Azért azt se feledjük, hogy Ruandában főleg feketék laknak. Az ott élő fehérek vagy munkájukból kifolyólag kerültek oda vagy gyarmatosítók leszármazottai ebből meg következik, hogy kettősállampolgárok. Nem hinném, hogy élnének ott olyan fehérek akik kizárólag ruandai állampolgárok lennének.
A mészárlás meg persze, hogy dúrvább volt(mint ahogy biztos volt tuszi bosszú is), de a film tudatosan nem mészárlást akarta bemutatni.
BHD:
Rég láttam úgyan a filmet, de nekem nem rémlik olyan sok fegyvertelen áldozat(biztos voltak és biztos többen mint azt a film bemutatja). Mellesleg úgye van egy mondás miszerint ha valaki kimegy az utcára és nézi, hogyan ölik halomra egymást a katonák azt nem lehet ártatlan áldozatnak nevezni.
A filmben egyértelműen el lehet különíteni a jót és a rosszat. Ne mond már nekem, hogy a népet rettegésben tartó, kiéheztető(több százezer halott) hadúr és milicistái bármilyen tekintetben a jót képviselhetik. És a feketék nem kollektív bűnösök, hanem csak azok akik a hadurat szolgálják.
A film egy balul sikerült katonai akcióról szól. Nem értem mi a gond azzal, hogy kiírják az akcióban elesettek neveit? Ilyen alapon akkor a második vh-s filmek végére is írják ki mind az 55 millió halott nevét.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)