Látom mindenkinek kétségei vannak a Chris és Jake kampányát illetően, de szeretnék kétségeket oszlatni. Chrissel vittem végig először a játékot, és megmondom őszintén, szerinetm tartalmilag ez a szál volt nálam a legerősebb, sőt a legutolsó fejezetben erősen küzdenem kellett a töltényhiánnyal, valamint a legemberhezszólóbb jelenetek is ide kerültek. Jake kampányáról annyit, hogy annyira nem szerettem, de az elmúlt évek egyik legpofásabb finall boss fight-ját kapjuk meg ettől a száltól, amit biztos, hogy még vagy 20-szor lenyomok a látvány miatt! Annyira még visszatérnék Chris-re, hogy nála érezni csak igazán, hogy emberek a karakterek, és nem szuperhősök akik egy pöccintéssel lerendezik az ellenségeiket, de ezt majd megtapasztaljátok

. Mai napom programja már csak az lesz, hogy végezzek Ada kampányával
