Nem sokan, hanem csak én említettem a taxis "sztrájk"-ot. Kurva nagy különbség, hogy a 7-es busz keresztbe áll az Erzsébet hídon és senki sehova. Vagy nem jön ki a garázsból és az emberek (igen demszki is) meglátja, hogy mi lesz, ha azok akik eddig buszon utaztak, most mind autóba ülnek. bazira nem köll autóba ülni. Sőt! Négyen is be lehet abba a kurva autóba ülni. Nem kell 6négyzetmétert elfoglalni az útból egyedűl. De nem ám! A magyar olyan fajta, hogy szarok a többiekre, szarok magamra is és nem érdekel, hogy én sem tudok haladni a dugó miatt. Nem fogok felvenni a kocsimba egyetlen havert, kollégát. menjenek szépen a saját kocsijukkal egyedül és ők is foglaljanak le 6négyzetmétert és különben is dögöljön meg a szomszéd tehene is.
Ennek a fenti mentalitásnak köszönhető, hogy egy BKV sztrájk alatt nem tud menni a mentő és nem a buszvezetők miatt.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tömegközlekedés
Ezt én értem, de ma pl. Astoriától Blaháig el tudtam sétálni - este 6-kor -, mire egy 7-es buszt odaevett a fene. Néha hihetetlenül ritkán járnak jelenleg is a buszok, így igazából ezt már meg lehetett szokni
De a sztrájkkal nem a vezetőikkel csesznek ki a BKV dolgozók. Ők ugyanúgy elteszik a millióikat zsebre, leszarják, mi van a cégükkel, a milliós jutalmaikat megkapják így is... Egyedül akikkel kicsesznek, azok a budapesti emberek. Azzal is, aki BKV-vel közlekedik, és azzal is, aki autóval, a dugó miatt.
Sokan felhozták példaként, hogy ez sokkal jobb, mint a taxis blokád volt, mert akkor a mentőautó előtt is elzárták az utat. Nah most kérdem, a sztrájk miatt kialakult dugóban vajon hogyan tud közlekedni a mentőautó?
Ez a 24 órás tervezett sztrájk egyszerűen a pofátlanság netovábbja. És továbbra is azt mondom, hogy a tanárok - képességükhöz mérve - sokkal jobban alul vannak fizetve, mégsem sztrájkolhatnak, mert kirúgják őket. Pedig ők aztán végképp semmi fennakadást nem okoznának egy egynapos sztrájkkal.
Röhej, amit ebben az országban a BKV és a MÁV művel. Nemsokára beáll a sorba a Volán is, aztán cseszhetjük a közlekedést az országon belül.
Persze legfőképp a nagy BKV fejesek csesszék meg, mert miattuk fajult idáig a helyzet. Szánalmas ez az ország, tényleg az teszi jól, aki elhúz innen máshova. Külföld meg rajtunk röhög.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nem vágom mi ez a hőzöngés meg hüledezés a sztrájk miatt, alapvetően a járatritkítások miatt lépnek fel nagyon helyesen a szakszervezetek. Tegye fel a kezét, aki az eddiginél is többet akar várni a koszos-mocskos-fék nélküli-begyulladó-rázós-csikorgónyikorgó-rozsdás tömegközlekedési járművekre.
Na ugye.
Na ugye.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 13:20
- Ki mivel játszik mostanában? [8300]
- 13:09
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [14]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]