Réges-régen, ebben a galaxisban, annak is ezen a kicsiny bolygóján létezett egy hihetetlenül tehetséges játékfejlesztő-csapat. Akkoriban még a kattintgatós kalandjátékok uralták az éppen hogy csak bakfis korba lépett videojáték-piacot, és az ő kezük közül kerültek ki bizony a játéktörténelem mindmáig talán legjobb ilyen stílusú darabjai. Aztán persze a piac felcseperedett, és jól meg is változott, így a csapat szétszéledt, pedig tele volt még remek ötletekkel és félkész tervekkel. Egyik felük új néven folytatta, amit a nagy csapat, nevezzük nevén, a LucasArts kalandjátékrészlegének feloszlatásakor kényszerűségből befejezett, és azóta is sikert sikerre halmoz a Telltale Games berkein belül. A többiek sem tétlenkedtek azonban, és szintén létrehozták a maguk új gárdáját, a San Francisco egyik jelképét jelentő Golden Gate híd egyik forgalmi sávjáról (konkrétan az abban alkalmazott dupla büntetési díjról) elnevezett Double Fine Productionst, amelyet az egykori szupercsapat egyik legnagyobb koponyája, Tim Schafer kommandíroz. Az ő koncepciójuk kezdetben kicsit más volt az addig megszokottnál, de a humor rendületlenül átjárta minden egyes alkotásukat a Psychonautstól a Brütal Legendig bezárólag. A régi szép emlékek mégis valahol hiányozhattak nekik, mert Schafer végül rábeszélte egykori legkedvesebb kollégáját, a világot a Monkey Island sorozattal megajándékozó Ron Gilbertet, hogy álljon melléjük egy új, eszement kaland erejéig. Ebből a fúzióból, no és Gilbert régóta dédelgetett ötletéből született meg a The Cave címre keresztelt alkotás, amelyen bizony nagyon látszik a készítők közös előélete – no és persze elmeállapota is.
A játék központi figurája maga a Barlang, amely számos kincset és egyéb titkot őriz. Az „ő” narrációja kíséri ezt az őrült kalandot, amelynek során hét különböző karakter történetére derül fény. Van közöttük egy (nem is olyan) szende unatkozó ikerpár, egy szellemi felemelkedésre vágyó szerzetes, egy időutazó, egy tudásra éhes tudós, egy hősi ereklyék nyomában járó lovag, egy kincsvadász, valamint egy, a kedvesét meghódítani akaró tahó is. Mindegyiküket más vezeti a barlang mélyére, ahonnan már sokan nem tértek vissza, és mindegyikük más speciális képességgel rendelkezik, aminek köszönhetően valamelyikük talán vissza fog. Egyszerre hárman vághatnak neki a mélység titkai felkutatásának (hm, mintha ezt a Maniac Mansionben már láttuk volna), így igen sokféle és változatos összetételű csapatot indíthatunk. A készítők arra azonban odafigyeltek, hogy bármelyik trió sikeresen vehesse az akadályokat, és az egyes szereplők egyenrangú partnerei lehessenek a többieknek. Az persze lehetséges, hogy emiatt más csapattal másfelé, másképpen kell eljutnunk. Ahogy ereszkedünk lejjebb, az imitt-amott feltűnő barlangrajzokból fokozatosan megtudhatjuk az aktuális szereplők háttértörténetét és motivációját. Utunk közben elvezet egy föld alatti vidámparkba, egy középkori várkastélyba, de még egy nukleárisrakéta-indító központba is eljuthatunk. Már ha egyáltalán megszerezzük a bejáratnál strázsáló jegyszedő által a bebocsáttatásunkhoz elvárt három értékes elveszett relikviát, amihez nem mellesleg egy tüzet – vagy valami hasonlót – okádó sárkányt kell ártalmatlanná tennünk.
A játékmenet mindeközben meglehetősen színes, ami a platformelemektől az ügyességi részeken át a csapatmunkát sem nélkülöző rejtvénymegoldásig terjed. A program külön érdekessége, hogy a készítők nem titkolt szándéka szerint ezúttal nincs inventory, vagyis minden szereplőnek maximum egyetlen dolog lehet a birtokában, azaz a keze ügyében egyszerre. No és persze a már említett speciális képessége, amely a levegőnk visszatartásától kezdve a teleportáláson és a hackelésen át spirituális énünk például kapcsolókon történő magunk után hagyásáig igen sokféle, no és persze szigorúan személyhez kötött. Ez a sokféleség garantálja, hogy ne csupán egyszer vágjunk neki a kalandoknak, hanem többször, többféle karakteregyüttessel is belevessük magunkat a mélybe. A történet egyszeri végigjátszása 5-6 óra alatt sikerülhet, persze ha tudjuk, mikor mit és merre kell csinálnunk, de a játékidő a többszöri újrajátszási lehetőség miatt ennek sokszorosa is lehet. A program megvalósításáról szintén ordít a készítők alapvető beállítottsága. A grafika abszolút rajzfilmszerű, és rengeteg a képi humor és grafikai geg a játék teljes hosszában. A nézőpontunk oldalról vetül a játéktérre, ahol minden másfél centiméteren felfedezhető valami poénos dolog. A képi világ abszolút a programhoz illő, és habár semmi extrát nem hoz, amit nyújt, az kifejezetten jó és nagyon is kellemes. A zenei aláfestés szintén kiválóan teremti meg a játék hangulatát, és hallatszik rajta a készítők odafigyelése. A szinkron magára a Barlangra korlátozódik, ami rettentő vicces tárgyilagossággal kommentálja szereplőink aktuális és egyéb viselt dolgait avagy helyzetét. Meghalni például nem lehet a játékban (ami szintén a LucasArts egyik alapfilozófiáját hozza vissza), és amikor egy nehezebb résznél már tízedszerre bukik el az ember, a narrátor egyre unottabban és mókásabban hívja fel a figyelmünket arra, hogy az öngyilkossági hajlamainkat jobb volna máshol levezetnünk, mert itt hasztalan próbálkozunk vele. Az irányítás a billentyűzet mellett egeret is alkalmaz, és azok arányát mi magunk is módosíthatjuk kedvünk szerint. Jómagam kontrollerrel vezéreltem a játékot, ami nagyon kézre állt, és nekem könnyebbnek is bizonyult a billentyű-egér kombónál. Az egyszemélyes mód mellett maximum hárman vághatunk neki a kalandoknak, amikor ki-ki a maga emberét irányítja a trióból, így kooperálva a feladatok legyűrésében.
A Monkey Island és Maniac Mansion: Day of the Tentacle után ismét összeállt a világ talán két legőrültebb és legpihentebb agyú játékkészítője, aminek eredményeként egy hamisítatlan Gilbert-Schafer játékkal lehet gazdagabb a tisztelt publikum. A The Cave jól érezhetően a régi nagyok legjobb tulajdonságait hordozza magában, és viszi azokat tovább a mai kor kívánalmainak megfelelően. A kifinomult humor, a sokféle egyenrangú képességű, mégis különböző karakter, a számos végigjátszási lehetőség és a mindehhez kiválóan alkalmazkodó, nagyon szép megvalósítás a stílus igen rangos helyére emeli ezt a játékot mindjárt debütálásakor. Ki tudja, talán hamarosan ez vezeti majd a kalandjátékok toplistáját. Idén legalábbis biztosan sikerrel indul a csúcsra, pedig még csak év eleje van. Mi lesz itt még?!?
