Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
BioShock Infinite - demo trailer (Hírek)
Azért én nem mondanék le róla ennyire. Egyezzünk meg abban, hogy ez inkább Bioshock, mint a Bioshock 2, ami úgy is néz ki, olyan az íze is mint az eredetinek, de valahogy mégsem az.
Na igen, ennek alapján én sem szívesen játszanék vele, olyan semmitmondó volt ez a videó is.
Amúgy pedig nem véletlenül tarolt az E3-on, nagyon jó lesz ez. Szinte rögtön látszik rajta, hogy Bioshock, mégis valami teljesen más, mint az első két rész.
Amúgy pedig nem véletlenül tarolt az E3-on, nagyon jó lesz ez. Szinte rögtön látszik rajta, hogy Bioshock, mégis valami teljesen más, mint az első két rész.Szép, szép de az első után már valószínűleg nem lesz akkora élmény.
Azért természetesen majd vettek rá egy pillantást.
Azért természetesen majd vettek rá egy pillantást.
Hát nem mondanám hogy szar, mert grafika és Elizabeth gyerekessége nekem szimpatikus (féltem ugyanis, hogy Elizabeth karaktere száraz, semmilyen lesz), ám az tény hogy az akció nem pörög ezerrel, bemutatni meg nem sok mindent mutat
Mindenesetre nagyon várom, lassan be is izzítom megint az első rész. Amíg nem jön túlélek vele
Mindenesetre nagyon várom, lassan be is izzítom megint az első rész. Amíg nem jön túlélek vele
Ez a téma az alábbi cikkhez kapcsolódó hozzászólásokat tartalmazza:
BioShock Infinite - demo trailer (Hírek)
BioShock Infinite - demo trailer (Hírek)
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 18:01
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [5]
- 16:11
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [21]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]
