28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

???Miniszteri fizetések???



Írd ide hozzászólásod:

Lacika22
Lacika22 [473]
Igen, a pedagógus fizetések. Csak annyi a gond, hogy a mostani 50%-os (persze ez közel sem annyi) emelésen kívül a többi szart sem ért, mint írtad ha jól emléxem, mivel spec én is kevesebbet kaptam a pár százalékos emelés után, mint előtte. A nép meg kezdi köpködni a pedagógusokat, hogy kapják a sok lóvét. Ha tudnák az igazságot, akkor szerintem visszafognák magukat. További köpködések: Felvesszük a "nagy" lóvét, és nem tanítjuk meg a büdös kölköt, meg nem csinálunk semmit. A gyereket mi csak tanítani tudnánk, de ahhoz előbb otthon meg kellene nevelni anyucinak-apucinak. Nem vagyok egy öreg ember, sőt, de az én időmben nem voltak ilyen "tróger" kölykök, mint mostanában vannak. És az ember hazamegy munkából, csodálkozik, hogy miért fáradt, miért kimerült, és rájön, hogy megette az ideg. Szal akárki akármit mond, egy ideig még nem fogják rendesen megfizetni ezt a szakmát. Ugyanebben a cipóben jár az egészségügy is, most persze ne a fejesekre gondoljunk, akik kapják a kenőpénzt, hogy elvégezzék azt a melót, amit amúgy is meg kellene csinálniuk.
Nah, egy kicsit elkanyarodtam a témától, de most kapott el a szófosás. Sorry.
Lacko
Lacko [11561]
erdos! én azt hittem a 0-át viccből írtad? az elmúlt négy évben 83 százalékkal nőttek a pedagógus fizetések. elismerem (ahogy pokorni elvtérs is elismerte), hogy ez édeskevés a megélhetéshez. de azért lássuk be, hogy nagyságrendekkel több, mint ez a 2-3%, amit most kaptak. (ráadásul ugye, lett aki kevesebbet kapott)
erdos
erdos [1247]
Ja értem...
Ezért nem emelt a Fidesz kormány eddig.
Na ne...

Nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés...

Lacko
Lacko [11561]
Tényleg tévedsz! A beígért 50% helyett 2-3% igenis arculköpés. Sőt egyes esetekben - főleg a kezdőknél, akik csak pár éve dolgoznak (azaz a fidesz szavazóbázisánál) - az emelés egyenlő a csökkentéssel. Ugyanis a bruttó növelés következtében másik adósávba kerültek, melynek az az eredménye, hogy kézbe kevesebbet kap.

Hat évig tanult az egyetemen, aztán még négy évig gájázott különböző kórházakban (a maszop szerint éhbérért), aztán most rájuk szavazott és szevasz, kevesebbet keres 2-3000 Ft-tal... Éljen az egészségügy megmentője!
TheHolyOne
TheHolyOne [1744]
Javíts ki, ha tévednék (bár ez nem valószínű), de az orvosok, tanárok fizetése igenis emelkedett, mégpedig, ahogy megígérték az első 100 napi programban.
Lacko
Lacko [11561]
de valszeg alapítanék haverokkal pártot és arra szavaznék

Lelked rajta! Én szívesen fizetek adót, ha arra megy, amire szánom. Például nem megyóka fizetésemelésére, hanem mondjuk a tanárok és orvosok fizetésére. Hiszen - ahogy azt Eric is elismerte - megyókának sokkal több pénze van annál, hogy ez a plusz zsé érintené. Ez csak szimplán pofánköpése azoknak az orvosoknak és tanároknak, akik bevették a választási igéreteiket és rájuk szavaztak.
iX
iX [1376]
Lackó,

értem a szavazás-adózási elvet, egész aranyos de valszeg alapítanék haverokkal pártot és arra szavaznék

az a miép +1/2 % csúnya lett volna, akkor lett volna itt "nácizás" rendesen. ismert a miép véleménye a világról, szalonképenek egyáltalán nem lehet nevezni és igen, így be is vették volna őket a kormányba (esetleg "külső" támogatás). az alap problémája a nyugatnak és az itthoniaknak is kb. ez volt, miért nem lehet elhatárolódni attól a brancstól? (kellett a szsvazat+esetleges támogatás)

nem követem msotanában annyira az eseményeket, lampert kit tartóztattatott (be szép szó le?

a klientúra építés nem elsősorban a széchenyi tervhez kötődött, bár abból is lehetett nagyon nagy lóvékat szaggatni, az magasabb szinten ment. sz-terv a polgároknak/választóknak szólt, sokaknak sokat is jelent.

Vissza

Fórumszabályzat