Elismerem, igazad van abban, amit írsz, és még sincs, mert sajnos - az én megfogalmazásom félreérthetősége miatt - nem úgy érthető a mondandóm, ahogy azt szerettem volna.
Igaz, hogy egy klasszikus kalandjátéknak (is) az egyik legfontosabb eleme az út keresgélése, amikor ki-ki próbálja, és próbálja, és még mindig próbálja meglelni a következő, gyakorta igencsak eszement lépést, mire az végre-valahára, nagy nehezen sikerül. Ugyanez volt a Monkey Island játékokban is (főleg a 2-ben, ami szerintem marha nehézre sikerült, de a többiben is voltak idegtépő pillanatok).De! Ezekben a programokban mégis valahogy több fogódzó volt a játékos számára. Lehetett beszélgetni njk-kel, lehetett vizsgálódni, és volt inventorynk, ahová eltehettük későbbre, ami valahol még kellett a későbbiekben. Itt a Barlang kommentálja a dolgokat - gyakran nem túl bőbeszédűen -, beszélgetés igen kevés van, az is jószerivel monológ (pl. a jegyszedő elmondja, hogy neki bizony kell három rég elveszett relikvia, mert mostanában rosszul megy a biznisz, és csak így éri meg kinyitni a túraútvonalat a mindössze három "látogatónak"), és nincs inventory, csak mindegyik karakter maximum egy dolgot markolhat fel (ha más kell neki valamihez, az előzőt el kell dobja, hogy az újat felvehesse). Mindezek mellett a szereplőkről is nagyon keveset tudunk eleinte, így borzasztóan kevés információval a birtokunkban indulunk útnak, hogy azok megleljék amit keresnek...vagyis mit is? Ezért itt valahogy nehezebb rájönni a következő teendőre, mint pl. a már sokat emlegetett Monkey Island sorozatban, de mondhatnánk másik játékokat is helyette (DoTT, S&M, FT, GF, stb.). Ez tudom, hogy sokakat eltántorít egy játéktól, mármint a tanácstalanság és folyamatos elakadás, ezért írtam (valóban nem túl szerencsésen megfogalmazva) a negatívumok közé. Köszönöm az észrevételt! Remélem érthető voltam a magyarázatom során

.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/