Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Nyári munkák
Már ha egyáltalán van olyan aki dolgozik, ahelyett , hogy kockulna.

Esküszöm ez a diákmunka a világ legszörnyűbb találmánya. Tudtommal a rabszolgaságot eltörölték mindenhol.
Az még OK hogy a szegény tanulóknak pénzkeresési lehetőség, de akkora kizsákmányolás az egész, hogy sírnom kell tőle. Most nyáron is milyen munkák vannak? Hát persze, hogy szórólaposztás az utcán, és tűző napon a kocsik között, amikor árnyékban is 40 fok van, ráadásul a sok fiatal szívja a szmogot napi 4-8 órában. És a kedvencem: mezőgazdasági munka(ezt szó szerint így hirdetik a nyár kellős közepén!).
Ne értsetek félre, nem vagyok munkakerülő, szívesen válogattam a Baumaxx áruház szemetét reggel 8kor, legalább jókat lehetett dumálni közben. Az idegesítő az volt, hogy a teljes munkaidős dolgozók csak kávézgattak, cigizgettek, és ugráltattak minket. Közben néhányan olyan lekezelően bántak velünk, mintha tényleg rabszolgák lennénk.
Szóval mindenkinek azt mondom, hogy menjenek ismerőshöz feketébe dolgozni, vagy vállaljanak korrepetálást, de diákszövetkezethez ne forduljon senki!
"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."
60k-t kaptam, szal többet mint amire számoltam
Lehet, hogy még is lesz ebből x2 3800+ 
Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!


Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!


Biztos ami biztos
Egyébként már van 1 bevált külön matektanárom (a suliban használhatatlan a matek) és nem adnám le, még a dome-osok kedvéért sem 

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
jajj telle!
hogy a szarban kell kimondani a francia r-t? tudod ilyen hrrrr
van valami taktikaja?
mert angolban a think-nel azt mondta anno a tanar, hogy a tollat tegyuk a nyelvunkre es telle ugykell...
szal a hrrr-re van valami?


spanyolul tudsz?
v varj... te franciat vagod.. hmm
de nem vagy hevesi

A dome-osknak 2000Ft/óra helyett 1500Ft/45perc


"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
diplomás, gyakorlott, szakmabeliek adnak órát ezen összeg töredékéért. 
Nem a korrupció a gond, hanem, hogy engem nem akar lefizetni senki. :)

A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.



Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
Tud, vagy hallott már valaki erről a munkalehetőségről? mewrt, ha igen, akkor írja már le a tapasztalatait. Otthon végezhető munkákat kínált, a gyöngyfűzéstől kezdve (nmyilván nem ebben vagyok érintett
) a borítékolásig és a fordításig.
Szóval, ha valaki tud erről valamit, legyen szíves, írja már le! Köszi
A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.
Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
biztos rossz, csak akkor ne ird mar minden 2. hozzaszolasodba...
De mondjuk az is igaz, hogy ha 100 alatti embert veszünk, akkor meg nem jön ki 1 egészre a geciskedők száma
Na hagyjuk a matekot, mer csak 3-as voltam belőle 


Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."



Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
horrorgeeks.blogspot.com

Kandurkha:Abban egyetértünk, hogy majdnem minden ember geci... Legalábbis velem a 99% az volt eddig... Néha még a saját anyám is, bár az kinek nem



Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
horrorgeeks.blogspot.com
ezzel a világnézeteddel meg ne romboljad itt a hangulatot.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
marmint nem keves, de a baratsagot tobbretartom a vilag osszes aranyanal is... de te ezt ugysem vagy kepes felfogni..
horrorgeeks.blogspot.com
horrorgeeks.blogspot.com

horrorgeeks.blogspot.com
horrorgeeks.blogspot.com
bar szarom le mitgondolsz, ugyse ismerlek, nem is erdekel a velemenyed..
horrorgeeks.blogspot.com
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
errol ennyit...

Másrészt, ha nem tudsz semmit az életemről, ne bocsájtkozz feltételezésekbe, mert semmi értelme.
horrorgeeks.blogspot.com

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."

"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 20:56
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [77]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]