Nem gondoltam volna, hogy ilyen sima lesz a Milan útja a BL-be. Bár igazából nem is volt az, csak az eredmény alapján tűnik úgy.Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Na most dőltem hátra.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen sima lesz a Milan útja a BL-be. Bár igazából nem is volt az, csak az eredmény alapján tűnik úgy.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen sima lesz a Milan útja a BL-be. Bár igazából nem is volt az, csak az eredmény alapján tűnik úgy.Hát az elmúlt 10 évben csak egyszer fordult elő, hogy nem voltak ott. Csakhogy eddig szinte semmit nem erősödött a csapat, leszámítva, hogy Balotelli most már játszhat a BL-ben, ami mondjuk nem kevés. Viszont gyakorlatilag Honda és Ljajić volt eddig az átigazolási szezonban a legnagyobb név, aki megszerezhetőnek is tűnt, de még ők sincsenek leigazolva.
ufodani:
Én augusztus 28-ig nem merek hátradőlni.
ufodani:
Én augusztus 28-ig nem merek hátradőlni.

Kemény az a PSV-Milan. Fogadóirodák csak hajszállal adják esélyesebbnek a taljánokat. Durva lenne egy BL a Milan nélkül. 

BL selejtező 4. kör, főtáblára jutásért:
Bajnoki ág:
Dinamo Zagreb–Austria Wien
Ludogorec Razgrad–Basel
Viktoria Plzen–Maribor
Sahtyor Karagandi–Celtic
Steaua Bucuresti–Legia Warszawa
Nem bajnoki ág:
Olympique Lyon–Real Sociedad
Schalke 04–Metaliszt Harkiv
Pacos Ferreira–Zenit
PSV–AC Milan
Fenerbahce–Arsenal
Főleg a nem bajnoki ágon lesznek kemény párharcok, illetve könnyen búcsúzhat néhány komoly csapat. Remélem, a Milan nem lesz köztük, bár sajnos könnyen előfordulhat, hogy igen.
Bajnoki ág:
Dinamo Zagreb–Austria Wien
Ludogorec Razgrad–Basel
Viktoria Plzen–Maribor
Sahtyor Karagandi–Celtic
Steaua Bucuresti–Legia Warszawa
Nem bajnoki ág:
Olympique Lyon–Real Sociedad
Schalke 04–Metaliszt Harkiv
Pacos Ferreira–Zenit
PSV–AC Milan
Fenerbahce–Arsenal
Főleg a nem bajnoki ágon lesznek kemény párharcok, illetve könnyen búcsúzhat néhány komoly csapat. Remélem, a Milan nem lesz köztük, bár sajnos könnyen előfordulhat, hogy igen.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
