Dragonlance

J.I.B.-nek, most spoilerek nélkül, hiszen ez a könyv. Raistlinról.

Az aranyszemű mágus sárkányai

Igazából akár egyetlen szóval is jellemezni lehetne a könyvet, és minden Dragonlance-rajongó megértené. Raistlin.
Igen, Raistlin. Számomra a valaha volt legzseniálisabb antihős, legtöbb váratlan fordulatot teremtő szereplő a fantasy-könyvek között, amiket eddig olvastam.
Ennyit Raistlin fényezéséről, mert eddig már nem egy helyen estem túlzásba, és dicsértem oldalakon keresztül.
A könyv hihetetlen jó. A második felétől. Az első fele három napot igényelt, annyira döcögős volt, és be kell valljam, annyi ellentmondást fedeztem fel benne, mind a Sárkánydárda-, mind a legendák-trilógiával, hogy sokszor már-már elvette a kedvemet a folytatástól. Ám hajtott előre az, hogy ez A Könyv, ami "csak" Raistlinról szól. Egy mű, amivel végre bepótolhatom azt az óriási hiányérzetet, ami a Tavaszi hajnal sárkányai után maradt.
A második fele viszont annyira izgalmasra sikeredett, hogy elég volt hozzá röpke három óra. Ármány, árulás, óriási és látványos csaták.
Ám mégis maradt egy kis keserű szájíz utána. A paradoxonokon kívül van egy-két olyan dolog, aminek a magyarázata nem sikerült olyan jól, illetve a magyarázattal odalett a misztikum, ami izgalmasabb volt, amíg nem tudtam mi áll mögötte. De szerencsére ezek a kevésbé jól sikerült elemek voltak kisebbségben.
Az utolsó pár oldal viszont pótolt mindenért. A lezárás pedig annyira, de annyira...bocsánat, de jobb szót nem találok rá...Epikus volt. Legalább annyira, mint anno a Tavaszi hajnal sárkányai, amikor először olvastam azt.
Ezúton is köszönöm a Margaret Weis-Tracy Hickman írópárosnak, hogy megajándékoztak a Dárda Hőseinek történeteivel, amelyek máig a legnagyobb élményeim közé tartoznak.