is növelhetjük majd. Sokkal gyorsabb lövésekkel már igazán apríthatjuk a kalózokat és robotokat, de ők is előállnak idegesítő trükkökkel, hogy ne legyen egyszerű az élet. Kék pajzsokat húznak magukra, amitől csak a közelharci támadásaink vagy a szivargránát okoz rajtuk sebet, vörös erőterek mögé bújnak, amit csupán a mezei pisztolyunk képes semlegesíteni. Cobra képes még egy kitérő manőverre, így átcsúszhatunk néhány lövegen. Rengetegszer kényszerülünk a lassított, távvezérelt lövésünkre, aminek a precíziójával egyszerre sok ellenfelet kiiktathatunk, de lehetetlen helyeken lévő kapcsolókat is így aktiválunk. Mondjuk ez legalább atommenő, és a használata is kielégítő.
A sztori végig animebejátszásokból meséli el a történetet, amelyek bár kopottasak, egész hangulatosak. Nem láttam sajnos az eredetit, sem pedig a 2010-es rövid feldolgozást, de a játék meghozta hozzá a kedvem. Küldetések között a Turtle fedélzetén is mászkálhatunk, dekorálhatjuk azt vagy zenét hallgathatunk rajta. Az összegyűjtött dekorációselemeken és zenéken túl extra missziók is megnyílnak, ahol a széria hölgyeivel hajthatunk végre egy-egy rövid küldetést. A program amúgy kellően hosszú és újrajátszható, ha a rangokra fáj a fogunk, viszont játékként nem volt annyira élvezetes, hogy újra elé üljek.
Se a platformerrészek, sem pedig a harcok nem okoztak akkora katarzist, főleg, ha egy szakaszt többször is át kellett élni az elhalálozás miatt. A stuff működik, csak nehézkes néha; a rengeteg lövés miatt (célzott, lassított, feltöltött, mindent elsöprő) bele is lehet gabalyodni a kezelésbe. Sietni ritkán kell benne, de akkor meg nem a csata lesz az első, hanem a túlélés. Például a mesterlövész hölgy távcsövese elől való futkorászás tök jól lett megoldva, és a pálya is elég kreatív. Ez az egész játékra is jellemző, ahogy az utcákon futunk és lassan tekergőzik a kamera, vagy ahogy a magasból zuhanunk, de említhetném a víz alatti szegmensét is. Szóval több az igen, mint a nem.
Összességében nem rossz a játékélmény, a Space Adventure Cobra – The Awakening feldolgozásként teljesen megállja a helyét, hangulatos darab. Meg lehet belőle ismerni a matériát. Talán az árszabása fog egy picit fájni, de legalább van belőle demo verzió.
