28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Warhammer 40,000

MattMatthew
#164 MattMatthew [11904]
Most tényleg sikerült is a villamoson maradnom annyira lekötött a fordulat a harmadik Ravenor könyvben.
Bár kicsit azt érzem, hogy mintha az előző két kötet rovására lenne ez a könyv olyan jó amilyen. Értem én a világépítés az ilyen, viszont kicsit zavar, hogy nem érzem az egyes könyvek önálló lábon állását. Eisenhornnál még érződött, itt nagyon nem és kicsit bosszant már ez a hozzáállás. JIB mester kiszagolja, ha grrm-et szidom, mert nem ír, szóval inkább most Rothfusst és Scott Lynch-et emlegetem, akik szintén húzzák a köteteket. Illetve félek, hogy a Bequin trilógia mikor lesz tényleg trilógia és meddig kell két rész közt a levegőben lógni.

Háromtest már mióta itt pihen a kindlin, de nem jutottam még hozzá, pedig mondják, hogy jó.


Amúgy azt a sok WH kötetet 10-15 év múlva lehet, hogy komoly profittal tovább lehet adni a Wattson-féle könyvek példáján.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2021.01.27. 13:51
Peace
#163 Peace [28875]
Na majd egyszer, ha végképp kihoz a sodromból a Prestigio. De eddig jó szolgálatot tett (még vadonatúj akksit is kapott), csak ez az 1-2 malőrje volt, amikor rettenetesen haragudtam rá. Lehet le is porolom majd, mert még egy kiszemelt könyvem van a most olvasott után és utána csak meg kéne tolni mondjuk "A háromtest-trilógia"-t vagy valamelyik más ezer éve a readeren várakozó sorozatot...

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2021.01.27. 13:28
MattMatthew
#162 MattMatthew [11904]
Calibre open-source könyvtárkezelő. Szól és konvertálja olyanra ami kell ha kindlit dug be az ember a gépbe.
Vaciláltam anno én is, hogy ez, vagy kobo vagy bármi más legyen-e. De eddig nem okozott fejfájást feltöltögetéskor. Azt meg amúgy is ritkán csinálja az ember.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2021.01.27. 12:49
Peace
#161 Peace [28875]
Még mindig nem sikerült teljesen megkedvelnem az olvasót. 20-30 könyvet már tuti kiolvastam rajta, de a könyv az könyv. Értem én, hogy a fák.....na majd talán egyszer végleg leszokok róluk. Kénytelen leszek, mert rohadtul elfogy a hely. A maradék HH még éppenhogy elfér, de a Terra ostroma is gőzerővel fog növekedni és akkor a többi előrendelésemről még nem is beszéltem. Majd egyszer lehet meglepem magam egy normális olvasóval, mert ez egy 2013-as (???) Prestigio valami. És csinált már olyan furcsa dolgot párszor, hogy elfelejtette hol tartok és visszavágott az első oldalra. Lehet az ilyen mini agyvérzések is hozzátettek ahhoz, hogy ne szeressem. Kindl-től azért félek, mert ott tudtommal le van korlátozva, hogy milyen formátumot milyen programmal tudok rátenni. Mert ezt a mostanit csak rádugom gépre és bármit rámásolok (pdf, ebub, mobi, stb.)...

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2021.01.27. 12:37
MattMatthew
#160 MattMatthew [11904]
Watson elég elborult... pont ezért mókás szerintem. Mondjuk Space Marine-ban a görkoris shuriken vetősök már inkább az idiotizmust súrolták.

Aki meg a buszon akar omnibuszt olvasni (pun intended) az magára vessen. Védje a fákat, támogassa az Amazonast, vegyen kindlit!

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2021.01.27. 10:08
Peace
#159 Peace [28875]
Watson WH40K világa azért még más volt rendesen. Nem is véletlenül törölték a kánonból és lett számkivetett a GW szemében. Én múltkor majdnem elcsábultam, mikor felbukkant 18k-ért megint egy antikvár példány a gyűjteményes kötetből, de aztán mégsem. Pedig jól mutatna a polcon, de gusztustalan ára van.
Én HH-t lelkesen vásároltam és elolvastam angolul a 33. kötetig és ott valamiért megrekedtem. Elhatároztam, hogy bevárom a Tuan-t, hogy felzárkózzon és magyarul veszem meg a folytatásokat. De hogy minek? Nincs benne logika, hogy a fele angol, a fele magyar lesz a sorozatnak.Csak néha besokallok én is és kell valami magyar. Ciaphas Cain-ből is most egymás után elolvastam nem tudom hány regényt angolul, azokat is omnibus edition-ben vettem meg ugye. Az is fa**ság volt! Olcsó persze, de rettenet kényelmetlen cipelni és olvasni a tömegközlekedésen. Most már késő bánat, kiolvasom őket. Ha jól emlékszem, akkor még két kötet van vissza a sorozatból...

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2021.01.27. 09:48
MattMatthew
#158 MattMatthew [11904]
Haha... gondoltam, hogy perceken belül kiszagolod, ha valaki wh-ról ír!

A lentebb linkelt videóban mondta Dan Abnett, hogy sok visszatérő szereplő lesz/van a Bequin kötetekben akiket mi, mint olvasó ismerünk, de Bequin nem, mert ő kimaradt a történetekből. Ez persze nálam is problémás lesz, mert ha explicit nincs a számba rágva, hogy ez a szereplő az a szereplő akkor nem fogok már rá emlékezni.

Magos... ja, meg még egy tucat Gaunt könyv, de előbb a Watson-féle Inkvizítór trilógiát is végig kell olvasnom. Ez utóbbit csak mint optimizmus elleni harcot, ha már végig kellett olvasnom a RR-ben már másodszorra azt, hogy egy birodalmi polgár számonkér egy ******** Inkvizítort, hogy miért bánik embertelenül a foglyával?! WAT?
Watson azért elborultabb világot ír...

Oh, és a csiliárd HH könyvről ne is beszéljünk...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2021.01.27. 09:39
Peace
#157 Peace [28875]
Volt párszor, hogy fennmaradtam buszon, metrón, annyira adta a story!!!

Én jó eséllyel már semmire nem fogok emlékezni, mire elkezdem a Bequin trilógiát. Már ha egyszer befejezi a mester...

A Magos-t mindenképpen ajánlom, ha ez idáig kimaradt volna!!!

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2021.01.27. 09:34
MattMatthew
#156 MattMatthew [11904]
Te jó ég! Ravenor 3. kötetbe kezdtem és nagyon keményen kezdődik! A második kötetben hozzászoktam a kicsit túljáratott toposzokat, viszont már untam, hogy mindig az a nem tudjuk miért de rohadt, szemét Molotch az akire haragudni kell.
Erre a harmadik kötet vele kezd és ... félelmetes!
(Majdnem föntmaradtam a villamoson olvasás közben!)

Ha valaki hallgatózni szeretne akkor pár audiodráma a Cold Open Storieson.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Peace
#155 Peace [28875]
El se hiszem!!! Azt hittem sosem érkezik a folytatás. Pariah a polcon pihen, amíg be nem fut a harmadik kötet megjelenésének dátuma.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2021.01.06. 11:50
MattMatthew
#154 MattMatthew [11904]
(Ide is.)
Dan Anbett: Penitent
Ravenor kicsit untatott egy idő után. Nem fogott meg annyira ez a warhammeres Professor-X. Eisenhorn inkább önmagával küzdött (és vesztett), de Ravenornak azt érzem, hogy szinte mindig elkenik a száját. Jobban a túlélésért megy a harc és nem a lelkéért.
Viszont most erőt veszek magamon, mert Bequin történetéig el akarok jutni, ezek a psyker nullok a kedvenceim és talán ezzel kapcsolatos lesz az interjúban beígért nagy WTF momentumok egyike.

Man literally too angry to die

Válasz erre

davkar9
#153 davkar9 [11508]
Ez tényleg csak egy átskinezett Vermintide... imádom!

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.12.11. 06:55
MattMatthew
#152 MattMatthew [11904]
Azért az menő, hogy mindenki elkezd lőni a Sororitas meg belerohan a tűzvonalba egy kalapáccsal... abszolút 40k életérzés!

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.12.11. 06:55
Peace
#151 Peace [28875]
Warhammer 40,000: Dark Tide - Cinematic Reveal Trailer

Válasz erre

Herr Hauptmann
#150 Herr Hauptmann [3187]
Ez az, igaz más stílusú animáció, mint az előzőek. 1 órás lesz a kész mű.

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Peace
#149 Peace [28875]
Warhammer40k] Siege Hangulatos!!!

Válasz erre

Peace
#148 Peace [28875]
Ohhh...értem.

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.11.09. 18:36
Herr Hauptmann
#147 Herr Hauptmann [3187]
Mármint a Patreon? Egyfajta támogatói oldal, mint a kickstarter és tsai. Általában tartalomgyártók használják. Ott feliratkozol valamilyen előfizetésre az emberkénél és exkluzív tartalmakat kapsz cserébe. Itt van az Astartes készítőjének oldala. Innen került ki youtube-ra a teaser.

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.11.09. 12:52
Peace
#146 Peace [28875]
Az nem tudom micsoda, remélem, hogy elkészül még jó sok ilyen munkája az embernek, mert félelmetesen ügyes!!!

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.11.09. 12:12
Herr Hauptmann
#145 Herr Hauptmann [3187]
Eredetileg Patreonon volt elérhető, onnan szivárogtatták ki (nem is értem, mit vártak). Azóta már párszor törölték youtuberól, de mint tudjuk, ami egyszer az internetre felkerül...

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.11.09. 09:59
Peace
#144 Peace [28875]
Astartes Teaser

Addig nézzétek, amíg nem törlik! Szerintem ez hivatalosan nincs még kinn, csak a srác feldobta...lehet 3 külön story lesz...ha elkészül.

Válasz erre

Peace
#143 Peace [28875]
PRIMARIS-LAST TEMPLAR. Teaser warhammer 40k fan cinematic

Válasz erre

Peace
#142 Peace [28875]
The Faith - Warhammer 40K Fan Animation

Válasz erre

Herr Hauptmann
#141 Herr Hauptmann [3187]
Épp a napokban jutott eszembe, hogy eléggé csend van a projekt körül. Egyre jobban várós.

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.10.18. 13:26
Peace
#140 Peace [28875]
Warhammer Animations Showreel

Válasz erre

Peace
#139 Peace [28875]
Szemellenzővel szabad csak oda bemenni könyvet átvenni!!!

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.09.19. 14:55
Herr Hauptmann
#138 Herr Hauptmann [3187]
Mire kifogytam a tavasszal felhalmozott könyvekből, pont megjelent az Eisenhorn trilógia. Ma volt bent érte a boltba munka után. Régen voltam bent. Jó látni, hogy megy a szekér. Szépen kibővültek területügyileg, meg tartalmilag is. Most, hogy elkezdtek magyar nyelvű D&D-t is forgalmazni, szépen megjelentek a Citadel mellett az Army Painter cuccok is. Gyorsan ki is fordultam, nehogy vegyek még valamit.

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Peace
#137 Peace [28875]
Várom, hogy felbukkanjon valami finomság. A bosszúálló fiú és a Terra ostroma úgy fest, hogy késik. Most nincs semmi érdemleges előrendelhető termék. Meg amúgy is megleptem magam 10 darab Ciaphas Cain könyvvel, amiből 9-et még ki kéne olvasnom.

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.09.17. 11:49
Herr Hauptmann
#136 Herr Hauptmann [3187]
Bizony, nem egy bekezdés, párbeszéd volt a könyvben, amit instant olvastam újra. Na meg a befejezés...

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.09.15. 08:11
Peace
#135 Peace [28875]
Jó kis könyv, nekem is tetszett! Dembski-Bowden jelenleg az egyik legjobb WH40K író! Nagyon csípem!

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.09.15. 07:09
Herr Hauptmann
#134 Herr Hauptmann [3187]
Oké, Peace. Nincs két perce, hogy letettem Anuradha elbeszélését. Amit Dembski-Bowden kiadott a kezei közzül A Császár lándzsája címmel, azt mindenkinek kötelező elolvasnia. Megértem a hypeot.

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Peace
#133 Peace [28875]
Számomra nem volt akkora élvezet, hogy több időt szenteljek rá. Extra akciósan vettem, aztán annyi.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2020.07.26. 17:18
davkar9
#132 davkar9 [11508]
(Mattnek is)
Legendig (ott is, csak ritkább) simán lehet puggal is tolni, kár volt egy hét után feladni. DT várhatóan "ugyanaz" lesz, jóval több ranged fegyverrel.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.07.25. 11:00
MattMatthew
#131 MattMatthew [11904]
Vermintide 2 pörög még? Van elég játékos? Most dobta fel steam 7 euróért...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2020.07.25. 08:34
Peace
#130 Peace [28875]
Akinek bejön a stílus, az akár még jól is járhat. Engem is rábeszéltek Vermintide 2-re, hogy majd hatalmasakat játszunk együtt. Aztán szépen 1 hét alatt lekopott mindenki. Öreg vagyok én már az ilyen co-op-hoz. Single játék az én világom.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2020.07.25. 08:34
davkar9
#129 davkar9 [11508]
Pedig csak jóra lehet számítani. Vermintide...in spaaaace!

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.07.24. 09:17
MattMatthew
#128 MattMatthew [11904]
RE játékokat nem ismerem de ez a trailer nekem nagyon adja és elég keményen árasztja a 40k hangulatot. Imperial Guard fireteam játék baromi jó lenne. A mindenféle szuper humánokat (space marines, heretical cult of the Omnissiah) felsorakoztató játék engem kevésbé vonz a világban mint az egyszerű gárdisták sorsa.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Shadowguard
#127 Shadowguard [4573]
Hmm, pedig amikor reggel néztem akkor nekem a Stalkert hozta be. Az előzményekben is ott van, visszanéztem. Lehet a gép volt berúgva

A véleményem attól függetlenül ugyanaz a játékról.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.07.24. 10:02
Peace
#126 Peace [28875]
Mit szívtál? Idd meg a kávédat és kattints újra.

Válasz erre

Előzmény: Shadowguard 2020.07.24. 09:33
Shadowguard
#125 Shadowguard [4573]
Ugye tudod, hogy a Stalker 2-t linkelted?
Egyébként én már láttam tegnap este a videót, de ha nem írják ki, hogy micsoda akkor előbb mondom egy RE spin-offnak vagy hasonlónak, mint Warhammernek

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.07.24. 09:17
Peace
#124 Peace [28875]
Warhammer 40,000: Darktide - Official Teaser Trailer... négyfős kooperatív FPS. Semmi jóra nem számítok.

Válasz erre

Peace
#123 Peace [28875]
Bízzunk benne, hogy láthatunk még sokat mozgásban! Bennem az "Astartes" tartja a lelket! Az egy akkora atombomba a WH40K rajongók számára, hogy arra szavak nincsenek!!!

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.07.22. 20:11
Herr Hauptmann
#122 Herr Hauptmann [3187]
Annyi bitang jól kinéző fan-made teasert/trailer bedobtak az elmúlt időszakban. Jó lenne, ha nem tűnnénnek el a süllyesztőben, hanem láthatnánk hosszabb matériákat is, ha már a hivatalos GW projektek se akarnak megjelenni.

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2020.07.22. 10:29
Peace
#121 Peace [28875]
Primaris Black Templars - warhammer fan cinematic

Válasz erre

Peace
#120 Peace [28875]
Itt még nem.

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.07.21. 21:28
Herr Hauptmann
#119 Herr Hauptmann [3187]
Na, és ez volt már itt?

Kedves Tsülögg! Te hüjje ló akki vagggy! Ez a nő I. vesz-Éjjes bosszorgány. Netuddkki.

Válasz erre

Peace
#118 Peace [28875]
És tegnap végre megjelent a Mechanicus konzolokra! Mondjuk itt nagyon nincs olyan, akinek nincs pc-je, de akkor is.

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2020.07.18. 11:31
gothmog
#117 gothmog [5152]
A gog.com oldalon Warhammer hétvége van, jelentős leárazásokkal (bár valami rejtélyes oknál fogva néhány alkotást - pl. az igen jól sikerült Mechanicust - "elfelejtettek" leárazni, és teljes értékűként kínálgatják az akcióban...)

Egyúttal a WH40k: Rites of War ingyen vihető még bő egy napon át. A játék az "old but gold" kategória szvsz. Egyike azon kevés WH játéknak, amiről elmondható, hogy tényleg jól sikerült. (Hogy mennyire időtálló, azt nem tudom, mert kb. 20 éve pörgettem ki )

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Peace
#116 Peace [28875]
Nem tudom mikor fogja fojtatni Abnett azt a trilógiát. Most egyelőre nagyon másra koncentrál...

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2020.07.17. 20:37
MattMatthew
#115 MattMatthew [11904]
Kár, hogy nem a Pariah 2-3...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Herr Hauptmann 2020.07.17. 17:06

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat