Pont kerülhet a kémbotrány végére - áttekintés
Párizsban ma ülésezik a Nemzetközi Automobil-szövetség Motorsport Világtanácsa, amely a McLaren és a Ferrari között kirobbant kémbotrányban hivatott dönteni.
Összeállításunkban röviden felelevenítjük az ügy eddigi legfontosabb állomásait.
Május 17-én azzal vádolták meg Nigel Stepney-t, a Ferrari korábbi technikai vezetőjét, hogy Monacóban szabotálni akarta az istállót, úgy hogy a mái napig ismeretlen összetételű fehér port akart szórni az autók tankjába. A szakember ellen eljárás indult, ezzel pedig kezdetét vette az utóbbi évek egyik legnagyobb botránya a Forma-1-ben.
Vélhetően nem a saját szakállára szabotálta a Ferrarit ekkor, annak az égvilágon semmi értelme nem lett volna. Ha tovább nézzük az eseményeket, akkor látjuk, hogy Stepney a McLaren embere lett, és így okkal feltételezhető - bár kétségkívül bizonyíthatatlan -, hogy a srác ezzel a lépésével a McLaren malmára hajtotta a vizet, és mivel ez a McLaren érdeke volt, miért ne feltételezhetnénk, hogy mivel Stepney nem egymaga jókdvéért tette, amit tett, a brit istálló is tudott az akcióról.
Június 21-én a Ferrari a modenai ügyészségen eljárást kezdeményezett egyik munkatársa ellen, aki a vád szerint titkos információkat adott át a McLaren egyik magas beosztásban lévő alkalmazottjának. Néhány nappal később kiderült, hogy a szabotázsügybe keveredett Stepney az ügy egyik kulcsfigurája.
Itt derült fény a kapcsolatra. Stepney árulóként, titokban adott át információkat, amelyeket a McLaren elfogadott, holott ez igen etikátlan lépés. Tehát a McLaren vevő volt egy áruló által szolgáltatott dokumentumra, így megtörtént a tökéletesen illegális és etikátlan infó átvétel.
Július elején a McLaren az FIA-hoz fordult, és azt kérte, hogy vizsgálja át autóit és győződjön meg arról, hogy a Ferraritól lopott adatokat nem használta fel versenygépének építésekor.
Miután ezt nyilvánosan tették meg, a McLarennek napok álltak rendelkezésére ahhoz, hogy eltüntessék az egyértelmű bizonyítékokat. Olyan ez, mintha a rendőrség jó előre értesítene egy bünözőt arról, hogy néhány nap múlva házkutatást fognak tartani nála. Volt idő a felkészülésre. Hiba volt, a Ferrarinak ezt egy titkos beadványban kellett volna kérvényeznie...[i/]
Július 9-én a Londoni Felsőbíróság hirdetményéből derült ki, hogy a Ferrari a McLaren főtervezője, Mike Coughlan ellen is jogi eljárást kezdeményezett, aki a maranellói titkos iratok címzettje volt.
Ron Dennis nyilatkozatával ellentétben, amelyben azt állította, hogy a McLarennél nem ismerték a Ferraris dokumentumok tartalmát felsőbb szinten, már a brit csapat főtervezője is érintett lett a botrányban. Dennis tehát nem mondott igazat - vagy - és ezt sem zárom ki egyébként - az egész az ő tudta nélkül zajlott, és ő épp annyira át van verve, mint a Ferrari.
Július 26-án az FIA Motorsport Világtanácsa (WMSC) rendkívüli ülésen hallgatta meg a McLarent. Párizsban a tanácstagok úgy határoztak, hogy a McLaren bűnös az engedély nélküli ferraris dokumentumok birtoklása miatt, de nem kap büntetést, mivel nem bizonyítható, hogy a wokingi gárda valóban felhasználta volna a rivális csapattól származó információkat. A WMSC ugyanakkor leszögezte, ha a jövőben előkerülnek újabb bizonyítékok, akkor újratárgyalja az ügyet és az angol csapat súlyos büntetést kaphat.
Itt már döntés született, ami elég egyértelmüen kimondja a McLaren bűnösségét, tehát bizonyítható, hogy a kronológia első pontjai valóban megtörténtek, tehát a McLaren mindenképpen sáros az ügyben. Ezek után nem értem, hol van helye a kételkedésnek.
Az FIA elnöke, Max Mosley július 31-én jelentette be, hogy az Olasz
Automobil-szövetség elnöke, Luigi Macaluso kérésének engedve, a Nemzetközi Sport Fellebbviteli Bíróság elé viszi az ügyet, ahol a Ferrari is előadhatja saját verzióját. A tárgyalást szeptember 13-ára tűzték ki.
Az olaszok itt már rendelkeztek azokkal a bizonyítékokkal, amelyek alapján ma ítéletet fognak hozni.
Szeptember 5-én az FIA hivatalos közleményben tudatta, hogy új bizonyítékok kerültek elő a kémbotrányban, ezért a szeptember 13-ra tervezett fellebbviteli bírósági tárgyalás helyett újra a WMSC elé kerül az ügy. A szövetség néhány nappal később annyit elárult, hogy a McLaren pilótái (Fernando Alonso és Pedro de la Rosa) szolgáltatták a bizonyítékokat.
Belső emberek fognak vallani az ügyben, ez pedig vagy egyértelmű bizonyítás lesz, vagy pedig a két pilóta kiáll a csapat mellett, és részükről semmi újjat nem tudhatunk meg. Minden esetre nem csupán a két pilóta az, akire hagyatkozhatunk, hiszen az olaszok már benyújtottak saját bizonyítékokat is.
A FIA ma ítéletet fog hozni. Így, vagy úgy.
Bármilyen hihetetlen, én is jobban szerettem volna, ha ilyen esetek nélkül, a valódi erőviszonyoknak megfelelően dől el a VB-cím. Ha a mekit kizárják, akkor sem örülhet sem a Ferrari, sem Kimi. Ha Kimi a végén így lesz VB, akkor az ugyanolyan mű VB-cím lesz, mint amilyennek Alonso két vb-címét tartom. Kimi azonban nálam emberileg mérföldekkel etikusabb, szimpatikusabb pilóta, mint Alonso, tizedannyi rosszat nem lehet elmondani róla.
Nem érdekel, hogy adott esetben a mekin kívül ki alkalmaz még mocskos trükköket a F-1-ben. Ahogy jelen esetben a FIA-t sem érdekli, mivel hivatalos eljárás más csapat ellen nem indult. Majd ha (!) indul, és megalapozott bizonyítékok állnak rendelkezésre - és szeretném felhívni a Alonso ill McLaren fanok figyelmét erre, amikor találgatással vádolnak engem -, akkor majd én is az elítélők táborához fogok csatlakozni.
Ebben mindenki biztos lehet, főképp azok után, hogy kijelentettem: Amennyiben a mekit kizárják, és Kimi így lesz világbajnok - Masát az utolsó futamokon maga mögött tudva -, az számomra művilágbajnoki cím lesz. Pályán kívül dőlt el, mocskos ügyek árnyékolják be, és Kimi autójának idei teljesítménye nem indokolja a VB-címet.
Szóval várom a döntést - savanyú ízzel a számban... De az örömet fog okozni, ha a kronológia alapján jól sejthető igazság végre megfelelő ítélet meghozására nógatja az ítélkezőket.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg