szerintem be fog válni, transfermarkt szerint a jelenlegi legdrágább játékosa a fradinak
off
ez a berki úgy néz ki, mint egy leborotvált előember
sakálemberek...
Válasz erre
Szerb válogatott védő az utolsó igazolás
Ez is csak a pályán fog eldőlni, hogy mennyire volt jó igazolás.
Válasz erre
Kimásoltam az idevágó cikket.És tényleg úgy van ahogy mondod,lesz kettő free szektor.
- A szurkolói kártya egy fényképpel, névvel és azonosító számmal ellátott plasztik kártya.
- A bérlet, valamint a jegy a kártyával együtt érvényes. Mind a bérlet, mind a jegy névre szóló, a szurkolói kártya alapján állítjuk ki (vonalkódját leolvassuk a pénztárban, majd nyomtatjuk a jegyet-bérletet). Így a kártya felmutatásával igazolni tudja adott szurkoló, hogy jogosan tartózkodik a stadionban, illetve jogosan ül adott helyen. Lehetőség van regisztráció nélkül is bejutni a stadionba, de így kizárólag a G és a H szektorba lehet jegyet váltani (fokozottan biztosított szektorok) 500Ft-al többért, mint a szurkolói kártyával vásárolt jegyek ára. Regisztrálni a mérkőzés napján egyelőre nem lehet majd (fizikailag képtelenség akár 100 embert is beregisztrálni közvetlenül a mérkőzés előtt). Aki a mérkőzéseket megelőző pénztári órákban nem regisztrál, a kijelölt szektorba vehet jegyet. A cél az, hogy idővel mindenki regisztráljon, aki rendszeresen látogatja a mérkőzéseket, és akkor már nem kell külön szektort kijelölni a nem regisztráltak számára. Ekkor már - reményeink szerint - a mérkőzések előtt nem jönnek tömegesen regisztrálatlan szurkolók, akik pedig így érkeznek (külföldiek, vidékiek, évente csak egyszer-kétszer kilátogatók), őket be tudjuk regisztrálni helyben.
- A regisztrációnak két útja van. Helyszíni regisztráció: adatlap kitöltése, adatok ellenőrzése, fénykép készítése. On-line regisztráció: a regisztrációs oldalon (www.ftc.hu) az adatlap kitöltése, fénykép feltöltése, majd adategyeztetés a helyszínen személyesen, vagy valakit elküld annak a fényképes igazolványnak a fénymásolatával (személyi, útlevél, diákigazolvány, jogosítvány), amelynek a számát az adatlapon megadta. A szurkolói kártyát a szezonkezdet után rögtön a regisztráció után át lehet majd venni, akik eddig regisztráltak személyesen veszik majd át, vagy postázzuk nekik. A szezon kezdetéig regisztráltaknak a kártya ingyenes, utána a kiállítás költsége 500Ft/regisztráció lesz.
- Egy szurkolói kártyára egy jegyet-bérletet lehet vásárolni!
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Válasz erre
Most úgy tűnik változtak a feltételek, és nem lehet az embereket csak úgy kitiltatni indok nélkül. Mivel kamera nincs bent, ezért máshogy nem nagyon fognak

Csak egy pofon a szarnak

Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
meg tele lesz biztonságiakkal, szóval nem lesz túl kellemes. már várom a bajnokság kezdetét, fradi és rákóczi sikereket akarok látni
sakálemberek...
Válasz erre
Amennyiben ez így van(én nem vágom) akkor kőkeményen be lesz kamerázva..
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Válasz erre
lesz egy szektor ahova nem kell szurkolói kártya, ha jól tudom
sakálemberek...
Válasz erre
Pyro nem sok értelmét látom a nemnek.Ezt visszavonni nem fogja a Berki ez egyértelmű.Ezáltal csak magatokat büntetnétek hiszen nem látjátok.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Válasz erre
Fradi - REAC 6-1
76
Nem mindennapi gólt szerzett Elding: Megyeri kidobta a labdát, támadónk tolt rajta, majd 45 méterről átemelte a kapust. (4-1)
sakálemberek...
Válasz erre
Szerintem egész tavasszal ez lesz, leghamarabb a lila meccs előtt dönt majd a tábor, hogy kiváltja-e. De én úgy érzem, hogy NEM.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
Akkor mindenki rohan majd szurkolói kártyát venni?

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Válasz erre
és ha a fradi lenyomja a halit meg az egerszeget?
sakálemberek...
Válasz erre
tényleg, erről meg is feledkeztem
na akkor úgy mondom hogy az első hazai nyilvánostól ne várjunk nagy nézőszámot
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Válasz erre
főleg a zártkapu miatt nem
sakálemberek...
Válasz erre
Jövő héten rajt.Szerintem nem lesznek kint 3000-en se.És nem a hideg miatt

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Válasz erre
szerződése van, ha megszegi fizet

Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
Lehet mérgelődni és fanyalogni és örjöngeni e miatt de 2011-ben már minden csapatnál kötelező lesz.
Annak pedig nem örülnék,ha ismét elmenne egy félőrült pénzeszsák mert akkor mehetnénk a "járásiba".
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
Válasz erre
valaki mondja már meg, hogy mitől lesz jó ez a szar kártya? Annyi van, hogy eddig nyomozás kellett a kitiltáshoz, most viszont név szerint RÁNÉZÉSRE (igen, ok nélkül!!!) kitilthatnak mindenkit, aki balhésnak NÉZ ki. Plusz egy-egy balhé után majd megjelenhetnek házkutatásra a rendőrök, mint a múltkori balhé után a fradidrukker fórumának adminjánál...(csak ugye ott nehéz kutatási procedúra kellett hozzá, most meg majd csak megnézik a rendszert)
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
balhék voltak, de ugyanakkor számos olyan eset volt, amikor a fradi szurkolók szinte semmi kirívót nem követtek el, mégis megbüntették a csapatot. mlsz-t ismerve ilyen a továbbiakban is várható
sakálemberek...
Válasz erre
Most nem azért, de el is mehet a p.csába. El tudom képzelni, hogy csak a Szász miatt vette meg a Fradit, ő lett a név, és közben a háttérben ez a b.zi irányít...Akit ennyire sem érdekel a Fradi.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
Hülye ns is "sorozatos szurkolói balhékról" ír...
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Válasz erre
ami rosszabb, hogy ezek szerint ezután sem fog.
sakálemberek...
Válasz erre
Eddig nem csinált semmit, csak idehozott egy rakat szar játékost, meg a hájfejű terry robinsont, aztán ketten aláírtak mindent, amit Berki istenkirályként eléjük rakott.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
Pisanjuk kölcsönbe a Szolnoki MÁV FC-hez került és szó volt arról, hogy Pölöskey is megy valahova, de a jelek szerint ő marad. A nagy tekinélyű Ligakupában egyébként játszottak, más értelme nem nagyon van, hogy kerettagok. Most tudtam meg azt is, hogy Ashmore sem tér már vissza a csapathoz.
Válasz erre
alapból minek tartunk csatárokat, akik nem is játszanak? Van a kínai, pisajnuk (v. őt most kölcsönbe adták?), Mamic, Pölöskey. Ezek kb nem is játszanak.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
Akkor majd azt nézd meg, hogy a tavaszi kormányváltás után milyen jól fog nekik menni, mert szerintem még jobban.
Ami pedig Abdi sérülését illeti, már meg sem lepődöm, legfeljebb azon, hogy miért tart el a Fradi évek óta egy olyan játékost, aki egymás után két meccset képtelen lejátszani (bármennyire tehetséges is).
Válasz erre
off ugyan, de arra még kíváncsi lennék, hogy van a vidinek ennyi pénze a válság közepén, enyhén szólva kicsit gyanús a dolog, pár éve még a csőd fenyegette őket. ha összeszámoljuk a nyári és téli igazolásaikat, akkor szerintem jó pár száz millió forintot költöttek már (lencse, lipták, sándor györgy, varga róbert meg stb. mindegyik százezer eurónál többe került), és akkor még nem tudjuk, mennyit adtak nikolicért.
sakálemberek...
Válasz erre
+ egy hír még ezek mellé: Abdi _megint_ megsérült
sakálemberek...
Válasz erre
Barátkozzunk meg a gondolattal, hogy jelenleg egy magyar (vagy Magyarországon játszó) focista számára nem túl vonzó alternatíva a Fradi. Nem úgy, mint régen.
Válasz erre
halmosi leigazolása is téma volt a fradinál, aki aztán a haliba ment. sőt emlékszem, hogy a fradi szurkolók oláh lórántot is szerették volna a lokitól, aki pedig visszatért a rákócziba
sakálemberek...
Válasz erre
Pedig Nikolic leigazolása a Fradinál is téma volt, bár gondoltam, hogy abból sem lesz semmi.
Válasz erre
főleg most, hogy a vidi kb. összeigazolta a ligaválogatottat, most vitték el nikolicot kaposvárról

ráadásul a loki is elég erős magyar viszonylatban, mondanom sem kell
sakálemberek...
Válasz erre
hát a többi igazolásnál azért egyértelműen többet. játszott a hibernians-ben, a német 2-ben

, meg az osztrák első osztályban.
sakálemberek...
Válasz erre
"Egy máltai csodacsatár nem tudom mit tud felmutatni"
Nem sokat, hacsak a magyar válogatott legyőzése az ő két góljával nem számít eredmények.

Egyébként Schembri nem csatár, hanem középpályás és úgy tudom, semmi köze a Sheffield United-hez, legutóbb az osztrák bajnokságban játszott. Ettől függetlenül nem jó jel, ha már egy máltai játékosnak is örülni kell, ez nagyon mesze van attól, amit a vezetők felvázoltak. Lassan nem ártana, ha tartósan összeállna valami csapatféleség, mert amíg átjáróház a Fradi (az említett fiatal angol játékosok többsége is nagyon gyorsan továbbállt), addig még az NB1 élmezőnye is csak hiú ábránd marad.
Válasz erre
Hááát. Egy máltai csodacsatár nem tudom mit tud felmutatni, ezek az igazolások megint a sheffield tartalékcsapataiból jöttek, annyi különbséggel, hogy több tapasztalatuk van mint pl. wedgburyéknek volt. De ezzel megint nem lesz bl jövőre

Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
André Schembri a Ferencvárosé. ez már értelmes igazolásnak tűnik
sakálemberek...
Válasz erre
"Ezért gondolom hogy szükség van ránk, szurkolókra, akik azért dominálnak az üzleti döntések felett."
Így van, ma a Fradi egyedül a szurkolók miatt több mint a legtöbb magyar csapat. Maga az egyesület nem sokban különbözik attól, amit a Vasas vagy a Honvéd képvisel, itt is, ott is a pénzt biztosító (?) tulajdonosi kör diktál. Az jó dolog, ha legalább annyi érdekérvényesítő ereje van a szavukat hallató szurkolóknak, hogy a nemkívánatos játékosok leigazolását meg tudják akadályozni, ez mindenképpen nagy érték. Csak azt mondom, hogy az alapvető folyamatokat megváltoztatni még így is nehéz. Amennyiben nem lenne az, szerintem egészen máshol tartana ma a Fradi.
Válasz erre
Ezért gondolom hogy szükség van ránk, szurkolókra, akik azért dominálnak az üzleti döntések felett. Ha az "intelligens" mezei nézők szerint ez barbarizmus, akkor csak őket tudom sajnálni, hogy nem kötődnek érzelmileg semmilyen klubhoz. Éppen ezért örülök, hogy "elüldöztük" Borit, még akkor is, ha ő lenne a világ legjobb játékosa. Nem a szurkolók irányítják a Fradit, de azért egy kontrollként jó hogy vannak. Nevezzük ezt parasztságnak, radikalizmusnak, én inkább az érzelmet mondanám. Mi vagyunk a Ferencváros, a rend meg hidd el, amíg az aktív kisebbség visszaszól, addig élni is fog a klub. A bólogatók miatt lett a vasas is az, ami. 10-15 éve még ott is rengetegen voltak, sokakat érdekelt, ma meg megkérdezel akárkit, kb 0,00001% mondaná magát Vasas drukkernek. Mert akkor nem tiltakoztak. Gratulálok is nekik. A kispest lehet a következő...
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
Alapvetően nehéz lenne belekötni abba, amit írtál, de nem is akarok. Egy baj van. Sajnos hosszú évek óta, de különösen az angolok érkezésével a Fradi sem több már, mint egy üzlet. Nem a szurkolóknak, hanem a tulajdonosnak és a vezetőknek. Egyszerűen érzelmileg nem kötődnek a Fradihoz, ami azért a múltban mindig jellemző volt többé-kevésbé. Innentől kezdve nincs jelentősége, hogy egy játékos honnan jött, mit csinált, ez a döntéshozókat nem érdekli (legyen olcsó és lehetőleg angol nyelvű, ma ez a legfontosabb szempont) Ahogyan az sem érdekel senkit, hogy a csapatban legyen legalább 5-6 saját nevelésű játékos, akikhez kötődnek a szurkolók, akik képviselhetnék a Ferencváros alapvető értékeit. Jöhet ide valaki Jamaicából, vagy Pakisztánból, mondhatja, hogy mekkora megtiszteltetés egy ilyen nagy múltú csapatban szerepelni, miközben mindenki tudja, hogy korábban még az FTC nevet sem hallotta az illető soha, ezek mögött a betanult mondatok mögött csak az üresség van. Ahogyan nemrég írtam, zsoldos csapatunk van, kiégett angol játékosok, és nem túlságosan tehetséges fiatalok gyűjtőhelye, akik csak ugródeszkaként tekintenek a Fradira, de persze nem ugranak ők sehova, feljebb biztosan nem. Vannak ugyan kivételek, de ebben a közegben ők is inkább csak vergődnek.
Az a baj, hogy ebből a helyzetből nem nagyon látni a kiutat, minél több pénzt forgatnak az angolok a csapatba, annál inkább ragaszkodni fognak hozzá, ami az új - jelen helyzetben totálisan fölösleges - stadion megépítésével fokozottan igaz lesz. Közben szépen lassan megszűnik minden, amit régen a Ferencvárosi Torna Club jelentett, de ez a szurkolókon kívül - akiknek kb. 95%-a az események passzív szemlélője csupán - senkit nem érdekel. Szerintem nem vagyunk mi olyan messze a Manchester City féle vonaltól, csak itt kevésbé tehetős tulajdonosok játszanak, kevésbé profi módon, sajnos a jelek szerint eltérő célokért, mivel itt még a játék sem fontos.
Ettől függetlenül tényleg jó lenne, ha olyan szintre nem süllyednénk, hogy Fradi zászlót égető játékos énekelné megjátszott lelkesedéssel a Fradi indulót az Albert (Kevin McCabe?) Stadionban.
Válasz erre
Kis János az FTC Futsal csapatánál!
Vele bármire képes lehet a csapat.
LIMP BIZKIT IN DA FUCKIN' HOUSE [Dome] Bizkitman[HUN]
Válasz erre
Na végül nem jön borika. Ennek örülök, mert szerintem nem olyan jó játékos, és aki fasszopózik az nem is kell. De ami a vicc: megint megy mindenhol, hogy a szurkolók miatt nem lehet a Fradinál semmit csinálni. LOL. Emberek, itt nem csak fociról van szó. Legyen már egy kis erkölcs. Ilyen játékost ne akarjunk leigazolni. Sokak szerint a foci üzlet. Nyer a csapat, boldogok vagyunk, stb.
De ennél szerintem több. Csapatnak szurkolni az egy érzelmekkel teli állapot. Nem lő gól és jee. Arra ott vannak a külföldi ligák, ahol arab tulajdonosok játszadozhatnak csapatokkal, mert a szurkolóknak csak a foci kell...Itt mi csapatot szeretünk, klubot, nem magát a játékot. Szerintem
Futsal:
NB I.
1 Üllő FC Cső Montage 28
2 MVFC Berettyóújfalu 24
3 Duna Takarék ETO FC 24
4 Colorspectrum Aramis 16
5 FTC Goldball 14
6 Legrand-Metalcom-Szentes 13
7 Gyöngyösi Futsal&BSK 12
8 Borsod Volán 10
9 Gödöllői-Fortuna 9
10 Rubeola FC Csömör 6
11 Dunavarsányi-Royal FC 3
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
"Remek, fradi-sál égető bori, fasza."
Ez eszembe sem jutott, de most, hogy említetted, rémlik a dolog, viszont ma már néhány kivételtől eltekintve úgyis csak zsoldosok alkotják a csapatot, így még ez is belefér.
Látom, nagyon ráálltál a futsalra, igaz ott legalább az ország egyik legjobb csapata a Fradi, van színvonal és hangulat is, ezért nem is csoda.
Válasz erre
Remek, fradi-sál égető bori, fasza.
Mondjuk ha jól játszik nem érdekel. De mindegy is, mert csak a futsal
Meg idegenbe kimegyek, de szerintem ebbe a stadionba már nem, ha csak nem törlik el ezt a regisztrációs faszságot.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
Végre egy értelmes igazolás! Bori Gábort fél évre kölcsönkaptuk az MTK-tól.
Válasz erre
a szemműtétje után abbahagyó angol a legjobb

Szenvedély nélkül a foci halott.
Válasz erre
gumicsontnak tűnik az egész, majd hiszem, ha látom (=ha tényleg leigazolják őket)
sakálemberek...
Válasz erre
Úgy látszik, mégis van pénz új igazolásokra, azon viszont már el lehetne vitatkozni, hogy mennyire értelmes kiadások ezek. Csizmadia Csaba sem igazán nevezhető klasszis játékosnak (magyar szinten persze), az angol ötödosztályból érkező Anthony Elding és az egyszer már visszavonult 32 éves Sam Stockley valószínűleg még annyira sem. Hozzájuk képest Hrepka Ádám, Filkor Attila, Oláh Lóránt és a magyarölő máltai André Schembri akár még minőségi igazolás is lehetne, bár az ő sorsuk még nem dőlt el. Olyan nevek keringenek még, hogy Salvatore Casapulla, Drazsen Medjedovics, vagy Kovács János. Egy kicsit izgulok a tavasz miatt.
Válasz erre
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.