Fórum » Beszélgetés a játékokról
Far Cry 4
Jól össze is foglaltad a lényeget. Sem pozitív, sem pedig negatív értelemben nem okozott csalódást a játék, pont olyan lett, amilyennek vártuk. Minden téren fejlődött egy kicsit, van néhány hasznos újítás (nekem pl. a fő történeti szál eltérő küldetéseket adó választási lehetőségei is tetszenek), de alapvetően ugyanaz, mint a harmadik rész. Pagan Min viszont nagyon jó karakter, szerintem még jobb is, mint Vaas volt, hatalmas szövegei vannak. Egyébként én sem nagyon haladok a fősztoriban, mindig elvonja valami a figyelmemet róla. Tökéletes sandbox játék, ami a Far Cry 3-al szemben szerintem sem kerülhet szóba az "Év játéka" címre esélyesek között, mert ahhoz túl kevés újítást hoz.
Na, nem nagyon jönnek a vélemények, pedig azért lehetne mit írni. Ugyan túl sokat nem öltem bele, véleményem már van: ez egy Far Cry 3 kiegésző. Csak sokakkal ellentétben nálam ez nem egy negatívum, hanem abszolút boldogság! Talán nem is annyira kiegészítő, mint inkább egy tuningolt változat, ami lényegében ugyanaz, de részleteiben nagyon, de NAGYON nem.
A FC3-ban nagyjából minden jó volt, csak kicsit repetitív és nem is nagyon állt össze. Arra gondolok, hogy az egyes résztevékenységek csak külön-külön elemek voltak, nem álltak össze valahogy egy nagy szabadságharccá, mint ahogyan azt az elején sugallni akarták.
Na, ez most itt úgy néz ki, hogy minden lépésed, minden tetted, minden random event erről a szabadságharcról szól, egy olyan lázadásról, aminek és személy szerint leszarom a részleteit. A történet persze valamennyire foglalkoztat, de ahogy a sandbox játékok többségének, úgy ennek sem ez az erőssége, nem ez hajtja ki belőlem a "csak még egy órát".
Szóval az alapok (toronymászás, bázistakarítás, főküldetés) ugyanazok, de ezek mind-mind változtak annyit, hogy újszerű élményt adnak. Bekerült egy minihelikopter, aminek a használatával a közlekedés jóval egyszerűbb lett, akárcsak a tornyok megmászása. A bázisokon most már nem ritkán van mortár, ami nagyon cink tud lenni, ha belövik, hogy nagyjából merre vagy, épp most kaptam egy adagot a nyakamba, brutális. Az itt-ott felvehető extra feladatokat is színezték annyira, hogy ne legyen dögunalmas, illetve annyi van belőlük, hogy ha megunod az egyik típust, van még egy rakás, amiből válogathatsz. A fő küldetésszál pedig több helyen elágazik, aminek köszönhetően nagyon adja magát egy második végigjátszás is, bár alapvetően van annyi tartalom, hogy ez jó darabig nem kerül szóba.
A grafika és a játékmenet fejlődött mégis a legtöbbet, minden sokkal élettel telibb és dinamikusabb lett, a fényeffekteket kimaxolva hihetetlen látványt kapunk! Valós fényterjedés, kurva jó részecske-effektek, egy-egy naplemente vagy napkelte eszméletlen látványos tud lenni, ahogy az is, ahogy a magaslatokból lekeveredünk egy völgybe, ahol szinte éjszakai sötétség vár... amíg a szemünk meg nem szokja.
Így hirtelen ennyi, lenne még, de megyek vissza játszani. Ez nem egy Év Játéka esélyes produkció, hanem egy hihetetlenül korrekt játék, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Nem újított, de nem is akart. Csak kimaxol, de azt gyönyörűen!

Respect is not given. It's taken.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]