Amikor kiderült, hogy nem a Rocksteady a fejlesztő, már sejthető volt, hogy biztonsági játék lesz ez a rész, leginkább azért, hogy szem előtt maradjon a franchise, amíg megjelenik a nextgen folytatás. Így is el lehetett volna rontani a játékot, de szerencsére erre nem került sor, viszont új ötletek, innováció sem nagyon került bele. Tulajdonképpen egy kiegészítőként is felfogható az Origins, aminek sikere lényegében a történeten áll vagy bukik. Mivel pedig az a jelek szerint jól sikerült, így szerintem teljesítette is a reális elvárásokat.
Beszerzés majd valamikor később, remélhetőleg olcsóbban.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Batman: Arkham Origins [hozzászólások]
A bejelentéskor én is húztam a számat, hogy nem a Rocksteady csinálja az új részt, aztán az egyik előzetes után megrendeltem a játékot, ma megyek érte
Az, hogy nem mertek kockáztatni a fejlesztők, teljesen érthető. Igazából az Arkham City sem hozott nagy újításokat, csak nagyobb lett a játszótér, 1-2 új kütyü és mozdulat. Leginkább a története miatt lett zseniális folytatás. Ha itt is rendben van a sztori, akkor nem lehet baj.
Az, hogy nem mertek kockáztatni a fejlesztők, teljesen érthető. Igazából az Arkham City sem hozott nagy újításokat, csak nagyobb lett a játszótér, 1-2 új kütyü és mozdulat. Leginkább a története miatt lett zseniális folytatás. Ha itt is rendben van a sztori, akkor nem lehet baj.Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 16:06
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 09:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8304]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
