Már én unom negyedszer is leírni, hogy szerintem is milyen súlyos dolog megerőszakolni valaki, de ezek szerint fölöslegesen tépem a szám (kezem). Pár megjegyzés még, aztán abbahagyom ezt a témát.
Az egyetem NEM egy nevelési intézmény. Az ovi, általános és közép iskola nevelési intézmény, ott kap a gyerek olyan ingereket, ami változtathatja a viselkedését, az egyetemen (elvileg) tudományt kap, és NEM cél, hogy bármelyik FELNŐTT embert megneveljenek.
Én csak egy jót szerettem volna beszélgetni erről azt egészről, úgy gondolom, hogy értelmes gondolatokat hoztam fel, amikre lehetett volna értelmes gondolatokkal is válaszolni, sajnálattal olvasom, hogy igazából csak felizgattad magad rajta, és minden erőddel ellenállsz annak, hogy a másik oldalon is akár csak egy pillanatra is elgondolkodj. Tudod, a vitának a lényege az, hogy higgadtan meghallgatjuk egymás véleményét, és észérvekkel válaszolunk rájuk. Sajnálom, hogy leragadtál ott, hogy szerintem a lány is hibás volt, nem csak (triviálisan) a bűnelkövető.
Véleményem szerint nem én vagyok az aki csak "dobálózik" a szavakkal, és sajnálom, hogy olyan kreténnek tűnök, akinek 20 soron keresztül kell magyarázni, hogy mi az a nemi erőszak. De hát mindegy, tudomásul veszem, hogy nincs igény vitára, bocs még egyszer a felzaklatásért.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Hé lurkók! Mindjárt kezdődik az iskola. SULIBA FOGTOK MENNI HEHEHE!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
