Tökéletesen egyetértek azzal, hogy a Milenárist is ennyire jóra kellett volna megcsinálni. A terv az volt, hogy ugyan ilyen lesz, sőt, még ilyenebb: tele interaktív dologgal és olyan tárgyakkal, amik érdeklik a gyerekeket. Ehelyett pedig egy tudos-szagú, unalmas dolog lett belőle.
Az jó ötlet volt, hogy két szuper-múzeumot készítsenek: egyet a múltnak és egyet a jövőnek. De sajnos ebből csak a múltról szóló lett valóban szuper-múzeum. Pedig az előző kormány működéséből az volt a legjobb, hogy adott egy jövőképet a magyarságnak, amire már 100 éve szüksége lenne, de soha semelyik rezsim/kormány nem adta meg. És erre pont a jövőkép alakító múzeumot szarják el...
Azért a Terror Házának örülök, hogy ilyen szinvonalasan sikerült megcsinálni.
"a történelmet csak úgy lehet kibírni, ha elfelejtjük. mint ahogy a történelem miatt már sokan nem is élnek. ezt azonban NEM SZABAD ELFELEJTENI!"
(Sándor György)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Terror Háza
Ha már ennyire politika-szagú a beszélgetés, én is bekapcsolódnék...
Tudnám, miért nem tudja már ezen túltenni magát az Ország népe. Voltak a választások 2002 tavaszán, mindenki a belátása szerint vetette papírra az X-eit, ezt megszámolták - elméletileg szamályosan - és kész. Kaptunk egy végeredményt, ez van. Nem kötelező szeretni, csak el kell fogadni, és szerintem már épp ideje túllépni a múlton, mert nem ez lesz a magyarság előre lendítő ereje, ezt bárkinek garantálom. Sok más emberrel ellentétben egyik iránynak sem vagyok rajongója - habár van politikai meggyőződésem - csak azt szeretném, hogy egy nyugodt, normális európai országban éljek én is és a szeretteim is.
A Múzeummal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy az embernek életében legalább egyszer érdemes megnéznie és valószínűsítem, hogy nem is fogja megbánni. Tény, hogy aránytalanul keveset foglalkozik a nyilasokkal a múzeum, és hatalmas helypazarlások vannak, de a kivitelezés fantasztikus! Ha ezt a szintű művészetet alkalmazták volna esetleg a vasöntödei múzeumban, oda is szívesen visszamennék még néhányszor. Egy szó, mint száz: a Terror Háza fantasztikus! Mindenképpen érdemes megnézni!
Peac

Örültem. :)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]