25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

World of Warcraft: Wrath of the Lich King (Ismertető)



Írd ide hozzászólásod:

Phoenix
Phoenix [93]
Davkar9, mellesleg három tök jó (elrettentő) példát hoztál fel, ha már egyszer mindenféle stílusokat akarunk összehasonlítgatni, amiknek egyébként semmi közük egymáshoz. Az említett 3 játékot jól ismerem, mindennek tetejébe - meglepő módon - még a WoW-ot is. A te 9,9+ -os játékaiddal a következők a problémáim:
A Red Alert 3-mal csak grafikailag vannak problémáim, nem tetszik a stílusa, de annyira nem, hogy az összes előző C&C játékkal addig játszottam, amíg a következő meg nem jelent, a RA3-mal kb. egy órát bírtam ki, azóta sem vettem elő. Idétlen, gyerekes, és mindemellett túl harsány színeket használ. A WoW is elég színes de ott legalább az adott világhoz tökéletesen passzoló stílust kapunk.
A Far Cry 2 az első fél órányi játékidő után a "tökéletes FPS"-nek tűnt számomra, egy egész óra után már olyan érzésem volt, hogy ezeket a dolgokat már egyszer láttam, 4-5 óra alatt sikerült tökéletesen kiábrándulnom belőle, annyira ismétlődtek benne a dolgok, és annyira érződött, hogy mindennel csak a játékidőt akarják húzni. Elsőre még vicces volt az őrjárattal megküzdeni, de a hatvanadik alkalommal már annyira nem... A WoW ezzel szemben még több száz óra játékidő után is tud újat mutatni. És nem csak abban, amit csinálni kell, hanem a pályák változatosságában is. Hány féle terep van a Far Cry-ban? 1! Hány féle van a WoW-ban? Meg se' tudnám számolni...
A Dead Space is igen ígéretes volt, amíg nem játszottam vele. Gyönyörű grafika, izgalmas túlélő-horror, miegymás. Namármost hozzá kell tegyem, hogy nem vagyok az a hirtelen haragú fajta. Csak röhögni szoktam azokon az embereken, akik idegességükben a billentyűzetet csapkodják. A Dead Space volt az első(!) ami ezt belőlem is ki tudta váltani a minősíthetetlenül ****** (vacak) irányításával.

Szóval. A WoW megérdemli ezt a pontszámot, a véleményem mellett kiállok. Ami a másik hármat illeti, pontszámot nem akarok mondani rájuk, de mind halatmas nagy csalódás volt számomra.

Burn the flamer! Kill the spammer! Purge the troll!

Vissza