28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

XCOM 2



Írd ide hozzászólásod:

davkar9
davkar9 [11505]
Ez normális, easyn nekem is fektették őket, de nagy nehezen mindig sikerült halál nélkül megúszni. Én az első tábor támadásig csak húztam az időt (azt hittem ráér a bővítés), ekkor nyakamba kaptam az avatar projectet is. Az első retaliation után amint lehetett mentem az első blacksitera. Utána lehet hagyni a feléig az ap-t, viszont azon túl már érdemes mielőbb rámenni a felajánlott célpontokra. Ezek a piros bázisok, általában pont olyan zónában vannak, amit 1-2 köztes területtel tudnál csak elérni. A képernyő alján vannak ikonok, mutatják az elérhető célpontokat, helyeket, ha esetleg eltévednél a térképen.

Fejlődés az eleje-közepén nehéz. Elején érdemesebb medic supportot cipelni, amint bejön az első robot, akkor már a hackert. Sokszor meg lehet fordítani egy-egy helyzetet, mert a gép előszeretettel támadja az irányított egységeket. Ezen kívül, bár nagyon csábító a kardos ranger, érdemesebb talán a lopakodós rangert fejleszteni. Már az első szinten is rejtve marad azután, ha felfedeztek. Vele utána lehet szépen felderíteni és máris biztonságosabban lehet előrenyomulni. Plusz így néha ninja mód rá lehet ugrani a célpontra is, amíg a többiek lefoglalják az ellenséget.

Szóval lassan, de határozottan tolni a harcot, ap ellen pedig piros bázisokat támadni. A zöld eventeknél is ennek megfelelően választani, 2-3 havonta fixen(?) ad egy dark eventet, ami 1-2 ponttal növeli az ap-t.

(+kifejthetnéd mi volt a #31-esben a spoiler)
jawsika
jawsika [4137]
Na srácok... akkor most fogok könyörögni a segítségért.

Szerintem én valamit nagyon rosszul csinálok. De kegyetlenül. Normalon tolom, de valami idegölően nehéz. Frusztrálóan. Az elv az, hogy nem hagyunk hátra senkit, ezt eddig tartom. Folyamatosan, tényleg, állandóan reload-olni kell, mert hihetetlen mi vérengzést visznek végbe közöttünk az ellenfelek. Ha hagynám, hogy meghaljanak az embereim, itt se tartanék.

Attól tartok valamit nem veszek észre. Úgy értem, nem tudtam eddig squadsize-t növelni, sőt lényegében semmilyen komolyabb fejlesztést eszközölni, pedg már 12 órát tettem bele. 1 kcka van hátra az Avatar Projektből, egy missionnel tudtam 1x visszavenni belőle. A többire nem tudtam menni, mert nem enged oda a rendszer plusz a helyi dolgok is épp elég kimerítőek. Valamit rosszul csinálok, de nem tudom, hogy mit. Hihetetlenül nehéz a játék, véreset hugyozok lassan, de így is szívok. Nem tudom, mit nem veszek észre. Igyekszek folyamatosan fejlesztgetni, illetve eddig West-Afrika be van húzva, de mást nem tudtam, mert arra sincs kapacitás. Szerintem pár órán belül ki fogok kapni... Már újoncokkal kell missionre mennem, mert mindenki hetekig beteg egy-egy misszió után. Nem értem, mit cseszek el, de valamit biztos, mert az kizárt, hogy ez ilyen nehéz legyen.

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Vissza

Fórumszabályzat