A csoportmásodik helyhez egyébként a portugáloktól is ki kellett volna kapnunk és Izlandnak is maximum x-et játszania, szóval bár előzetesen ez tűnt a legesélyesebbnek, végül egyik feltétel sem teljesült. De egyetértek, hogy az angolokkal jártunk volna a legjobban. Az esetben akár a 8 között, szebb eredménnyel búcsúzhattunk volna. Én viszont egyáltalán nem bánom, hogy játszhattunk egyet a belgákkal és egészen a 2. félidő közepéig volt esély rá, hogy egy x-et hozzunk ellenük, komoly helyzeteink voltak és a gólok és kapura lövések számát tekintve minden más mutatóban egálban voltunk velük. Erre csak büszkék lehetünk, másrészt tényleg rengeteget tanulhatunk ebből a meccsből. Sokkal többet, mintha az enervált angolok ellen játszottunk volna.
Egyébként hivatalos, hogy a 13. helyen végeztünk. Ha megnézzük, kik vannak előttünk és mögöttünk, ez teljesen reális is az eb meccsei alapján. Erre tényleg büszkének kell lennünk, mert több mint 40 éve nem álltunk ilyen jól és azt is bizonyítottuk, hogy a FIFA világranglistán elfoglalt jelenlegi pozíciónk is nagyjából közel áll a realitáshoz.
A legfontosabb most az, hogy ezt a megkezdett munkát, csapaépítést folytassuk és amit Storck is mondott, elérni, hogy legyenek játékosaink a BL-ben, EL-ben (ehhez mondjuk a teljes utánpótlásképzésünket gyökeresen át kellene alakítani, amire kevés esélyt látok a közeljövőben addig, amíg ilyen Egervári meg Pintér félék itt tevékenykednek, ezeket mind el kellene zavarni és csupa német edzővel telerakni az akadémiákat). És persze kijutni a vb-re, majd a következő eb-re.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

