.Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer
Egyébként pók3-al kapcsolatban én is ugyanazt tudom mondani mint McClane, a pók 3 topikban is meglesheted. Egyébként alig várom a péntek 16:45-ö5 hisz ekkor megyek megnézni a filmet. Utsó sor középen, 5 haverral. Ó srácok ez nagyon kira lesz
.
.Kicsit félreérthetőre sikeredtem: az időbeli ugrálást nem elölről hátra értettem, hanem úgy, hogy a jelenetek között csak tippelhettünk, hogy mennyi idő telt el, de feltételezhetően néha akár hetek is! (gondoljunk a fokozatosan Pókemberré váló Peterre, vagy a búvóhelyét talán hónapokig is építő Dr. Octopusra)
Respect is not given. It's taken.
Pókemberhez: a többségnek nem a film hosszával volt baja, hanem éppen a rövidségével. Azt kifogásolták ugyanis, hogy az olyan kaliberű karaktereknek, mint Venom vagy Sandman jóval több időt kellett volna hagyni a kibontakozásra. Egy dolgot felejtenek el: a Pókember filmek idősűrítése mindig is epizodikussá tette a részeket, azaz a cselekmény folyamatosságát mindig megtörte az időben tett -és nem jelzett, csak kikövetkeztethető- ugrálás. Nagyon ritkán volt olyan, hogy az egymást követő jelenetek egymást követő napokon/órákban történtek volna, mindig csak a lényegesebb momentumokat láttuk, ami azért volt jó, mert Sam Raimi feltűnő érzékenységgel szelektálta ezeket. Így ha esetlegesen nem is látunk túl sokat az adott ellenfelekből vagy akár a fertőzött Pókemberből, de mindenképpen a szükséges jeleneteket kapjuk meg. Mégsem várható el, hogy az összes képregényt megfilmesítsék, kell a halálnak több száz Spidey film, nem bírnám venni a DVD-ket
Szóval én még nem láttam a filmet, talán a napokban sikerül megnéznem, de a negatív kritikák nem vették el a kedvemet és ahogy Te is mondad: ne vegyék el senkiét! Aki Pókember rajongónak tartja magát, az nézze meg és döntsön maga, ez a minimum.
Szóval én még nem láttam a filmet, talán a napokban sikerül megnéznem, de a negatív kritikák nem vették el a kedvemet és ahogy Te is mondad: ne vegyék el senkiét! Aki Pókember rajongónak tartja magát, az nézze meg és döntsön maga, ez a minimum.
Respect is not given. It's taken.
Nem tűnik rossznak, bár valószínűleg megint egy agyatlan, de legalább nagyon látványos popcorn mozit kap a nép. A tagok közti képességcsere szerintem baromság, nem értem, miért kevernek bele... A Pókember 3 pedig minden létező rekordot megdöntött, pedig még az USA premier hátra van. A kritikák jelentéktelen része állította, hogy túl hosszú a film. Szóval ne nagyon hangoljuk a népet ellene, én azt mondom...
I believe there's a hero in all of us, that keeps us honest, gives us strength...
Na még senki se látta a FF4 fantasztikus új trailerjét?
Nagyon hangulatos, ez alapján én jobb filmre számítok, mint a Pókember 3..
Egyébként is a Pókember 3-t akik már látták, azt mondták nagyon unalmas
Szóval FF4 új trailer!!!
[link=http://www.apple.com/trailers/fox/fantasticfourriseofthesilversurfer/trailer-medium.html]Fantastic Four 2 Új Trailer!!![/link]
Nagyon hangulatos, ez alapján én jobb filmre számítok, mint a Pókember 3..
Egyébként is a Pókember 3-t akik már látták, azt mondták nagyon unalmas
Szóval FF4 új trailer!!!
[link=http://www.apple.com/trailers/fox/fantasticfourriseofthesilversurfer/trailer-medium.html]Fantastic Four 2 Új Trailer!!![/link]
Bruce Willis szégyeld magad!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 09:59
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [5]
- 09:28
- Ki mivel játszik mostanában? [8306]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
