Megvettem EA classic-kiadásban,benne a crysis, crysis warhead, crysis wars 3 az egyben, ami végre nem csak feliratos, hanem szinkronizált is.Így azért élvezhetőbb, hogy nem akkor kell olvasgatni a feladatokat, mikor éppen 3 ellenféllel küzdök...mert sajnos azért olyan funkciót nem találtam, mint a Chrome-nál, hogy visszanézhető minden beszélgetés, a feladatok címszó alatt meg elég szűkszavú, és azért nem mellékesek az elejtett mondatok, hogy pl "nem ártana c4, láttam is a raktárban...".
Egy a bajom igazán, mitől van, hogy a gépem nem tudja folyamatosan vinni az 512-1,5 re írt ram helyett 4-essel?A proci is duplája a szükségesnek írtnál.
Mégis, erdőben, ember ellenfelekkel még elmegy, ha már többen vannak, lassul, de ha feltűnik egy kéken villódzó idegen, már teljesen szaggatottá válik, amitől képtelenség kezelni.
A grafika is nagyon kidolgozott, ez az, amire azt mondom, már felesleges is, mert 800x600-on még elmegy, de csak kíváncsiságból, hogy mutat, ha eggyel nagyobbra vettem, már csak simán minden történés nélkül sem nézhettem folyamatosan körbe, már szaggatott.
Valami kicsi a gépen, másképp kell beállítani?Vagy van valami olyan javítás, amit még nem találtam?(crysis 4 db után már "csak" megakad, de nem fagy le...)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
