A kibaszás társas játék, sose feledd.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Csajozás!!!:) - csajok és pasik
Láttam már sok mindent, de hogy egy Wifi-csatlakozási probléma ennyire megviseljen egy kapcsolatot...
Igen, ő.
Nem, nem amiatt lett vége. (Nem mondom, hogy nem játszott szerepet, de nem az a fő ok, ezt hagyjuk)
Nem tudom, én most így utólag ezt az egy évet, amit ebbe a kapcsolatba öltem, totális időpocsékolásnak tartom. Főleg, hogy igazából így 30hoz közeledvén kurvára szeretnék már valahova kilyukadni, család gyerek stb dolgok, és ez így elég bosszantó.
Ezért is írtam, hogy az olyan kavarásokra, ahol az ember már az elején is klasszikusan érzi h nem fog menni hosszú távon, az eddigi pár hónap (vagy jelenlegi egy év) helyett maximum pár hétvégét fogok szánni.

Ő az, akiről korábban meséltél, szóval - bocsánat a kifejezésért, de - a nimfomániás leányzó? Emiatt lett végül vége, vagy más ok játszott közre?
Amúgy én is így vagyok, ha meg se próbálom, akkor utána hetekig basztat a gondolat, hogy mi lett volna, ha mégis. Ha meg megpróbálom és pofára esek / nem jön össze, utána teljesen nyugodtan le tudom zárni ezt a dolgot magamban és sokkal könnyebben továbblépek, a saját lelkiismeretem magam felé tiszta ez esetben, hogy én mindent megtettem, nem rajtam múlt, így ebbe bele kell törődni és ennyi, nem csesztet a "hülye vagyok, miért nem próbáltam meg legalább érzés".

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
De igen, őróla van szó.
Több mint egy év után szakítottunk tegnap...
Az ilyen "ha" dolgok... Olyan mint pókerben...
Az elején fejjel gondolkodsz és nem adod meg a hívást flush húzóra. Aztán felmerül benned a gondolat, hogy "ha"... Aztán elkezded megadni. És mindig elbukod. Aztán megjön az eszed és nem adod meg többet flush húzóra.
Többet én sem adom meg szerintem. Max egy hétvége erejéig...

Te nem 3 hete kértél tanácsot a >>csajod
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Nah a mai nap tanulsága:
Ha van egy alakulóban lévő kapcsolatod, ami esetében már a legelejétől, már a kavarás státusztól érzed h
"Ne, ez nem jó ötlet"
"De tényleg ne, meg se próbáld, csak időpocsékolás"
"De tényleg, nincs semmi értelme, kurvára nem illetek össze és te nem ilyen nőt akarsz"
Nah az ilyen esetekben hallgatnod kell magadra és maximum elhúzni pár jó numeráig a dolgot, mert tényleg nincs semmi értelme hosszú távon és csak ugyanúgy elfgosz pocsékolni az idődből egy (vagy esetekben sajnos még több) évet, mint én.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 2. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 21:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8303]
- 20:53
- The Blood of Dawnwalker [12]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]