A 3 részre darabolás pedig sztem jól sült el, mivel így három meglehetősen hosszú kampányt kaptunk. Ha egy játékként érkezik, akkor max. 10 küldetés lett volna mindegyik oldallal (kb. mint a Nova DLC), így meg 25 körüli küldetésszámot kaptunk oldalanként. Ezek persze rövidebbek, az eredeti SC-ben másfél - két óráig is eltartott egy-egy küldetés, de a gyors játékmenetet az RTS műfaj alapvető változása hozta magával, nem a Blizzard akart spórolni a kampány hosszán vele.
Egyébként nekem még így is lassú a játékmenet, legalábbis az építkezések, fejlesztések, egységgyártások meglepően lassúnak tűnnek. Beállítom a gyártósort, picit később ránézek és még csak egy egység készült el. Ez persze annak köszönhető, hogy utóbbi időben a 8-bit szériát toltam, amiben villámgyors a gyártás és az építkezés. Ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy ma már egy klasszikus RTS játékmenete nagyon lassú lenne és a játékosoknak nem lenne türelmük hozzá.
Szóval én a kampányok miatt nem haragszom a Blizzardra, egyedül a Zerg kampány lett kissé összecsapott, különösen a végjáték, ott némi keserű szájízzel álltam fel. A Protoss a közepén laposodott el picit, de a bevezetés és a végjáték mindenért kárpótolt. A Terran pedig végig hangulatos volt, bár kissé kusza lett történetileg.
szerk.: A fenti hsz-em természetesen Shadowguard hsz-eire is reflektált, csak már nem tudom, melyikőtök melyik észrevételt írta.

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Na most lehet én tudom rosszul, de Artanis már a Brood Warban is szerepelt, csak ott még babaarcú girnyó volt ágyékkötővel.
Az meg gondolom csak megvolt, ha már Raynor esetén könyveket (->milyen mélyre merültél el a világban-történetben-loreban) emlegetsz. Nekem pont azért adta a záró epizód mert sikerült egy méltó vezetőt adni a protossoknak, aki összehozta a frakciókat, dobta a hivemindos copfjukat és kasztrendszert.

) Engem a konkrét multi része nem érdekel, de ezzel egész jól el tudok szórakozni, néha még új pályák is jönnek és pár hős tetszene is, de azért 5 eurót nem szívesen adnék ki érte (kettő árából veszek egy könyvet), mert csak egy nagyon kicsivel érzem többnek, mint egy kozmetikai pakk. Ha sikerül egy jó akciót kifogni a steamen 3 hős árából komplett játékot veszek