L.A. Noire

Nagyon úgy tűnik, hogy a Rockstar nem tud hibázni sem fejlesztőként, sem pedig kiadóként. Amihez az utóbbi időben hozzányúltak, az arannyá változott a kezükben, és nincs ez másként az L.A. Noire esetében sem. Igazából bajban lennék, ha valamihez hasonlítanom kellene ezt a játékot, mert nem nagyon van mihez. A Team Bondi fogta a GTA, a RDR, a Heavy Rain, illetve a klasszikus kalandjátékok legjobb elemeit, aztán összegyúrta egyetlen játékba. Ami pedig igazán jó az egészben, hogy néha még akkor is a megoldandó ügyeken gondolkodik az ember, amikor nem is játszik. Itt ugyanis tényleg gondolkodni kell, ezzel pedig szinte hiánypótlónak számít a mai felhozatalban (leszámítva persze a már említett vérbeli kalandjátékokat).
Mindezt pedig megkoronázza a 40-es évek Amerikájának nagyon jó eltalált hangulata (ezen a téren szerintem sikerült felülmúlni a Mafia 2 teljesítményét is), a romlásnak indult hollywoodi álom ábrázolása. Véleményem szerint a film és a játék még soha nem járt ilyen közel egymáshoz, mint az L.A. Noire esetében, miközben mégsem érezni azt, hogy csak az események külső szemlélői, nem pedig irányítói lennénk (Mafia 2 ugye).
Hibátlan játék persze nincs, ahogyan az L.A. Noire sem az, a grafika terén sem nyit új távlatokat (bár ilyet soha nem is ígért senki), egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon jó vele játszani, a gép kikapcsolása pedig viszonylag gyorsan elkezd hiányozni. Ennyi pedig szerintem bőven elég.
Ezért nem félek én például a Max Payne 3-tól sem, szerintem nagyon jó kezekben van az a Rockstarnál.