Látom akkor nem csak én jutottam erre a dialógusok, interakciók kapcsán. (Nem olvastam a hsz-ed mielőtt az előbbit megírtam).
Nincs baj a játékkal csak szerintem felesleges olyat belemagyarázni, ami nem jellemző rá.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Divinity: Original Sin
Az első pár szint után döntöttem úgy én is, hogy semmi másra nem teszek pontot, csak arra, ami a harcok során használható, ugyanis tele lett a hócipőm a dialógusok működésével, és azzal, hogy igazából megvan az alapkoncepció, hogy én vagyok a jófiú, és csak minimálisan szólhatok bele valakinek a halálába, az meg karizma, és bármilyen más talent nélkül működik. Mert éppen meg akarnám ölni, de a kő-papír-olló nem úgy hozza, akkor majd megy erőszakkal. Persze ez is a szerepemnek a része, de ezt a játék erőltette rám, mert egy idő után elgurult a gyógyszer, amit már említettem is a főkarakterek személyiségénél, hogy hiába az AI, néha mindkettővel beszélned kell. (ilyenkor de jó lenne coopba játszani). Egyébként nagyon fasza tetszik, csak nem érzem azt a nagy szabadságot, hogy minden párbeszédnél taktikázzak, mit mondok, mert valamit nagyon elcseszhetek. Lehet a végére máshogy lesz, és tényleg vannak endgame-et befolyásoló beszélgetések, de ha eddig ment erőből, végig menni fog.
Szeretném tartani én is a két varázsló kombót (lentebb írtam milyen elképzelésben), de gondolkozok azon is, hogy egy íjászt fogok beszerezni később a hősök csarnokából. Egyébként az elementál/pet idézés veszettül jól tud működni. A 2 varázslóm tud, de most már a rugóm is a witchcrafttal egy-két csontit, akik szépen aggróznak, még ha csak egy-két körig is. Két kör pedig pont elég nekem ahhoz, hogy idézzek először egy tűzlabdát, aztán a deadly spores-szal felrobbantsak mindenkit. A második mapon nem is foglalkoztam különösebben azzal, hogy merre kéne menni (most jutottam el arra a szintre, hogy át kéne gondolnom mit is csinálok), hanem 11-es szinten végigszántottam a goblinok (?) táborán, egészen a bányáig. Mindkét varázslónak megvan a glass cannon, és tényleg nem mindegy hova állsz, de az idézéssel egy tankkal és egy halom "crowd controllal" megoldható a jelentős létszámfölény is.
A legjobbak persze azok, amikor magamat is meglepem egy-egy kombóval. Véletlenül felgyújtottam a pókomat is, és besétáltam vele egy gázfelhőbe...
De ilyen volt a fire element és a deadly spores páros is, amit jobb inkább távolról csodálni, aztán nem győzöm esővel rendezni a terepet, hogy a tankom és rugóm túlélje.
Amit viszont rühellek, az a jég. Baze egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyikre mikor léphetek rá, és melyikre nem. Biztos segítene a bodybuilding azon, hogy ne csússzak el (vagy segít egyáltalán valamelyik stat?), de nem egyszer ment el a kiélezett harc azon, hogy a SAJÁT tyúkszaromon csúsztam el 2-3 körre, és nem tudtam felállítani semmilyen spellel.

Így a 12. szinten egyre világosabb, hogy hogyan is kellett volna igazán ütős csapatot összehozni.
Elakadtam Luculla forestban és végigjátszásos youtube videókat nézegettem. Az egyiken 11-es szintű csapat volt (én is ott tartok most), és hát sok mindenben máshogy nézett ki, mint mi. Eleve két varázslója volt (nekem egy battlemagem van és kész), idézett teremtmények orrba-szájba, (pókidézés könyvet én nem is találtam...) és a varászlónő nagyon jópofára sikeredet: 16-os int. (nekem 11-en van a battlemagem), a többi tulajdonsága gyakorlatilag a kezdő 5-ösön és felvette a glass cannon talentet. Így volt keményen 120 hp-je
. De az biztos, hogy kétszer annyit sebzett a varázslatokkal, mint én. Igaz, hogy a battlemagemnek van 550 hp-ja 11-es ereje meg masszív teljes páncélja, így pl. amikor mögém idéztek egy földelementált akkor nem haltam meg két ütéstől, hanem varázslás nélkül lecsaptam
.
Mindenesetre azokban a csatákban, amit néztem youtube-on az idézések miatt el sem jutottak a szörnyek hátulra, így bedarált a csapata mindenkit. De kíváncsi vagyok mi a fenét csinál a varázsló, ha rászállnak. Mert ugye hiába védőmágia, az a 120 életerő lófasz. A harcosom, akinek nagyon komoly 120-as páncélértéke van, a keményebb harcokban a 800-as hp-ja jó felét simán leviszik, nem is sok idő alatt. Na most, ha a nyomorult varázslót bárki eléri és megsuhintja, kíváncsi vagyok mennyit bír.
Az viszont a srácot igazolja, hogy iszonyat ütőereje van a csapatának, ha jól taktikázik verhetetlen. Madorán látom, (akit szándékosan semmi másra nem trenírozok csak az ütőerőre. 3-4-esen van már most a willpower, 2 kezes fegyverhasználat stb.), hogy bizony a játék ezt a típusú fejlesztést preferálja. Ok, hogy a főkarakteremnek 4-es a karizmája és a kő-papír-ollóba verhetetlen, de a csaták nagy része nem dumálható ki. Madora azért így jóval nagyobbakat csap. Ilyenkor előjön az, hogy nem minden elemében crpg ez a játék, nagyon a tápolásra kényszeríti az embert. Nem áll távol tőlem a tápolás jó tud az lenni
, csak kár, hogy pont most próbáltam kiegyensúlyozottabban játszani

.Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 22:28
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [81]
- 22:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1611]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]