No, hát igazából a nyilvánvaló dolgokat már mindenki elmondta előttem szerintem. Kezdve azzal, hogy a spanyolok jobbak voltak, sőt sokkal jobbak, csak éppen néha már úgy éreztem, ők nem is gólra játsszák ezt a sportot. Aztán meg hogy a bíróra sem fogható a németek veresége, hiszen ha be is fújhatta volna a tizenegyest, de annyi erővel Lehmannt meg nyugodtan kiállíthatta volna a kezezésért, stb.
Amivel viszont én már személy szerint vitatkoznék, az például az, hogy az Indexen Iniestát választották meg a mezőny legjobbjának. Én róla arra emlékszem, hogy konkrétan ő egyedül legalább 4-5 helyzetet kúrt el azzal, hogy mindig cselezni próbált, és ezekből végül az lett, hogy hátrafelé indult el a labdával...
Más. Nem írtam le az elődöntőjük után, pedig esküszöm, hogy le akartam, csak aznap olyan fáradt voltam, hogy elaludtam közvetlenül a meccs után, másnap meg már lusta voltam nekifogni; szóval nem írtam le azt, hogy ez a spanyol válogatott szenzációsan játszik - amikor előnyben van. Most tényleg, ha végiggondolja az ember a meccseiket, akkor amíg döntetlenre álltak, addig általában partiban voltak az ellenfeleikkel, vagy némi fölényben voltak esetleg, aztán amikor begyötörték a mindenkori első gólt, onnantól kezdtek el igazán ficánkolni. De onnantól nagyon. Ez volt mindkétszer az oroszok ellen (az elődöntőben például az első félidő még forma-forma, utána viszont henger), és most is alapvetően a gól után, bár most az előnyt nem sikerült növelni, mert minden helyzetet elszórakoztak. Ugyan az olaszok és a svédek ellen is (utóbbit ugye a lefújás pillanatában nyerték meg) ők voltak jobbak valamivel, de ott azért ekkora fölény messze nem érződött.
De összességében mindenképpen elmondható, hogy jó helyre került a trófea, mert lényegében minden meccsükön jobban játszottak az ellenfeleiknél; néhol sokkal jobban, néhol csak kicsivel. Márpedig ez egyébként is ritka, hogy a győztes csapatnak az egész tornán ne legyen igazán rossz meccse.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.