Nekem belement azért eddig közel 600 óra a D3-ba
Van egy-két ismerős, aki már 2000 óra környékén járhat, míg sokan mások tényleg véglegesen megunták 100-200-300 óra játék után.
(Viszont a 20-30 óra az előző hsz-edben kissé alábecslés; egyetlen végigjátszás egy karakterrel normál fokozaton bőven 20 óra felett van, ha nem csak mész előre, hanem mondjuk meghallgatod az npc-ket, a naplóbejegyzéseket stb-t. És a beleunás - egy-egy kivételtől eltekintve - nem normál és nem egyetlenegy karakter kipróbálása után szokott bekövetkezni)
Amúgy a korábbi részekkel való összevetés érdekes dolog. Én - nagyon leegyszerűsítve - azt mondom, hogy a D3 kb. mindenben jobb - az AH részt leszámítva -, mint a korábbi részek (azzal együtt, hogy ha a nosztalgia faktort és az akkori önmagamat hozzáveszem, úgy a legnagyobb élmény a D1 volt nekem), ugyanakkor az elvárások akkorák voltak, valamint az igények is akkorát változtak a D2 óta, hogy a D3 egyszerűen nem tudott megfelelni ezeknek. Persze ez csak az én véleményem.
Hozzáteszem, anno a sima D2 is csalódás volt sokaknak (nekem is; a kiegig nem is játszottam vele sokat), és némelyik patch után akkor szidalom-áradat ment a Blizzard felé (komplett karaktereket tettek játszhatatlanná a skill változtatgatásokkal), hogy a D3 a kanyarban sincs ahhoz képest botrány terén, mégis, idővel a D2 komoly dologgá nőtte magát, és sokaknak a mai napig az a csúcs.
Endure. In enduring, grow strong.