
gegegegre
Fórum » Nem számítástechnikai témák

gegegegre

Szenvedély nélkül a foci halott.

Úgy gondolom, minden emberi lényben azt kell tisztelnünk, ami. Legyen amerikai vagy német, zsidó vagy keresztény. / Einstein /
Kapásból 5 helyen mondtam olyasmit, hogy párezren nekem essenek. Na mindegy. Szar napon volt, utálok kórházba járni, főleg ha a saját muteromat kell látogatni. Meg elhagytam az össze iratomat is. Életem legszebb napja


Szenvedély nélkül a foci halott.

), aki meg Vivaldit hallgat, az meg két órával később a konditeremben 150 kilóval szériázik fekve 

kEnAcE nem áll jól neked ez 
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."


Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.



NEm láttam józan metálost még koncertfelvételen
Szenvedély nélkül a foci halott.
Dark Archon
Szenvedély nélkül a foci halott.
Szenvedély nélkül a foci halott.
i tell it like it is, cause im a bold figure
Főleg azokat, akik azt mondják, hogy tüctüc
Ugyanis ebből látszik, hogy vagy nem ért hozzá, vagy nem szeretni, esetleg (ami legtöbb esetben van) mind a kettő.
House és a trance meg kurva sokban különbözik, teljesen más, mondjuk azt sem tudod mi az, tehát nem is magyarázom meg
De ez a bekezdés megmosogytató volt számomra
Öregem, ha te a turbo pascallal zenét írsz, istenítelek
Főleg ha ilyen "tucc-tuccot"
ÉS amúgy minden zene káros az agyra, ha hangsan hallgatod
ÉS ne mondja nekem senki, hogy a metál sokkal jobban ZENE, mint a tucc-tucc. Voltam már Slipknot koncerten

Tényleg izgalmas volt.

Szenvedély nélkül a foci halott.


i tell it like it is, cause im a bold figure
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

!American Cars 4ever! --- CadillacŽ rulez --- http://car.uw.hu

.:MetallicA:.

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
.:MetallicA:.

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
Just another freak in the freak kingdom
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
) és nem szeretnék ha a rádiójukból az új Slayer szám szólna, mert az akkor azok akik ezt a zenét nem annyira szeretik(=utálják) azok elkapcsolnának róluk. Ezért nem hallgatok rádiót és nézek ilyen pöcecseneleket.
Aztán berka egy lemezt és az megy egész nap. Ha sokat lennék a kertben estére szétrobbanna a fejem attól a szartól meg a lüktetéstől ami abban a szar zenében van. Nemtudom ő ezt hogy bírja. TEHÁT: 1. a tüctüczene káros az agyra. Ez bizonyított. 2.ez nem zene, ez egy olyan hatsoros program eredménye, amit énis bármikort meg tudnék írni turbo pascalban az én tudásommal.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
I will look for you, I will find you... and I will kill you!

!American Cars 4ever! --- CadillacŽ rulez --- http://car.uw.hu
I will look for you, I will find you... and I will kill you!



Szenvedély nélkül a foci halott.



"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed


Szenvedély nélkül a foci halott.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
ha tegyük fel vmi tucctuccot írtál volna köbö sikítófrász jött volna rám 
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

!American Cars 4ever! --- CadillacŽ rulez --- http://car.uw.hu

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed

!American Cars 4ever! --- CadillacŽ rulez --- http://car.uw.hu
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.