Jó-jó, csak konkrétan ez faszság:
"A lezárást nézve pedig azt hiszem nem nagyon kell meglepődnünk, elég ismét csak a készítők nyilatkozataiba belenézni: pár évvel ezelőtt fennen hangoztatták, hogy sosem lesz az a Lost megoldása, hogy mindenki meghalt, és a sziget csak egyfajta túlvilág, vagy purgatórium. Persze pont ez történt, ami csak azért elég nagy probléma, mert ennek tekintetében az összes főszereplő összes eddigi küzdelme értelmetlenné vált, hiszen az egésznek semmi köze nem volt a sorozat cselekményéhez."
Hihetetlen, hogy a hsz-ek alapján kb. minden 3. ember képtelen volt felfogni, hogy végül mi is történt, pedig Christian 2 percen keresztül magyarázta, hogy még a buta amcsik is megértsék...
Ráadásul valahol azt is írta, hogy ki volt találva már a pilot után, hogy a végén a templomban lesznek és blabla. Nem. Nem ez volt kezdettől fogva a vége, hanem h úgy kezdődik, hogy Jack kinyitja a szemét, majd úgy lesz vége, hogy becsukja. Ennyi.
PSN: nayrobi11