"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
A Halál
Alapvetően valamikor az ateisták is lefogadják azt, hogy még ha nem is tudnak hinni valami természetfelettiben, akkor is kell lenni valaminek a halál után. Én nem mondok semmit a témában, azt hiszem már tapasztaltam Isten létezését, és azért ara világ 90%-a vallásos, 95% elismer egy természetfeletti létezését. Csak az elsősorban amerikai hatás (filmek stb.) mind az ellenkezőjét sugallják. Ez egy dicső múltú Nyugat és Észak Európában nem taszítja a vallást, vagyisn ott nagyrészt mindenki vallásos. Ázsia nemfehér emberei, és a világ többi része, leszámítva az USA-t és Ausztráliát, abszolút vallásos, az USA-ban és Ausztráliában is vagy 60% vallásos, csak mondjuk nem mondja annak magát. És akkor vannak azok a médiumok, akik terjesztik az ateizmust, és a Közép- és Kelet-Európai országok és egyéb európai fehérek nagyon is elhiszik azt, hogy nincs, pedig van. Mindegy ennek történelmi múltja van, nehéz kérdés, de hinnetek kell valamiben, nem kell templomba, minaretbe vagy zsinagógába rohanni, elég, ha egyfajta kommunikációt kialakítasz Istennel. Azért a halál itt a Földön nagy hatást okoz: érzelmi labilitást veszítenek emberek, és ha közelzől tapasztaljuk, rájövünk, hogy ha nem fogadjuk el az azutáni életet, akkor komoly erkölcsi kérdések megkérdőjelezhető lenne. Isten van, csak a modern kor valamilyen bűnöző felfogása igencsak elutasítja, hivatkozva mindenfélére. Pedig amióta az ember van, mindig hisz konkrétan Istenben, tehát biztos hogy van.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 16:27
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15146]
- 16:06
- Szét*** az ideg [5535]
- 21:53
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [6]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
- 13:02
- Kiderült végre, hogy mikor jön a következő Aliens-játék, pontos dátumot kapott az Aliens: Fireteam Elite 2 is [hozzászólások] [1]
