Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Witcher 2
Lehet, hogy sokan jártak így, már csak azért is, mert baromi sok helyet foglaltak el a mentések a gépen. Én szerencsére megtartottam (soha nem törlöm le egyik játéknál sem), főleg mivel a CD Projekt Red közel áll a BioWarehez, ezért számítottam valami ilyesmire.
Na bazz, már nekem sincsenek meg, pedig kb. 2 hónapja toltam ki újból
16 befejezés? Lol, kicsit kemény újrajátszhatósági faktort jelentene ez.
Mondjuk poén, hogy első rész az első végigjátszásnál nem nyűgözött le, abszolúte nem voltam elájulva, de a második kitolásnál már nem tudtam abbahagyni.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Sőt, ha megnézitek három kezdete lehet. Ennek oka:
The Witcher 2 - Tegyük el mentett állásainkat
Ha ezt tudom, akkor nem törlöm a mentéseket is.
Én a más fajúak mellé álltam, szóval remélhetőleg be lehet jelölni ezt.
Vagy addig gyorsan végigvinni!
Azonban az remek, ha tényleg 16 (!) féle befejezése lehet!

Igen, szerintem is sokkal többet, amennyire ezt a videók alapján le lehet szűrni. A közelharci rendszer nagyon látványos lett, de ahogy látom, továbbra is megmaradt a ritmusra történő gombnyomogatás. A továbbfejlesztett inventory és tárgyhasználat szintén jónak tűnik, grafikai téren pedig óriásit lépett előre a játék, pedig már az első rész sem volt ronda.
Annak külön örülök, hogy a CD Projekt konzol helyett PC-n mutatta be a játékot, úgy néz ki, nem felejtették el, kiknek köszönhetik az első rész sikerét.
Annak külön örülök, hogy a CD Projekt konzol helyett PC-n mutatta be a játékot, úgy néz ki, nem felejtették el, kiknek köszönhetik az első rész sikerét.

Csúcs jó lesz! Biztosan hozni fogja az első rész hangulatát. Sőt, ahogy látom, annál sokkal többet is.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]