Ez valami mód lehet.
Meg nekem a végén (nem tettem fel semmit) az jött be hogy Muro nem változik át, hanem jön Griffin meg két TCTF-s, akkor még Muro mellé jönnek hárman, és így csatázik a két csapat, ha valaki meghalt, az ott jelenlévő egyetlen ajtó kinyílt, és egy pótlót egység kijött, aztán lecsukódott. Így addig ment amíg ki nem fogytak az erősítésből és Muro-t le nem győztem. Persze ez nem elsőre volt, először nekem is átváltozott, majd másodszori és harmadszori végigjátszásná jött ez. Lehet, az zavarta meg hogy cheat-et használtam? Ne tessék félreérteni! Csak is első végigjátszás után próbálgattam cheat-eket, az első játékmenetemet tisztességesen végigvittem. Nekem az Oniban volt olyan hiba, - nem tudom a nevét - hogy azzal a fekete ruhás alakkal harcoltam aki tud teleportálni meg olyan nyomkövetős rakétákat lőni, és kiteleportálta magát a pálya meletti épület tetejére, ami már nem volt a pálya, és oda nem tudtam kimenni, viszont ő se jött vissza, csak ott állt. Újra bekelett töltenem és akkor már nem teleportált ki a pályáról.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Oni
Cáfolnám, van hozzá egy XP patch, múltkor találkoztam vele valamelyik fórumon. Ha van rá igény akkor megkereshetem
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Az előző pályán ne öld meg Griffin-t(azt a Lenin képű főnököd
).
).http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Sziasztok tudnátok segíteni?Láttam youtubon egy videót ahol az volt hogy az első pálya végénél ott van az összes ember fajta(Muro,Konoko,Shinatama,Kerr,Griffin,Barabas,TCTF katonák stb... http://www.youtube.com/watch?v=5a1q_nuU5pg akit érdekel itt a link.) és ott harcolnak de nem értem hogy hogy lehet megcsinálni azt.jah és még egy dolog hogy lehet megcsinálni a végén azt hogy a Muro ne változzon át hanem csak ugy simán megküzdünk.Előre is köszi.

az oni egy nagyon jó játék annak ellenére hogy csunya egy kicsit. és sajnos csak windows 98-on indul.
Egy deka nincs? Vegyél 100 grammot,és lesz.
én is ezzel a gondal küzdök mivel nekem meg van full ban és egy deka nagy robot nincs benne
Nekem. De nem vágom miért. Jó, rendben, korrekt volt, de a bemutatókban, előzetes képekben egy sokkal jobb játékkal ismerkedhettünk meg, mint amit végülis a kezünkbe adtak. Például hol vannak az óriás robotok és a töménytelen vér?
nekem
ja és miért is?
ja és miért is?
losztmucsacsosz
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]