Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Brothers in Arms "4"
Nem volt helye?? Azért ne beszéljünk butaságokat. Egyrészt pont az érdekes újításai miatt lett sikeres (a jó történeten és a remekül eltalált főhősön kívül), másrészt semmiben sem változtak meg a mai FPS-ek, hogy a Prey-t egy letűnt kor képviselőjeként emlegesd. (Hogy egy példával éljek a sok közül: a Prey megjelenése után nem sokkal jött ki az UT3) Az pedig, hogy a névnél maradtak, bizonyíték arra, hogy a név jól csengésében bíznak leginkább az eladások szempontjából. Hogyan maradhatnak a névnél, ha semmi egyezés nincs a két játék között? Azért, mert kiszúrják a szemünket azzal, hogy az első pályát más szemszögből játsszuk végig, még nem lesz Prey 2. Ez olyan, mintha csinálnának egy filmet Titanic 2 néven, amelyben az egyik túlélő életét mesélik el mentést követően.
Szerintem a Prey 2 pozitívan tapossa azt a bizonyos nevet. Annak idején a Prey 1 része nem volt más mint a régi nagy lövöldék túlélője egy korban, ahol nem volt helye. Szép és jó volt az agyonhent egy kis portálással meg antigravitációval...de valljuk be ma már nem állná meg a helyét.
A névnél maradtak, csak itt nem a főhős az áldozat, hanem akiket levadászik.
A névnél maradtak, csak itt nem a főhős az áldozat, hanem akiket levadászik.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 16:58
- Ki mivel játszik mostanában? [8263]
- 14:22
- Helyzetjelentés [157650]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
