Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Szavazz 2019. legjobb játékaira! [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Szavazz 2019. legjobb játékaira!
Elindítottuk hagyományos olvasói szavazásunkat.
Sajnos a tavalyi nagyon gyenge év volt, Az idei meg elképesztően erős lesz, és ezen kívül már a fogamat csikorgatom, amint meglátok egy-egy új Kickstarter kampányt jövő évre vonatkozóan. Ott van a Rustler, vagy a Pathfinder (hívjuk 2-nek). Képtelenség időben és pénzben mindenre költeni, válogatnom kell, de olyan nehéz.
Ne is megy, ne izgulj! Elég sokat ülök előtte a munka után is. Mindig megvan a tökéletes egyensúly, de így is azt a 8 óra munkát szívesebben tölteném a játék előtt, még így 40 évesen is! Inkább mint dolgoznék. 

A munka nem mehet a játék rovására!!!! 



Én csak 3 kategóriára szavaztam, mert nem akarok false eredményt emiatt. Ugyanis mindig lemaradásban vagyok minden évben. Sose veszek teljes áron játékot, mert minek, ha 1 év után szinte már fillérekért megkapni. A másik, hogy az embernek munka mellett nincs annyi ideje se, hogy amiket szeretne, azzal játsszon. Az egy dolog, hogy bejelöltem, hogy tavaly 20-50E Ft fölött költöttem játékra, mert azért néha én is megengedem magamnak, 20 évente 1x. Most pl. a Destiny 2: Forsaken-t és a Shadowkeep Deluxe Editon-t vettem meg, ami durván 16E Ft volt a kettő és még más apróságokat, ami így túllőtte a 20E Ft-ot.
Igazad van, bocsánat. Outer Worlds-öt nem láttam hirtelen a listán, de játszottam azzal is, az valóban elég jó volt.
Fallen Order is, és a befejezése pillanatában már játszottam is volna a folytatást - de nem adnék neki év játéka díjat.
Fallen Order is, és a befejezése pillanatában már játszottam is volna a folytatást - de nem adnék neki év játéka díjat.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Én most kivételesen egész sok játékkal játszottam a listából, de nekem is volt olyan év, hogy nem igazán tudtam volna szavazni

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Hát ez igen szomorú. A jelöltek többségével nem is játszottam, amivel igen, az pedig meh.
Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Nagyon szerettem sok játékot tavaly is, RE2, Plague Tale, Fallen Order, Gears 5, Metro: Exodus és sok másik. De leginkább a "The Outer Worlds" áll közel a szívemhez, mint műfaj. Nálam ő nyerte a tavalyi évet. Modern Warfare és Death Stranding vásárlás még vissza van, azokkal adós vagyok.
Haha, egy ideje minden évben megbeszéljük páran, hogy mennyire nem emlékszünk semmire az adott évből, és hogy amire igen, arra se mondanánk, hogy év játéka - hát eljött az, hogy a teljes listáról egyetlen játékkal játszottam...
Remélem, az elkövetkező években megjelenik végre valami olyan, ami nagyon megfog, és jó szívvel adnék neki ilyen díjat.
Remélem, az elkövetkező években megjelenik végre valami olyan, ami nagyon megfog, és jó szívvel adnék neki ilyen díjat.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
