Ezt most olvastam valahol, nekem nagyon tetszik:
"Mindenesetre nagyon sokat tanultam. Egy rövid időre megízlelhettem az igazi szerelem csodáját, s nagyon rövid idő múlva az igazi szenvedést is.
Többet tanultam, mint szerettem volna, mint ilyen rövid idő alatt kellett volna.
Most még fáj minden, még semmi másra nem tudok gondolni. Most szörnyen érzem magam. Felidézem a csoda minden percét, úgy hogy közben tudom, a csoda nincs tovább. Néha próbálok úgy gondolni minderre, hogy csak egy álom volt. Néha próbálom elhitetni, hogy a mostani állapot csak szörnyű rémálom. Talán néhány másodpercig sikerül hinni. De aztán tudom, hogy a múlt is, a jelen is, és így a jövő is csak a fájó, magányos valóság.
Ahogy ezeket a sorokat írom, s kinézek az ablakon, csodálatosan süt a nap, s közben hatalmas pelyhekben hullik a hó. A távolban a felhők szinte világítanak a tavaszi napsugarak erejétől, az előtérben pedig lassú méltósággal, sűrűn hullnak a hideg hópelyhek.
Milyen kétszínű is az élet! "
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.