Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
HBO - A Song of Ice and Fire
Igen, ezzel a Bg és Kotor említésével már van mit elvárni, de azért a Blood Bowl nem lett egy rossz játék

Ez már egy fokkal jobban érdekel, mint az RTS, ami nem igazán az én műfajom. Ugyanakkor a Cyanide miatt egy kicsit bizalmatlan is vagyok, mivel ez a francia csapat nem éppen a minőségi játékairól volt ismert eddig (pl. a Blood Bowl és a Loki fűződik a nevükhöz), ezért nem vagyok benne biztos, hogy nem csak a könyv, illetve a hamarosan induló sorozat sikerét akarják meglovagolni. Azzal, hogy a készítők olyan címeket emlegetnek, mint a Baldur's Gate, a KOTOR, vagy a Witcher, elég magasra rakták maguknak a lécet.
A könyvek fantasztikusak, az eddigiek alapján a film is annak tűnik, ha ehhez még kapunk egyszerre két jó játékadaptációt is, akkor annak csak örülni lehet, ha meg mégsem, az sem von le semmit az előzőek értékéből.
Arra egyébként kíváncsi leszek, hogy a játék elején mit fogunk csinálni az Éjjeli Őrség tagjaként a Falon, azon kívül, hogy bámulunk róla lefelé. Igaz, vadászni, felderíteni, meg bajvívást gyakorolni lehet, egy RPG bevezetéseként ez akár elég is lehet.
A vörös pap karaktere a lángoló kardos, őrült Myri Thoros alapján már érdekesebbnek tűnik.

Köszönöm szépen!
Már meg is vettem!
Amúgy gondoltam meg osztom veletek, de készül egy RPG is a Trónok harcából ami egész jónak is néz ki.
Tessék a link:Game of Thrones RPG!
Már meg is vettem!
Amúgy gondoltam meg osztom veletek, de készül egy RPG is a Trónok harcából ami egész jónak is néz ki.
Tessék a link:Game of Thrones RPG!
Vannak bizony.
Eddig a hét kötetből négy megíródott és kiadták itthon is, az ötödik idén júliusban jelenik meg külföldön.
A kötetek címe, az Alexandra adta ki őket, olvasási sorrendben:
- Trónok harca
- Királyok csatája
- Kardok vihara
- Varjak lakomája
Az angolul még meg nem jelent, meg nem íródott könyvek:
- A Dance with Dragons (Sárkányok tánca; idén, sok-sok év halasztás után július 12-én jelenik meg US-ben és UK-ben egy időben, a fordítás sebességétől függ a többi országban a megjelenés)
- The Winds of Winter (A Tél szelei)
- A Dream of Spring (A Tavasz álma, utolsó tervezett kötet)
[Az utolsó két kötet meg ha nem embereli meg magát, akkor nagyon sokára fog papírra vetődni.]

Sziasztok,l enne egy kérdésem érdekelne a könyv/könyvek.
De nem tudom,hogy mi a címe/címük,és ha több van milyen sorrendben kellene olvasnom.Ja és hogy van-e magyar kiadás belőle/belőlük?
Előre is köszönöm szépen a válaszokat,mert akkor holnap én már meg is venném.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 07:58
- The Blood of Dawnwalker [13]
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]