28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Fradi

Porker
#1772 Porker [8000]
Pyro ha voltál kint, lehet láttalak, ha nem, akkor csak hasonlított.
Hát én szeptember óta most voltam újra a Szentélyben, és "szokás" szerint az L-be álltunk, de a szokott helyünknél kisebb üresség tátongott, és sikerült a két tábor közé kerülni, hát valóban nem volt jó élmény.Már előre tudtam, hogy másnap mindenki rajtunk fog röhögni, a második félidőben valamiért elviselhetőbb lett, pedig akkor is széjjel szurkoltak.Szerencsére Tóth Bence gólja megmentette a hangulatot, de azért remélem az Újpest elleni meccsig lesz valami egyezkedés, mert messziről nézve az összes lila rajtunk fog röhögni szemből, hogy a két tábor között egy lyuk van és mást szurkolnak.Sokak szerint az EEE nem énekelt jól.Szerintem jobban tolták, mint a GM-ék, bár nem vágom, hogy miért láttam vagy a Stormy, vagy a Monsters ex(?)-capóját az EEE élén.

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.

Válasz erre

Pyrogate
#1771 Pyrogate [21958]
Nyertünk, a 3 pontnak örülök, de ez volt életem legszánalmasabb meccse, amiben hatalmas csalódtam a Ferencváros annyira irigyelt szurkolóiban. Eddig lehetett mondani, hogy "mi vagyunk a Ferencváros", de ezek után nem tudom mi a szarabb: az idegenekkel teletüzdelt, lélektelen csapat (most nem volt ezzel gond!), vagy az EGYMÁSTÓL 2 SZEKTORRA 2 KÜLÖN TÁBORT ALKOTÓ (és mindig más dalokat nyomó) szurkolók. Ez már mindennek az alja. Ha ilyen ellenségesség van, akkor minek kell nekünk valódi ellenfél, leszurkoljuk saját magunkat.
Sejtettem, hogy nem lesz gördülékeny az újrakezdés, de erre nem számítottam...

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

RASTA guy
#1770 RASTA guy [11867]
tutoric a dózer!!

vidi ellen nem fog játszani bence, helyette jöjjön majd szerintem rósa, adnan helyett pedig kezdjen schembri. doherty egész jó volt ma! sőt az egész csapat jó volt magához képest adnan kivételével, ferenczi talán nem annyira, csizit meg párszor megforgatta yannick. kulcsár küzdött becsülettel, de levették a pályáról. vidi ellen állítólag akár 10.000 néző is lehet (mondjuk ehhez kell szerintem, hogy nyerjenek holnap a paks ellen, amire nagy esély van), jó meccs lesz majd, bár sajnos ott nem mi vagyunk az esélyesek, de meglátjuk

sakálemberek...

Válasz erre

ufodani
#1769 ufodani [17764]
Jaja basszus pedig én is akartam mondani,Tutoric tanár volt ma.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.04.16. 20:55
balays82
#1768 balays82 [14276]
Tavasszal ez volt az első meccs, ami után igazán lehet örülni, sikerült elkapni a Lokit! Tóth Bence mellett Tutorics a meccs hőse, aki egyébként messze a Fradi legjobban teljesítő játékosa egész tavasszal. Ez szép győzelem volt, remélem, jövő héten a csapat kompenzálja azzal a DVSC-t, hogy a Videotontól is elvesz három pontot.

Válasz erre

ufodani
#1767 ufodani [17764]
Na ez már vmi!! Debrecen zokogva haza.A KIS Tóth Benya NAGY gólja,17-ről ballal nem viccelt. Ez a mai játék-harc-küzdés és alázat na ez már emlékeztetett a Fradi hagyományaira,az idény legjobb meccsén teljesen megérdemelt győzelem ami azért köszönhető a csupaszív szurkereknek is!

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

ufodani
#1766 ufodani [17764]
O: O a pöcsömet már

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2010.04.16. 19:56
ufodani
#1765 ufodani [17764]
O ra nna

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2010.04.16. 19:55
ufodani
#1764 ufodani [17764]
Szünet a BL-ás debrecen ellenin.Ütős kis meccs jó iram.Vezetünk O-ra! Csöves bíró érvénytelenített egy szabályos gólunkat leselkedés miatt + Elding talpa és Tutoric haja..áá pedig mekkora helyzetek voltak.Eddig jobbak vagyunk!

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

ufodani
#1763 ufodani [17764]
Nagyon kemény a sorsolásunk.Most ugye Debrecen,aztán buszozás fehérvárra majd jönnek a libák és megyünk Győrbe.Ezek a meccsek az igazi fokmérők.Szvsz sok jóra nem számítok de bárcsak ne így lenne!
Most mondta be a kisknézy,h max 5000-en vannak Pyrostul RASTÁsztúl Porkerestül együtt.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

RASTA guy
#1762 RASTA guy [11867]
max 5000-6000 sztem

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.04.16. 17:07
Pyrogate
#1761 Pyrogate [21958]
remélem leszünk egy páran

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Porker
#1760 Porker [8000]
Ma én is visszatérek... rég voltam már meccsen, kár, hogy Újpest ellen pont ütközik halaszthatatlan programom

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.

Válasz erre

RASTA guy
#1759 RASTA guy [11867]
döntetlen most jó lenne, sajnos a dvsc acélosabb nálunk, nekik nincsen stockley, adnan, doherty meg ilyenek a kezdőben. azért tényleg szép lenne, ha nyerne a fradi

amúgy abdi edzésmunkájáról én először hallottam pozitívumot.
új fajta edzésmódszer

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.04.15. 12:06
balays82
#1758 balays82 [14276]
Ezzel együtt pedig megint sikerül majd összehozni egy döntetlent.

Azt meg tudjuk, hogy az edzésen mindenki remek, ez már Bobby Davison idejében is így volt, kár, hogy a bajnokit meccseken az ellenfél is pályára lép.

Pesszimista hozzáállás off, holnap jó lenne végre elkapni a Debrecent, ez most már biztosan nem a közönségen fog múlni.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.15. 11:56
RASTA guy
#1757 RASTA guy [11867]
remélhetőleg a csapat teljesítményén is meg fog látszani az, hogy bent lesznek a csoportok, és minimum 1 gól pluszt jelenteni fog ez a fradinak.

közben az üllői129 szerint így fog kinézni a kezdő:

Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Tutoric, Stockley – Doherty – Kulcsár (Rósa), Adnan, Tóth – Elding, Ferenczi

ugyanez a honlap írta, hogy Abdi remekelt a tegnapi edzésen, tarthatatlan volt, ez jó hír, mert emlékszem, hogy régen nem csinált semmit az edzésen, külön edzett, nem volt egy haverja se, stb. a legjobb játékosunk lehetne, ha nem lenne üveglábú és kb. 60 kiló, meg kéne erősíteni a fizikumát alaposan, és talán kevésbé lenne sérülékeny

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.04.15. 00:35
Pyrogate
#1756 Pyrogate [21958]
Én tudtam a bejelentésről (mármint az EEE sikeréről), de eddig nem volt biztos, hogy az FSZSZ is egyetért a döntéssel, az csak ma derült ki. Mindenesetre a Debrecen ellen nem biztos (kicsit necces átszervezni a programokat), de a lilák ellen kint leszek

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.14. 23:47
RASTA guy
#1755 RASTA guy [11867]
megegyeztek a csoportok a vezetőséggel, pénteken bent lesznek a kapu mögött, lesz szervezett szurkolás. kimész a meccsre, pyro?

ezen a héten nem büntették meg a fradit. szerintem csak Varga Zoli miatt, hamarosan megy minden a régiben

sakálemberek...

Válasz erre

Gillette
#1754 Gillette [9789]
Biztam benne, hogy kap még egy esélyt és hagyák dolgozni, de sajnos az élet másképp gondolta.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

Válasz erre

Előzmény: Porker 2010.04.10. 09:53
Pyrogate
#1753 Pyrogate [21958]
A meccsről most nem beszélnék, a hangulat elment. Öröm volt megint kintlenni, szurkolni.
HANEM

kifelé menet az FSZSZ tagjait keresték, egyiket ki is emelték a tömegből, majd szóváltás alakult ki és a stadionból kijövő szurkolók csak azt látták h valakit visznek el (az fszsz tagot), erre megindultak a rendőrök felé, akik vérszemet kaptak és mindenkit ütöttek, szokásos módon...Majd lesz erről is a hírekben...Hihetetlen, hogy egy békés meccs után miért kell ezt???

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

RASTA guy
#1752 RASTA guy [11867]
rósa kisebb sérüléssel bajlódott. egyébként short = bobby kb.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.04.10. 21:49
balays82
#1751 balays82 [14276]
Nyilván matematikailag még nem estek ki, de azt hittem, nyilvánvaló, hogy amit írtam, az csak a topikba szánt provokatív hozzászólásra adott - túlzásoktól sem mentes - reakció volt.

Ami az MTK elleni meccset illeti, végre volt közönség, végre volt hangulat is (köszönjük Pyrogate és a többiek ), sőt maga a játék sem volt elviselhetetlenül rossz, csak a végeredmény maradt ugyanaz, mint eddig. Szép ez a veretlenségi sorozat, de döntetlenekkel nem lehet megindulni felfelé, sőt lassan inkább lefelé. Azt az egyet pedig nem tudom felfogni, hogyan ülhet pl. egy Rósa 89 percig a padon, miközben Adnaan és Alcantara végigjátssza a meccset.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.10. 18:49
RASTA guy
#1750 RASTA guy [11867]
még nem biztos. most nyerni fognak, úgy tűnik. én nem örülnék, ha kiesnének

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.04.10. 18:33
balays82
#1749 balays82 [14276]
Én is így kiabálnék kétségbeesésemben, ha egy biztosan kieső csapatnak szurkolnék.

Válasz erre

Előzmény: CyBeRpUnK1111 2010.04.10. 18:30
balays82
#1748 balays82 [14276]
Mit csinált Elding!? Ha összeadnánk az eddigi összes góljának a távolságát, akkor sem tenné ki a felét, ahonnan most betalált. Pedig nagyon nem a Fradiról szólt eddig a meccs. Szép volt!

Válasz erre

RASTA guy
#1747 RASTA guy [11867]
alcantara, adnan és wolfe is játszik. schrembri pad. érdekes lesz így, de hajrá Fradi!

sakálemberek...

Válasz erre

balays82
#1746 balays82 [14276]
Lehet, hogy vitatott személyiség volt, de akik még láthatták játszani, azok szerint vitathatatlanul nagy játékos. Nemrég nyilatkozta, hogy már volt több szívrohama is, szóval nem volt előzmény nélküli a halála, ami hol máshol érhette volna őt, mint a pályán. Nyugodjon békében!

Hajrá Fradi!

Válasz erre

Előzmény: Porker 2010.04.10. 09:53
Porker
#1745 Porker [8000]
Varga Zoltán elhunyt

a mai meccsen pedig nem tudok ott lenni

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.

Válasz erre

Pyrogate
#1744 Pyrogate [21958]
De ma igen
Ligakupa elleni rasszistázásért

De a legjobb: Paks-MTK szurkolói rendbontás vendég részről Láttam összefoglalót a meccsről és LOOOL 8 félmeztelen mtk drukker rángatta a kerítést a gólnál

Na ehhez képest mi lesz hétvégén (főleg zöld részről...)

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.07. 15:24
RASTA guy
#1743 RASTA guy [11867]
észrevettétek? tegnap nem büntették meg a fradit! bár az mtk meccs után már tuti kinéz egy zárt kapu + 5 millió forint + rendezők létszámának emelése 500 fővel

bede lesz a bíró az mtk ellen, aki amúgy sokak szerint az mtk házi bírója. pár pirosra lehet számítani

sakálemberek...

Válasz erre

RASTA guy
#1742 RASTA guy [11867]
http://www.youtube.com/watch?v=ag2UpOmKODs

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.04.04. 16:14
Pyrogate
#1741 Pyrogate [21958]
Mivel idegenbeli meccsre nem kell kártya, ezért akárki bemehet. Az FSZSZ azt ígérte lesz szurkolás is, és ezzel akarják majd megmutatni, hogy igenis kellünk mi oda...És akkor kövi hazain talán már lesz vmi megoldás

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.04. 16:02
RASTA guy
#1740 RASTA guy [11867]
bent lesznek a csoportok netán? sikerült megegyezni?

nem csak a csoportok hiányoznak, a vidékiek vagy határon túliak sem járnak szerintem, mivel nem tudnak neten keresztül jegyet vásárolni. emellett a siralmas játék is elriaszt sok nézőt. ennek a szezonnak már annyi, a fontos dolgok nyáron fognak eldőlni

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.04.04. 15:41
Pyrogate
#1739 Pyrogate [21958]
Mtk ellen meglesz! Megyek is ki

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.04. 00:37
RASTA guy
#1738 RASTA guy [11867]
ráadásul most már az nb1-ből kizárólag a fradira jellemző nézőszám és hangulat sincs meg

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.04.04. 00:27
balays82
#1737 balays82 [14276]
Persze, hogy kevés, de valahol el kell kezdeni. Azt mondja Short, hogy ezt a két embert nehéz lesz pótolni. Ez egy vicc, régen volt egy minőségi utánpótlás képzés, ami ontotta magából a két falábúnál ezerszer jobb játékosokat. Beszéltek itt is akadémia rendszerről, meg sok szép dologról, de úgy tűnik az angolokat a fiatalok nem érdeklik, mert a hosszú távú befektetés. Állítólag nemzetközi kupában eredményesen szereplő csapat épül, de amint van érdeklődő valaki után, már tovább is állt az Üllői útról (többnyire nem is kár értük). Az ország (egykor) legnagyobb és legnépszerűbb csapata egy angol második vonalban tengődő klub fiókcsapata lett, az NB1-ben vegetálva, látszólag komoly célokért küzdve, erre teljesen alkalmatlan kerettel. Viszont ennek örülni kellene, mert állítólag nekik köszönhető, hogy a Fradi még létezik. A legmagasabb osztályban vagyunk, ettől függetlenül nagyon-nagyon mélyen.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.03. 19:55
RASTA guy
#1736 RASTA guy [11867]
amúgy az a "két nagy erősítés" még kevés lenne ide. legalább 5-6 nagy erősítés kéne + egy edző + egy szurkolótábor - egy berki

elképesztő mennyi védekező szellemű játékos játszott egy Rákóczi(!) ellen hazai pályán. mi lesz jövő héten, az MTK ellen? kikapunk simán

és a kemény meccsek ezután kezdődnek! mtk, debrecen, vidi, újpest, győr

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.04.03. 19:51
balays82
#1735 balays82 [14276]
Jól van, akkor most mindenben egyetértünk. Craig Short viszont hosszú távra akar berendezkedni itt, csak tudnám, mire ez a fene nagy optimizmus. Valaki szólhatna már neki, hogy haza pályán négyből négy döntetlen nem éppen Fradi szint.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.04.03. 19:42
RASTA guy
#1734 RASTA guy [11867]
jó, akkor komoly leszek. olyan izgalmas volt a meccs, mint nézni a száradó festéket a radiátoron.

az a véleményem, hogy a csapat fele reménytelenül fogalmatlan az egészhez, amit focinak hívnak, a másik feléből talán még valamit ki lehetne hozni, ha normális edző lenne. de egy olyan edző, amely egy wolfe, morrison, doherty, rósa középpályával áll fel (ezek közül kinek kellett volna osztania a zsugákat?) egy kaposvár ellen az üllői úton, az minősíthetetlen. meg kéne próbálni egy 4-1-2-1-2 felállást. megyeri - csizmadia, balog, tutorics, wolfe - doherty - kulcsár, tóth - schembri (rósa) - ferenczi, elding.

amúgy a két csatár is nulla. elding a mezőnyben súlytalan, a labdát rendre elszedik tőle probléma nélkül. szerintem az a legfőbb gond, hogy nincs helyettük alternatíva, akikkel versenyezhetnének a kezdőbe kerülésért

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.04.03. 19:33
balays82
#1733 balays82 [14276]
A mai meccs félidejében elhangzott egy nagy igazság. Amelyik edző hazai pályán képes a Morrison, Wolfe, Doherty, Stockley középpályás sorral kezdeni, miközben pl. Tóth és Kulcsár a kispadon ül, az nem ért a szakmához. Az már más kérdés, hogy a cserék sem sokat lendítettek a játékon. Az eredmény, hogy az egész meccsen szinte kaput sem sikerült eltalálni. Annak azért örültem, hogy a hírek szerint nyáron lesz két nagy erősítés, Morrison és Wolfe is elhúz innen (akárki is igazolja le őket, nagyon rá fog b*szni).
RASTA guy, kíváncsi vagyok, ebben a meccsben milyen pozitívumot fogsz találni, mert itt ma se iram, se küzdelem nem volt.

szerk: Remélem, most csak ironikus voltál.

Válasz erre

RASTA guy
#1732 RASTA guy [11867]
jó meccs volt

sakálemberek...

Válasz erre

RASTA guy
#1731 RASTA guy [11867]
breki visszavág

ha sokat ugrál, még zártkapu lesz a vége

sakálemberek...

Válasz erre

balays82
#1730 balays82 [14276]
Szerintem a Fradi megbüntetése szurkolói rendbontásért már feltétlen reflex az MLSZ-en belül (az is, hogy az UTE esetében meg mindent elnéznek). Annyit néznek csak meg, volt-e meccs az Üllői úton, ha igen mehet a csekk. Már várom, hogy a tegnapi csúnya szavakért mennyit kell majd fizetni, mivel alig néhány száz szurkoló volt, tökéletesen fel lehett deríteni a tényállást. Elkeserítő volt egyébként, hogy egy UTE-Fradi meccsen csak ennyi ember lézengjen, de legalább a győzelem megvan, ami azért mindig jó érzés a nagy rivális ellen (Tóth Bence megint nagyot villantott, csinálhatá gyakrabban).

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.03.31. 00:17
Pyrogate
#1729 Pyrogate [21958]
de-de meg fogják büntetni

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.03.31. 23:23
RASTA guy
#1728 RASTA guy [11867]
gondolod, hogy a kártya + kamerák alapján beazonosítják, hogy ki duhajkodott, és kifizettetik vele a cehhet?

http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/2/31/98/cikk_2023198/ftcujp.jpg

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2010.03.31. 00:17
Pyrogate
#1727 Pyrogate [21958]

ujpesten vágjátok hogy meg kellett állítani a játékot mert áttörték a kerítést a kispestiek? Szerintetek melyik a komolyabb??? A tábor bent sincs LOL Berkike a családok randalíroznak? Anyááááátok!

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.03.30. 20:45
RASTA guy
#1726 RASTA guy [11867]
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Ferencváros–Vasas bajnokin történt szurkolói rendbontások miatt félmillió forintra bírságolta meg az FTC-t.

háháhá ez nem igaz, ez tuti vicc, jó humorérzéke van az MLSZ-nek, azt meg kell hagyni, bár április 1 még nincs

sakálemberek...

Válasz erre

Pyrogate
#1725 Pyrogate [21958]
A Ferenváros mi vagyunk!
A csapatnak nem megy, mert nincs velük a közönség, amit megszoktak. nb2ben is jobb volt a hangulat...

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

RASTA guy
#1724 RASTA guy [11867]
ezt speciel akár el is hiszem a főpincérnek, de az messze nem jelenti, hogy annyian is fognak járni a meccsre. amúgy igen, a mai meccsnek legalább volt hangulata, tüzes, parázs meccs volt, az átlag nb1es meccseken meg el lehet aludni

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2010.03.28. 20:39
balays82
#1723 balays82 [14276]
Most miért mondasz ilyet? Berkiék megmondták, hogy több, mint 10 ezer szurkoló váltotta ki a kártyát.
Az tény egyébként, hogy a Fradi meccsek kivételével ezer éve nem láttam más NB1-es meccset (elejétől a végéig), de ezek szerint ezzel csak én jártam jól. Nagyon régóta nem veri az eget a színvonal a magyar bajnokságban, de emlékeim szerint régen azért ennél jobb volt a helyzet.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2010.03.28. 20:19

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat