Fórum » Beszélgetés a játékokról
Resident Evil 6
Az ORC hatalmas anyagi sikere engem is megdöbbentett, pedig ott már a megjelenés előtt is tudni lehetett, hogy borzalmas lett. Ráadásul csak valami gyatrán összedobott single kampány volt benne (totálisan hülye MI-vel), ami pedig mindig a sorozat igazi erőssége volt. Ehhez képest vették, mint a cukrot. Ha abból el tudtak adni több mint 2 milliót, akkor furcsa lenne, ha pont a RE 6 bukna meg anyagi szempontból, bármennyire is vegyes a fogadtatása. Ha mégis bukik, akkor viszont szerintem egy időre el le is mondhatunk róla, hogy újabb részt készít a Capcom.
Bakker, tegnap nem volt semmi időm játszani (este elözönlött a családom, a tágabbikat értve), és mire magam maradtam, már fél 10 volt, így kimaradt a játék
. Na, majd talán ma.
A hangulatot fenntartandó, ha van munka közben szabad 5 percem, azért olvasgatom a RE franchise-zal kapcsolatos cikkeket, ismertetőket. Az jutott az eszembe mindezek kapcsán, hogy (és ez nem csak erre a sorozatra igaz sajnos) mindaddig, amíg bármilyen "ergya" lesz is egy program, a rajongók ezért, vagy azért megveszik, addig nekünk, cikkíróknak gyakorlatilag a szavunk, még ha le is írjuk azt, "üres locsogás" lesz. Amíg van bevétel a gyenge teljesítmény mögött is, addig miért érdekelje bármelyik fejlesztőt a minőséget és a tartalmat ért kritika?
A következők pl. a wiki RE: Operation Raccoon City c. játékkal kapcsolatos szószedetében olvashatók:
"The game was met with a mixed and often negative critical reception, but became a commercial success nevertheless, selling more than 2 million units."
Akkor meg miről, és főleg, miért beszélünk?
Egyébként tényleg annyira gyenge lett ez a játék (a RE
RC), vagy csak "nem RE"?
A RE6 nekem továbbra is tetszik, a fentiek csak úgy, attól részben függetlenül fogalmazódtak meg bennem.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]