SPOILER
Nekünk egyértelmű, mi a két még élő Targaryen motivációja, hogyan kerültek olyan helyzetbe, amiben vannak, miért viselkedik Viserys úgy a húgával, ahogyan, de ezekről egy "laikus" egyelőre még szinte semmit nem tud. A második részben benne van Robert és Ned beszélgetése, amikor szóba kerül Rhaegar is, de jobban belegondolva az egész csak lóg a levegőben, nem igazán derül ki, valójában ki is ő.
Lehetne még sorolni a példákat, olyan dolgokat, amelyeket szépen ki lehet fejteni, el lehet mesélni a könyvben, de 10, egyenként alig 60 perces részben nem. Nyilván így is össze lehet hozni egy élvezetes sorozatot, ami azonban csak kapargatja a felszínt, igazi mélységekbe viszont nem fog eljutni. A könyv olvasói pedig hozzá tudják tenni a maguk háttértudását, adott esetben tökéletesen értenek majd olyan dolgot, amin mások csak pislognak.
A végén persze még úgy fog tűnni, hogy negatív irányba fordult át a véleményem, ami azonban nem így van, nekem változatlanul tetszik a végeredmény, de olvasóként, a kisebbséghez tartozóként ez a vélemény, vagy akár a te véleményed bizonyos értelemben abszolút nem mérvadó. A második rész egyébként alapvetően nem sokat változik felépítésében, tehát akit az első nem ragadott magával, lehetséges, hogy az sem fog.
