28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Minden, ami futball - Focisarok



Írd ide hozzászólásod:

Pyrogate
Pyrogate [21950]
Majd jövőre a Fradi bejut a csoportkörbe (EL). Bajnoki ágról könnyebb - ha nem verik szét a csapatot

Szenvedély nélkül a foci halott.

szbszig
szbszig [33649]
Én igazából leszarom, hogy melyik klubnál milyen párt- meg üzleti érdekek játszanak közbe, de az tényleg elkeserítő, ahogy szétkúrták ezt a bajnokcsapatot pár hónap alatt. Pedig egész jó sorsolásuk is volt: Már a walesiekkel igen jól jártak az elején, hiszen jöhetett volna az első körben sokkal nehezebb ellenfél is. A BATE-t én egyáltalán nem tartom verhetetlen csapatnak, ők inkább a múltjukból élnek, aminek köszönhetően minden egyes selejtezőkörben kiemeltek még mindig, és a papírformát általában behúzzák. De azt is legtöbbször kínkeservesen, tavaly egy saját magához képest közepesen erős Debrecen például simán kiverte volna őket, ha nincs az az ostoba kiállítás a visszavágón. Vagy most is tegnap a Partizan ellen úgy tudtak nyerni egy góllal, hogy megint egy órát emberelőnyben játszhattak. De tudnám tovább sorolni, és erről már tavaly is írtam velük kapcsolatban. Visszatérve a Videotonra, az EL playoffjában pedig újfent megkapták a lehető legideálisabb ellenfelet, hiszen hiába aktuális lengyel bajnok a Lech, igazából még odahaza sem ők számítanak a legerősebbnek, hanem a Legia, egyébként meg olyan ellenfelek jöhettek volna helyettük, mint a Fener, a Rubin, a Salzburg stb. Egy jó magyar bajnokcsapat számára az EL-csoportkörbe kerülés simán elérhető lenne még mindig. A jelenlegi Videotonnak persze esélye sincs...

Mindeközben az M4-en kivel reklámozzák még mindig a csütörtöki meccset? Na, ez a másik inkompetens banda...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

PrOHax
PrOHax [1329]
Így elkúrni egy csapatot 3-4 hónap alatt....vicc baszdmeg.....most meg jön egy lila majom....

You tell me exactly what you want, and I will very carefully explain to you why it cannot be!

Pyrogate
Pyrogate [21950]
Burcsa volt a hunyó. Sajnos szabad kezet adtak neki. Mondjuk ez a Fradinak csak jó

Szenvedély nélkül a foci halott.

szbszig
szbszig [33649]
És már nem is Casoni az edző. Éljen a felelős, hosszú távú tervezés!...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

szbszig
szbszig [33649]
Zajlik az élet Fehérváron...

Én most már komolyan sajnálom a walesieket. Megérdemelték volna, hogy mehessenek még egy kört. És akkor a Vidi sem égetné még mindig magát meg minket a nemzetközi kupaporondon ilyen játékkal.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat